Az amerikai nagykövetség jeruzsálemi avatása miatt indultak az összecsapások. Az izraeli hatóságok előre közölték, az életét kockáztatja, aki részt vesz ebben.
A nyugati elhárító szolgálatok megítélése szerint Európában készülhet az eddigieknél összetettebb, pusztító merényletekre az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet, miután jórészt kiszorult közel-keleti területeiről - mondta hétfőn a brit elhárítás (MI5) vezetője.

A brit elhárító szolgálatok tizenkét nagy-britanniai merényletterv végrehajtását akadályozták meg az elmúlt évben – közölte a brit elhárítás (MI5) vezetője Berlinben.
Nem szabad megengedni az iráni atomalku aláásását és a közel-keleti térség destabilizálását - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor hétfőn Moszkvában fogadta iráni hivatali partnerét, Mohamed Dzsavád Zarífot.
Kilőttek egy rakétát hétfőn a jemeni húszi felkelők az Aramco szaúdi olajipari óriáscég egy elosztó központjára a Szaúd-Arábia délnyugati részén fekvő, Jemennel határos Dzsizán tartomány területén - jelentette a síita lázadók által működtetett al-Maszíra televízió.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn hivatalos látogatásra Varsóba utazott, ahol megbeszélést folytatott Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel. Orbán Viktor és a lengyel kormányfő közös sajtótájékoztatója itt élőben figyelemmel kísérhető.
Varsóban tárgyalt ma Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő egyebek mellett a Visegrádi Négyek (V4) együttműködéséről és a migrációról is egyeztetett lengyel kollégájával, Mateusz Morawieckivel.
Európai titkosszolgálatokat láthatott el bizalmas információkkal Szergej Szkripal orosz-brit kettős ügynök a megmérgezése előtt - írta hétfőn a New York Times című amerikai napilap.
Lemondott Martina Dalic horvát gazdasági miniszter hétfőn Horvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor körüli legújabb botrány miatt - közölte Andrej Plenkovic kormányfő sajtótájékoztatóján.
A nyugati elhárító szolgálatok megítélése szerint Európában készülhet az eddigieknél összetettebb, pusztító merényletekre az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet, miután jórészt kiszorult közel-keleti területeiről - mondta hétfőn a brit elhárítás (MI5) vezetője.
Az észak-koreai kísérleti atomrobbantások helyszínének bezárására vonatkozó bejelentés nyomán az amerikai külügyminiszter a hétvégén már felvetette a kommunista rezsimet sújtó gazdasági szankciók feloldását.
Trump amerikai elnök lánya, Ivanka képviseli az Egyesült Államokat az új amerikai nagykövetség jeruzsálemi megnyitóján. A képviselet áttelepítése Tel-Avivból hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki.
Gondosan megtervezett és szándékos bűncselekmény volt négy éve a Malaysia Airlines Boeing 777 járatának katasztrófája – ezt állítják légügyi szakértők a repülő utolsó órájának és repülési tervének adatait végigelemezve.
Éppen úgy cselekszik, ahogy az a Koránból és a hadiszokból következik. Csak azt nem értjük, hogy miért van tele Európa alkoholtól mámoros muszlimokkal?