Törvényhozók közötti lehallgatott beszélgetéseket szivárogtatott ki. A volt elnök az ítélethirdetés után kiadott nyilatkozatban jelezte, hogy ismét fellebbezni fog.
Eddig világos volt, hogy a CEU nem folytatott oktatási tevékenységet az Egyesült Államokban. Ám most valóban érkezett egy olyan jelzés, hogy együttműködési megállapodást kötöttek egy másik intézménnyel. A miniszterelnöki megbízott nyilván be fog számolni a kormánynak - nyilatkozta Szijjártó Péter az atv.hu-nak miután a CEU felszólította a kormányt:
A nyugati elhárítószolgálatok megítélése szerint Európában készülhet az eddigieknél összetettebb, pusztító merényletekre az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet.
Vannak neonácik, öko-nácik, antifa-nácik, antifa-antifa-nácik, dohány-nácik, gender-nácik, troll-nácik, NDK-nácik, euro-nácik, és most CSU-nácik, FDP-nácik és persze az AfD nép-nemzeti nácijai.
Utazómagasságon betört a Sichuan Airlines kínai légitársaság egyik gépe pilótafülkéjének ablaka egy belföldi járaton, és a légnyomáskülönbség félig kiszippantotta a másodpilótát, csak a biztonsági öv tartotta meg. A kapitány nehézségek árán biztonságosan leszállította a gépet - jelentette kedden a helyi média.
Annak a kérdésnek kellene vezérelnie bennünket, hogy milyen Európára lesz szükség öt, tíz év múlva ahhoz, hogy megőrizzük szabad, nyílt és békés társadalmainkat – mondta a német államfő.
A brit külügyminiszter szerint jelenleg az a legfontosabb, hogy elkerüljék az amerikai vezetés által hétfőn beharangozott európaiak elleni szankciókat.
Az izraeli elnök dicső napnak és történelmi tettnek nevezte, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálembe költöztette nagykövetségét. Az Európai Uniót mindössze négy állam képviselte az ünnepségen, a többség tiltakozásul távol maradt az eseménytől.
Nem volt jogos, hogy Izrael palesztin tüntetőkre lőtt hétfőn a Gázai övezetben - így ítélte meg a történteket az ENSZ emberi Jogi Hivatala kedden közzétett nyilatkozatában. Németország és Nagy-Britannia független vizsgálatot követel.
Az Amnesty International szerint ez a nemzetközi normák megsértése, néha úgy, hogy már „háborús bűncselekménynek minősülő szándékos gyilkosságnak tűnik”.
Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök bejelentette, nem kíván újra államfő lenni. Döntését családi okokra hivatkozva hozta meg. Kiska elismerte, hogy néhány döntésével egyesekben negatív érzelmeket hagy maga után, de úgy fogalmazott, hogy a családdal eltöltött időt semmi sem tudja pótolni, még az elnöki tisztség sem, ezért nem indul a jövőre esed
A török külügyminisztérium arra kérte kedden Izrael ankarai nagykövetét, Eitan Naehot, hogy "egy időre térjen haza", miután előző nap az izraeli amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetése ellen tüntető palesztinok közül hatvanan meghaltak a Gázai övezetben - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva.
A Nézőpont Intézet nemzetközi kutatásának eredményei szerint a jövő tavasszal esedékes európai parlamenti választásokon háttérbe szorulhatnak a mainstream pártok a migráció kérdésében tanúsított politikájuk miatt.
A brit külügyminiszter szerint a nemzetközi közösségnek óvakodnia kell attól, hogy az iráni rendszer leváltását tűzze ki célként, mivel nem vehető biztosra, hogy a következő iráni rezsim jobb lenne.
Térfigyelő kamera rögzítette a pillanatot, amikor egy férfi egy iskola előtt előrántott egy fegyvert, amit az ott álló gyerekekre és szüleikre fogott. Az egyik szülő azonban elővette a saját fegyverét, és ártalmatlanította a fegyveres rablót.
Feltételesen szabadlábra helyezte egy francia bíróság Hamza Attout, aki a 2015 novemberi párizsi merényleteket követően segített Brüsszelbe szökni Salah Abdeslamnak, a terrorkommandó egyetlen túlélőjének - jelentette kedden a belga sajtó névtelen forrásokra hivatkozva.
Szergej Szkripal információkkal látott el több európai titkosszolgálatot azután, hogy egy fogolycsere keretében Nagy-Britanniába került – állítja a brit sajtó. Mindez indíték lehetett a volt kettős ügynök megmérgezésére.
Fantasztikus magyar siker született a világhírű ukrajnai Kobzov Cirkuszfesztiválon. Komenda Zsófia – artista nevén Sophia – ismét ámulatba ejtette produkciójával a nemzetközi zsűrit, akik ezüst díjjal jutalmazták a különleges légtornász-produkciót.
Nyolcvanhét évesen elhunyt Tom Wolfe amerikai író, újságíró, a Hiúságok máglyája és Az igazak: az első amerikai űrhajósok története című művek szerzője, az új újságírás stílusának egyik vezető alakja.
Kevin Lapeire-t a volt barátnője meggyilkolásával gyanúsítják. Egy tetőre menekült, majd pisztolyt rántott, miközben mindent közvetített az interneten.