2022. november 11. péntek

nov. 11
9:00
Mínuszban a brit gazdaság teljesítménye, hosszú recessziótól tartanak Londonban (444.hu)
A brit jegybank két éven át tartó recesszióra számít.
nov. 11
9:06
Mire készül? A lengyel kormányfőhöz és Lengyelország polgáraihoz intézett levelet Orbán Viktor (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte a Lengyel Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Mateusz Morawiecki kormányfőt és Lengyelország polgárait – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken.
nov. 11
9:12
Elon Musk szerint csődbe mehet a Twitter (ATV)
Az új tulajdonos a munkavállalókkal folytatott első nagy megbeszélésen ugyanis közölte, hogy nem tudja kizárni a csőd lehetőségét sem.
nov. 11
9:12
Aggódik sorsa miatt az Erdogan kiadatási listáján szereplő, Svédországban élő török újságíró (hirado.hu)
Az 53 éves egykori szerkesztő elmondta: kedd este éppen feleségével és fiával vacsorázott, amikor a török államfő név szerint megemlítette őt-
nov. 11
9:12
Második dudás érkezett Donald Trump csárdájába, a volt elnök kíméletlen támadásba lendült (rtl.hu)
Lehet, hogy nem ő lesz az egyértelmű republikánus elnökjelölt 2024-ben. Indulhat a belháború.
nov. 11
9:14
Magához tért a baleset után a férfi, azt hitte, 1993 van, és újra elvette nejét, akivel amúgy 37 éve házas (rtl.hu)
Az 58 éves férfire több meglepetés is várt.
nov. 11
9:18
Arra ébredt, hogy töltés közben porrá ég az elektromos autója (hirado.hu)
A drezdai tűzoltóknak másfél órás megfeszített munkával sikerült eloltani a lángoló Ford Kuga hibridet.
nov. 11
9:24
Kisebbségi nemzeti tanácsokat választanak Szerbiában (hirado.hu)
A nemzeti tanácsokról szóló törvényt 2009-ben fogadták el.
nov. 11
9:24
Ukrán főügyész: Nem tárgyalunk háborús bűnösökkel (rtl.hu)
Ezt azután közölte, hogy az amerikai sajtóban megjelent beszámolók szerint Washington béketárgyalásokra akarja rábeszélni az ukránokat.
nov. 11
9:30
Háború Ukrajnában - A világ döntő része fegyverszünetet szeretne (HírTV)
Az adás elején Gantner Barnabás élőben elemezte a legfrissebb híreket az orosz-ukrán háborúról. Skype-on kapcsoltuk Bor Olivért és Dunda Györgyöt, a stúdióban Nógrádi Györgyöt kérdeztük.
nov. 11
9:32
Orbán Viktor: Magyarország békefórumként tekint a Türk Államok Szervezetére (HírTV)
A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarországnak az a célja, hogy tűzszünet jöjjön létre Ukrajnában, és mielőbb elkezdődjenek a béketárgyalások.
nov. 11
9:36
Szijjártó: Hatalmas versenyelőnyt jelent a részvétel a Türk Államok Szervezetének munkájában (hirado.hu)
A miniszter bejelentette, hogy az ülésen megszületett a döntés a TÁSZ befektetési alapjának létrehozásáról, amelynek munkájában hazánk is részt fog venni.
nov. 11
9:42
Hatalmas versenyelőnyt jelent a részvétel a TÁSZ munkájában (Demokrata)
Magyarország számára hatalmas versenyelőnyt jelent a részvétel a Türk Államok Szervezetének munkájában.
nov. 11
9:48
Orbán Viktor: Magyarország az egyetlen Európában megmaradt keleti nép (rtl.hu)
A miniszterelnök szerint Európának nincs önálló akarata, ő a „türk víziót” segítene végrehajtani
nov. 11
9:54
Fejlemény a füves gumicukor miatt meghalt 4 éves ügyében (Ripost)
Az édesanya tagadja, hogy köze lenne a gyermek halálához.
nov. 11
10:00
Orbán Viktor: Magyarország azon lesz, hogy a türk víziót sikeresen végrehajthassák (Infostart)
Magyarország az ukrajnai háború szempontjából békefórumként tekint a Türk Államok Szervezetére (TÁSZ) - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az üzbegisztáni Szamarkandban, a szervezet csúcstalálkozóján.
nov. 11
10:00
Ausztria a határellenőrzés további meghosszabbítását tervezi (hirado.hu)
Csehország hasonlóképpen meghosszabbította az ellenőrzéseket szlovák határán.
nov. 11
10:00
Semmi jót nem ígér a Twitter dolgozóinak Elon Musk (Demokrata)
„Hogy őszinte legyek, az előttünk álló gazdasági helyzet kilátástalan.”
nov. 11
10:12
Németországban a nők több mint ötven százaléka fél egyedül utazni éjszaka (hirado.hu)
Jelentős, 45 ezer fő bevonásával készült felmérést tettek közzé a német nők biztonságérzetéről. Növekszik a félelem, a nők több mint ötven százaléka egyedül már nem vesz igénybe tömegközlekedési eszközt éjszaka. Ráadásul a helyzet az önvédelmi eszközök és fegyverek növekedését is magával hozta.
nov. 11
10:12
Itt a megoldás: Joe Biden elárulta, mikor lesz vége a háborúnak (ATV)
Addig nem lesz vége a háborúnak, amíg az orosz haderő el nem hagyja Ukrajna területét – fogalmazott az amerikai elnök egy sajtótájékoztatón.
nov. 11
10:12
Amerikai admirális: Az ukrajnai háború csak a „bemelegítés” (Demokrata)
Amerika fokozatosan elveszíti elrettentő képességét Kínával és Oroszországgal szemben.
nov. 11
10:14
Elpusztult Aura, faját a kihalástól megmentő ibériai hiúz (hirado.hu)
A hiúzok megmentésére nagyszabású tenyésztési programot hoztak létre a délnyugat-spanyolországi Donana Nemzeti Parkban.
nov. 11
10:14
A határellenőrzés meghosszabbítását tervezi Ausztria (Demokrata)
A határellenőrzés további meghosszabbítását tervezi Ausztria a szlovák határon, ezúttal december 12-ig.
nov. 11
10:24
A német külügyminiszter figyelmeztette a magyar kormányt, hogy ne hazardírozzon az Ukrajnának szánt EU-s segítség ügyében (444.hu)
Annalena Baerbock szerint Ukrajna pénzügyi megsegítése életeket menthet, ezért nem lehet úgy kezelni, mint más uniós költségvetési tárgyalásokat.
nov. 11
10:24
Az Orbán-kormány oroszbarát politikája „végzetes biztonsági kockázatot” jelent az amerikai kormányzati tanácsadó szerint (rtl.hu)
A tanácsadó szerint emiatt a NATO-nak csökkentenie kellene a kapcsolatait Magyarországgal.
nov. 11
10:30
Orbán Viktor: Magyarország az Európában megmaradt egyetlen keleti nép (Blikk)
Magyarország az ukrajnai háború szempontjából békefórumként tekint a Türk Államok Szervezetére (TÁSZ) – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az üzbegisztáni Szamarkandban, a szervezet csúcstalálkozóján. A csúcs előtt magyar–üzbég üzleti együttműködések kerültek terítékre.
nov. 11
10:30
Szijjártó Péter: enélkül lehetetlen az energiaellátásuk biztosítása (Infostart)
A jelenlegi nehéz és bizonytalan globális helyzetben Magyarország számára hatalmas versenyelőnyt jelent a részvétel a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) munkájában - jelentette ki pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az üzbegisztáni Szamarkandban.
nov. 11
10:36
Romániában ideiglenesen központosítják az energiabeszerzést (hirado.hu)
A rendelet a központosított beszerzést a romániai nagybani földgáz- és villamosenergia-piacot működtető OPCOM állami vállalatra bízta
nov. 11
10:36
Vasárnap kisebbségi nemzeti tanácsokat választanak Szerbiában (Demokrata)
Aznap a vajdasági magyarság is dönt kisebbségi önkormányzati testülete összetételéről.
nov. 11
10:42
Rácz András: Atomot Herszonra? Vagy özönvizet? (444.hu)
Nem valószínű, hogy az armageddon-forgatókönyvhöz nyúlnának a Dnyeper jobb partját elhagyó oroszok. Könnyen lehet, hogy nem a „kivonulás” narratíva a csel, hogy csapdába csalják az ukránokat, hanem éppen ellenkezőleg: a „csapda” narratívát használja arra a hadvezetés, hogy időt nyerjen a kivonuláshoz.
nov. 11
10:42
Romániában ideiglenesen központosítják az energiabeszerzést (Demokrata)
Romániában ideiglenesen központosított beszerzést vezetnek be az energiapiacon.
nov. 11
10:42
Putyin kilőtte volna az atomtorpedót, de valami közbejött (rtl.hu)
A Poszeidont technikai okok miatt nem tudták tesztelni.
nov. 11
10:48
Kitartana Ausztria a határellenőrzés mellett (Infostart)
A határellenőrzés további meghosszabbítását tervezi Ausztria a szlovák határon, ezúttal december 12-ig – jelentette pénteken a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az osztrák belügyminiszter közlésére hivatkozva.
nov. 11
11:06
Peking: Amerikai és francia partnerével is egyeztet Hszi Csin-ping kínai elnök a G20-csúcson (hirado.hu)
Kína saját területe részeként tekint Tajvanra, annak ellenére, hogy a szigetnek 1949 óta, a kínai kommunisták polgárháborús győzelme óta önálló kormánya van.
nov. 11
11:06
Zelenszkij: Orosz rakéták csapódtak egy lakótömbbe Mikolajivban (Demokrata)
Zelenszkij szerint a támadás az orosz „terrorállam cinikus válasza” az ukránok harctéri sikereire.
nov. 11
11:06
Saját unokáját szülte meg egy amerikai nagymama (rtl.hu)
A szülés után boldogan nyilatkozott, de hozzátette, kissé „szomorú”, amiért meg kellett válnia a gyermektől.
nov. 11
11:08
Orosz rakéták csapódtak egy lakótömbbe Mikolajivban (hirado.hu)
A kijevi vezető leszögezte: továbbra is az a cél, hogy Ukrajna teljes területét felszabadítsák a megszállás alól, és a lehető legalacsonyabban tartsák a veszteségeket.
nov. 11
11:12
Borúlátók a német gazdasági szakértők – továbbra is magas inflációt és recessziót jósolnak (hirado.hu)
Borúlátók a német gazdasági szakértők, ugyanis arra hívták fel a figyelmet, hogy a következő évben is magas szinten maradhat az infláció, továbbá Németország gazdasága recesszió elé néz.
nov. 11
11:14
Rekordinfláció októberben Németországban (hirado.hu)
Energiaárak nélkül az infláció 6,5 százalék volt októberben.
nov. 11
11:16
Határozatban támogatta a német parlament, hogy uniós pénzeket vonjanak meg Magyarországtól (hirado.hu)
A vonatkozó határozatot a Bundestag csütörtök éjjel fogadta el.
nov. 11
11:24
Stratégiai fontosságú hidat robbanthattak Herszonban (hirado.hu)
Az Antonovszkij híd sokáig az orosz erők egyik fő utánpótlási útvonala volt.
nov. 11
11:24
Rekordszintre emelkedett az infláció Németországban (Demokrata)
Októberben elsősorban az elszabadult energiaárak miatt a német újraegyesítés óta a legmagasabb szintre emelkedett az infláció.
nov. 11
11:30
Orbán Viktor: Példaértékű a magyar és a lengyel nép közötti testvériség (HírTV)
A kormányfő úgy fogalmazott: mi magyarok ezen a napon tisztelgünk a függetlenségért küzdő lengyel hazafiak önfeláldozó harca előtt.
nov. 11
11:36
Először mutatták meg a babát a család kutyájának, a videó megolvasztja a szíveket (ATV)
Mindenki számára izgalmas pillanat, ha baba érkezik a családba - nincs ez másképp a négylábúak esetében sem.
nov. 11
11:42
9 európai ország fogadja be a menekülteket (HírTV)
Franciaország sem bír el azzal a több száz migránssal, akiket nem fogadott be Olaszország Szicíliánál, ezért most 9 európai országban osztják szét őket.
nov. 11
11:42
Jelentős NATO-tagállam fizet ezentúl rubelben az orosz gázért (hirado.hu)
A NATO egyik legerősebb országa úgy döntött, inkább rubelben fizetnek az orosz gázért.
nov. 11
11:48
Valami nagyon furcsa dolog történik Herszonban (ATV)
Leomlott egy Herszonhoz közeli híd - írja a 24.hu.
nov. 11
11:54
Amerika figyelmeztet: Óriási sokkot okozna egy tajvani konfliktus (hirado.hu)
Az egész világgazdaságot megrengetné, ha blokád alá kerülne Tajvan.
nov. 11
11:54
Támogatja a német parlament, hogy uniós pénzeket vonjanak meg hazánktól (Demokrata)
Az erre vonatkozó határozatot a Bundestag csütörtök éjjel fogadta el.
nov. 11
11:56
Közösen ültettek fákat az állam- és kormányfők a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján (hirado.hu)
A közös faültetésben Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett.

Keresés