„Mostantól aki hiányzik a munkából, jobb ha új állás után néz. Nem fogadunk el semmilyen kifogást, hogy miért nem jöttök be dolgozni” - írta a menedzser az étterem alkalmazottainak.
A koszovói belügyminisztérium közleménye szerint csütörtökön egy rendőr sérült meg Észak-Koszovóban, amikor fegyveresek egy mozgó járműből tüzet nyitottak a járőrökre.
Románia és Bulgária megérdemelte volna a csatlakozást a schengeni övezethez, hiszen keményen védik határaikat és sokat tettek az illegális migráció megfékezése érdekében - írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közösségi oldalán.
Putyin azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy a NATO agresszív bővítésével szerinte gyakorlatilag lerombolta a stratégiai stabilitás évtizedek alatt kialakított struktúráját.
Az ügy súlyossága azért is kiemelt, mert az Egyesült Államokban az elmúlt években a Twitter diktálta, hogy a média mivel foglalkozzon, és mivel ne, kinek a hangja számít, és kié nem.
A nyugati országok gyarmatukká tették Ukrajnát, az ukrán népet pedig ágyútölteléknek használják Oroszország ellen – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a Független Államok Közössége (FÁK) tagállamai védelmi miniszteri találkozójának résztvevőihez intézett videóüzenetében.
A nyugati országok gyarmatukká tették Ukrajnát, az ukrán népet pedig ágyútölteléknek használják Oroszország ellen - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a Független Államok Közössége (FÁK) tagállamai védelmi miniszteri találkozójának résztvevőihez intézett videoüzenetében.
Horvátország csatlakozását a schengeni övezethez jóváhagyta az unió, Bulgáriáét és Romániáét viszont nem. Gát Ákos Bence úgy látja, ez feszültséget okozhat, és szerinte ez szolidaritási kérdés is.
Joseph Augustus Zarellit 1957-ben, négyéves korában ölték meg, de csak most derült ki, hogy ki volt ő. Azonosítása talán végre közelebb viszi a nyomozókat ahhoz, hogy megtalálják a gyilkosát.
A 43 ezermilliárd jenes program részeként ötezermilliárdot költenének tartalék rakéták beszerzésére, egy további 5 ezermilliárdot pedig lőszerekre — közölték az idézett források.
Románia és Bulgária megérdemelte volna a csatlakozást a schengeni övezethez, hiszen keményen védik határaikat és sokat tettek az illegális migráció megfékezése érdekében – írja a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán.
Szerdán 28-an szöktek meg egy Marokkóból Törökországba tartó repülőgépről, miután a járatnak kényszerleszállást kellett végrehajtania Spanyolországban.
Kedden módosíthat az Európai Bizottság a javaslatán, december 15-én a magyar pénzek mellett az Ukrajnának nyújtandó segítségről is határoznak az EU-csúcson.
Az orosz elnök ezt a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a Független Államok Közössége (FÁK) tagállamai védelmi miniszteri találkozójának résztvevőihez intézett videoüzenetében hangoztatta.