Egy készülő törvénytervezet új jogköröket, lehetőségeket és feladatokat adna a városi rendőrség számára, így pótolná az állami rendőrség köreiben a hiányt.
Úgy néz ki, ennek már sosem lesz vége. Kínai tudósok most egy újabb vírust fedeztek fel, amelynek legvalószínűbb terjesztője a cickány, és ami eddig 35 embert fertőzött meg országszerte.
Legalább tizenhárman meghaltak és többen megsebesültek az Ukrajna keleti részén található Dnyipropetrovszk megyében az éjszaka folyamán zajló tüzérségi támadásokban – közölte Valentin Reznyicsenko kormányzó szerdán.
Valószínűleg a cickányokról terjedhetett át az emberekre. Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy az emberek is képesek egymást megfertőzni az új vírussal.
Az orosz turisták kitiltását kéri az ukrán elnök: egy ilyen korlátozás a jelenlegi szankcióknál sokkal hatékonyabb lehetne, amelyek az orosz légitársaságokat, valamint a Kremlhez kötődő személyeket érinti.
Meloni elutasította a véleményeket, melyek szerint kormányra kerülése veszélyeztetheti a pandémia utáni gazdasági helyreállításra szánt európai források felhasználását.
A Tesla elektromos autógyártó vezérigazgatója, Elon Musk több milliárd dollár értékben adott el Tesla-részvényeket, hogy elég forrás álljon rendelkezésére a Twitter felvásárlásával kapcsolatos jogi vitában elszenvedett vereség esetére.
„Nem Oroszország, hanem Ukrajna állította le a kőolajszállítást Szlovákiába a Barátság kőolajvezeték déli ágán” – hangsúlyozta a közösségi médiában Robert Fico volt szlovák miniszterelnök, az ellenzéki Smer elnöke. Szerinte Ukrajna ezzel beváltotta korábbi fenyegetőzéseit, hogy tranzitországként leállíthatja az Európába tartó nyersanyagszállítást.
Ismeretlenek rajtaütöttek egy iráni hajón a Vörös-tengeren, az iráni haditengerészet elhárította a támadást – jelentette be szerdán a síita állam médiája.
Az indiai vállalatok egyre gyakrabban vesznek igénybe különböző ázsiai valutákat az amerikai dollár helyett az orosz szénimport kifizetésére, hogy ezzel csökkentsék a nyugati szankciók megsértésének kockázatát – számolt be szerdán a Reuters hírügynökség ipari forrásokra és vámdokumentumokra hivatkozva.
Gary Lineker, korábbi vb-gólkirály, angol válogatott focista szerint a demencia vagy a sok korábbi fejelés okozhatja az emlékezetvesztést - írja az Origo.
A műsor vendégei Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő és Boros Imre közgazdász. A műsor második részében pedig érkezett hozzánk Litkei Máté, a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézetének igazgatója.