Az ukrán hadi erők csapást mértek a Wagner félkatonai zsoldosok főhadiszállására Kelet-Ukrajnában – adta hírül több jelentés. A popasznai támadásról Szerhij Hajdaj, Luhanszk régió kormányzója és több Kreml-barát haditudósító is beszámolt. Az áldozatok száma egyelőre tisztázatlan.
Nagy-Britanniában engedélyeztek a világon először olyan védőoltást a koronavírus ellen, amely az eredeti, valamint az újabb, omikron variáns ellen is hatásos.
A Nyugat megingatta az európai biztonság rendszerét, és ágyútölteléknek használja Ukrajnát - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a X. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencia részvevőihez intézett keddi beszédében.
A Nyugat megingatta az európai biztonság rendszerét, és ágyútölteléknek használja Ukrajnát – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a X. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencia részvevőihez intézett keddi beszédében.
Christine Lambrecht német védelmi miniszter újságíróknak most elmondta: annak ellenére, hogy az ukrajnai háború prioritást élvez, az Eurofighter-misszióval hangsúlyozni akarják, hogy nem feledkeztek meg Ázsiáról.
A török vezetés maximalizálja a külpolitikai ambícióit, ezért folytat magas szintű egyeztetéseket az utóbbi időben elszigetelődő Oroszországgal. Erről és a migráció kérdéseiről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa, Törökország-kutató.
A német légierő vadászgépeinek egy csoportja kedden Szingapúrba tartott egy délkelet-ázsiai maratoni hadgyakorlat keretében: a gépek 24 óra alatt 12 800 kilométert tesznek meg - jelentette az AP hírügynökség.
Egy vasárnap rögzített felvételen egy ismeretlen férfi látható, amint egy cápával birkózik a Fire Island-i Smith Point Beach-en, ahol a múlt hónapban két cápatámadás is történt.
Az Észak-karolinai Egyetemen készült tanulmány szerint egyes egyetemek nem biztosítanak a hallgatóik számára olyan légkört, amely elősegíti a szabad véleménynyilvánítást. Már az is tanulságos, milyen finoman nevezték néven a problémát: a magukat konzervatívnak nevező hallgatók sajátos kihívásokkal néznek szembe. Talán a kihívásnál valamivel drámaib
A Covid-19 fertőzések számának őszi megugrására számítanak Szlovákiában a szakértők. Az egészségügyi minisztérium azonban egyelőre még nem akarja megnyitni a nagy kapacitású oltóközpontokat.
Már a harmadik gyanúsítottat is letartóztattak egy állítólagos „fehérellenes” bűncselekmény ügyében, ahol egy 57 éves nagymamát vertek félholtra egy queensi buszon.
A Legendás állatok-filmek sztárját az elmúlt hónapokban többször is letartóztatták, mert tizenéves gyerekeket zaklatott, vagy éppen halálosan megfenyegetett egy párt. Azt mondja, komplex mentális problémái vannak.