Az udvar szerdán be is mutatta a nyilvánosságnak a hivatalos meghívót, amelynek grafikáján a természeti környezet a fő motívum. A palota külön hangsúlyozta, hogy a meghívókat újrahasznosított papírra nyomtatták.
Az Egyesült Államok újabb 500 millió dollárnyi (mintegy 180 milliárd forint) katonai segítséget nyújt Ukrajna számára saját katonai készleteiből - közölte az amerikai külügyminiszter.
Az orosz elnök szokásairól, családjáról és egészségi állapotáról is beszélt a Dossier Center oknyomozó oldalnak adott interjújában egy volt beosztottja, aki még 2022 októberében szökött Nyugatra. Gleb Karakulov az orosz különleges szolgálatok legmagasabb rangú tagja volt, akinek az ország modern kori történetében sikerült disszidálnia.
Emmanuel Macron abban a reményben látogat Kínába, hogy befolyásolni tudja Hszi Csin-ping elnök oroszbarát politikáját, és szerződéseket nyerhet francia cégek számára. Mivel Európa szintén igyekszik pozíciókat foglalni, Ursula von der Leyen is elkísérte szerdai látogatására a francia köztársasági elnököt. Miért érkezik mégis „üres kézzel” az EU elnö
Vízkorlátozásokat vezettek be Tunéziában, a gazdasági válsággal és az évek óta tartó szárazsággal küzdő észak-afrikai országban a szabályozás vélhetően a mezőgazdasági szektort sújtja majd leginkább - adta hírül szerdán a The Guardian című brit napilap.
A négyéves Cleo Smith-t a családja sátrából rabolta el egy férfi még 2021 októberében egy nyugat-ausztráliai kempingből. A kislányt az éj leple alatt vitte magával a férfi, majd napokra egy hálószobába zárta.
Nem indul újra a pártelnöki posztért a Finn Szociáldemokrata Párt őszi kongresszusán Sanna Marin leköszönő finn kormányfő - jelentette be maga a politikus szerdai sajtótájékoztatóján, hozzátéve jövő héttől parlamenti képviselőként folytatja a munkát.
Kowalczyk lemondását a lengyel gazdák körében az olcsó ukrán gabona miatt egyre növekvő elégedetlenséggel magyarázta, és éppen Zelenszkij ukrán elnök varsói látogatásának napján jelentette be.
Az utóbbi hetekben több indiai politikus, újságíró és aktivista profilját tiltotta le a Twitter, a vádak szerint az indiai kormány nyomására - írta szerdán honlapján a The Guardian című brit napilap.
Naito Kodzsi kormányhivatalnok a sajtónak azt mondta, sok hikikomori megszokta a Covid-19 idején bevezetett korlátozásokat és már nem képes visszatérni korábbi életéhez.