Oroszország és Kína nem hoz létre katonai szövetséget, és senkit sem fenyeget, a Nyugat viszont új, globális tengelyeket alakít ki – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorának nyilatkozva.
A holland közszolgálati televízióba hívták meg interjúra a magyar külügyminisztert, ám állítása szerint több mint 4 percet kivágtak az adásból, hogy a helyére teljesen más mondatokat tegyenek.
Lezuhant egy robbanóanyagot szállító, ukrán 141-es drón az oroszországi Tula megyében lévő Kirejevszkben – közölték a rendvédelmi szervek a TASZSZ orosz hírügynökséggel.
Újabb tornádó pusztított az Egyesült Államok délkeleti részén vasárnap, miközben a katasztrófával egy nappal korábban sújtott Mississippi államban folytatódott a romok eltakarítása és a kutatás esetleges áldozatok, túlélők után.
Az egyik legbefolyásosabb brit gazdasági előrejelző cég vezetője szerint a koronavírus-járványhoz hasonló veszteséget okoz a brit gazdaságnak Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).
Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő vasárnapi Twitter-bejegyzésében leszögezte: az Európai Unió (EU) kész új szankciókat bevezetni Fehéroroszországgal szemben, amennyiben a minszki vezetés elfogadja orosz atomfegyverek elhelyezését az országa területén.
Heves tiltakozások robbantak ki Izraelben, miután Benjamin Netanjahu elbocsátotta az igazságügyi reformot ellenző védelmi miniszterét. A dühös tüntetők megszállták az izraeli kormányfő házának környékét, és a Tel-Aviv fő ütőerének számító autópályáján is máglyát gyújtottak.
Kamala Harris amerikai alelnök az Egyesült Államok afrikai gazdaságfejlesztési beruházásainak növelését ígérte vasárnap Ghánában, a kontinensen kezdett körútjának első állomásán.
Oroszország taktikai atomfegyvereket telepít Fehéroroszországba. Ezek a harcászati nukleáris eszközök kisebb hatótávolságúak, mint a hatalmas pusztító erejű stratégiai óriásbombák, de ugyanúgy részét képezik a nukleáris elrettentő arzenálnak. A szakemberek azt mondják, a mostani bejelentéssel Putyin is inkább csak elrettenteni akar, a közlés nem je
Az egyik legbefolyásosabb brit gazdasági előrejelző cég vezetője szerint a koronavírus-járványhoz hasonló veszteséget okoz a brit gazdaságnak Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).
Bezártak az óvodák, a bevásárlóközpontok, sztrájkolnak az egészségügyi dolgozók, nem szállnak fel a gépek a tel-avivi reptérről sem. Azt követelik, hogy a kormány vonja vissza a jogrendet átalakító törvényt.
Egy korábban Ukrajnában élő brit állampolgár azért tért vissza az országba, hogy elmenjen fogorvoshoz, Nagy-Britanniában ugyanis sehogy sem sikerült időpontot foglalnia – írja a LadBible.
Erőszakba torkolltak a nyugdíjreform miatti tüntetések Franciaországban. A feldühödött tömeg a bordeaux-i városházát is felgyújtotta. A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint a zavargások egyértelműen általánosabb kormányellenességbe fordulnak.
Harmincegy éve nem látott sztrájk zajlik hétfőn Németországban, gyakorlatilag semmi nem közlekedik ma. A szakszervezetek jelentős béremelést követelnek a hónapok óta vágtató infláció és a megélhetési költségek megnövekedése miatt.
A brit védelmi minisztérium szerint március 22-én legalább három személyzet nélküli hajó (USV) próbált meg csapást mérni a megszállt Krímben lévő szevasztopoli orosz haditengerészeti támaszpontra.
Hétfőn szinte teljesen leáll Németország közösségi közlekedése. A két legnagyobb szakszervezet sztrájkja miatt nem járnak a buszok, villamosok, metrók, vonatok, repülők az országban – írja a 444.
Már 2040 körül elérheti a világ népessége a 8,5 milliárdos plafont, és az évszázad végére hatmilliárdra csökkenhet a Földön élő emberek száma - derült ki az Earth4All nemzetközi kezdeményezés hétfőn nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Éjszaka tüntetések voltak, országos sztrájk van kilátásban, a tel-avivi reptér nem indít járatokat, a Hamasszal és a Hezbollahhal azonosítják a szélsőjobbos koalíció politikusait, az izraeli elnök a reform leállítását sürgeti.
A külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán számolt be arról, hogy nem az általa elmondott kijelentések, hanem utólag felmondott mondatok kerültek a holland közszolgálati csatorna adásába.