2023. március 25. szombat

márc. 25
0:15
A Kreml bejelentette: külföldi ügynöknek minősítik a Természetvédelmi Alapot (Blikk)
Oroszország idén nem vesz részt a Föld órája akcióban, mivel a mozgalom szervezője, a Természetvédelmi Világalap (WWF) felkerült a külföldi ügynöknek minősített szervezetek listájára – közölte pénteken Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságírókkal.
márc. 25
0:15
Légierejük egyesítését tervezik az észak-európai államok (Infostart)
Országuk védelmi célú légierejének egyesítéséről szóló szándéknyilatkozatot írt alá a közelmúltban a dán, a svéd, a norvég és a finn légierő parancsnoka a németországi Ramsteinben létesített amerikai légitámaszponton - jelentették be a négy országban pénteken, és Jan Dam vezérőrnagy, a dán parancsnok a Reuters hírügynökségnek azt is elmondta, hogy
márc. 25
0:19
Akkora balhé van Franciaországban, hogy Iii. Károly sem utazhat az országba: Emmanuel Macron veszélyre figyelmeztette az uralkodót (Blikk)
III. Károly király első – immáron uralkodóként megteendő – utazását elhalasztották a Franciaországban zajló zavargások miatt.
márc. 25
0:21
Lengyel kultúrharccá vált a kérdés: mit tudott II. János Pál a pedofil papokról (Telex)
Egy lengyel dokumentumfilm szerint már krakkói érsekként is tudott a katolikus egyházon belüli pedofil visszaélésekről. Az érintettek évtizedeken keresztül hallgattak az ellenük elkövetett bűncselekményekről, most viszont politikai kampánytéma lett a kérdésből. Míg a készítők szerint Karol Wojtyła eltussolta az ügyeket, az egyház és a kormánypárt i
márc. 25
0:23
Észak-Korea állítólag kipróbált egy radioaktív cunamit keltő drónt (Blikk)
Az észak-koreai kommunista rezsim Központi Katonai Bizottságának utasítására egy minapi hadgyakorlaton állítólag egy olyan víz alatti támadó drónt teszteltek, amely képes szuperméretű radioaktív cunami létrehozására – jelentette az állami Koreai Központi Hírügynökség (KCNA).
márc. 25
0:27
Vége lesz a TikToknak? Újabb helyen tiltották be a használatát (Blikk)
Egyre több ország hoz korlátozásokat a TikTok veszélyei miatt.
márc. 25
6:27
Tovább borul az európai bankszektor? (ATV)
A Deutsche Bank részvényei már harmadik napja zuhannak egyhuzamban: sőt, csak a pénteki napon 8,5 százalékos esést produkáltak. Mindezt az előzte meg, hogy csütörtökön jelentősen megugrott a bank fizetésképtelensége elleni biztosítás költsége – írja a Reuters.
márc. 25
6:51
Autósok, figyelem: ezekért a különös dolgokért is büntetnek a rendőrök (Infostart)
Piszkos kaszni, hiányzó poroltó, szendvics a kézben – van, ahol szigorúbbak a szabályok, mint a hazai utakon.
márc. 25
6:57
Most durvul be igazán a háború, ellentámadásra készülnek az ukránok (ATV)
Hamarosan ellentámadást indíthatnak az ukránok az oroszok ellen, miután sikerült ellenállniuk a megszállók téli hadjáratának. Erről az ukrán szárazföldi erők parancsnoka beszélt. Olekszandr Szirszkij elmondta: a Wagner orosz zsoldoscsoport jelentős erőket veszít, Ukrajna pedig ezt kihasználva újabb területeket szabadíthat fel, ahogy tavaly is tette
márc. 25
7:21
Tragédia egy csokigyárban: hatalmas robbanás, halottak (Metropol)
Csokoládégyárban történt robbanás ölt meg két embert és sebesített meg többeket.
márc. 25
7:36
Szörnyű tragédia, amputálni kellett mindkét lábát a 7 éves kisfiúnak (Ripost)
Egy amerikai kisfiú jobb lábát a térde felett, a bal lábát pedig alatta kellett amputálni.
márc. 25
7:45
Meghalt Gordon Moore, az Intel alapítója (Telex)
A csipgyártás úttörője 94 éves volt.
márc. 25
7:57
11 év után válik Reese Witherspoon és magyar származású férje (Telex)
Továbbra is közösen nevelik 10 éves közös fiuk.
márc. 25
8:09
Szijjártó Péter: Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak (HírTV)
Magyarország egyetlen esetben sem fogja tudni támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak - írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter péntek este, miután megbeszélést folytatott Ilze Brands Kherisszel, az Ensz emberi jogokért felelős főtitkár-helyettesével.
márc. 25
8:15
Bendarzsevszkij Anton: Ukrajna tesztterepe lett az új nyugati technológiáknak (Infostart)
A jövő a mesterséges intelligencia által vezérelt teljesen önállóan, emberi beavatkozás nélkül is döntést hozó fegyvereké. Már az orosz–ukrán háborúban is egyre több MI-n alapuló rendszert alkalmaznak: Ukrajna adatelemző, fegyver- és arcfelismerő programokat is bevet. Ezekkel pedig a háború első szakaszában sikerült kompenzálnia Oroszország katonai
márc. 25
8:33
Biden és Trudeau közösen száll szembe a tekintélyelvű rendszerekkel (Demokrata)
Joe Biden amerikai elnök és Justin Trudeau kanadai kormányfő pénteken Ottawában közös ígéretet tett.
márc. 25
8:36
"Elvesztettünk egy látnokot" - otthonában érte a halál az elektronika legendáját (Ripost)
Gordon Moore úttörő szerepet játszott a tranzisztorok és integrált áramkörök gyártásában, 95 évesen érte a halál.
márc. 25
8:39
Amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak, a válasz nem (Demokrata)
Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak.
márc. 25
8:51
Szijjártó Péter: Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak (Blikk)
Magyarország egyetlen esetben sem fogja tudni támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak – írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter péntek este, miután megbeszélést folytatott Ilze Brands Kherisszel, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkár-helyettesével.
márc. 25
8:51
Szijjártó fontos bejelentése: ettől függ Ukrajna NATO-tagsága (ATV)
Magyarország egyetlen esetben sem fogja tudni támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak - írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter péntek este, miután megbeszélést folytatott Ilze Brands Kherisszel, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkár-helyettesével.
márc. 25
8:51
Vízügyi cselekvési program elfogadásával zárult az ENSZ Víz Konferencia (Demokrata)
A program mintegy 700 vállalást tartalmaz országok és egyéb szereplők részéről.
márc. 25
8:57
Szijjártó: Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak (444.hu)
A külügyminiszter szerint az ukrán hatóságok évek óta csak ígérik, hogy megoldják az anyanyelvhasználathoz fűződő jogokkal kapcsolatos problémákat.
márc. 25
8:57
Az orosz parlament elnöke a Nemzetközi Büntetőbíróság betiltását javasolja (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
márc. 25
9:03
Újabb, ezúttal 4,7-es erősségű földrengés volt Törökországban (Telex)
Károkról vagy áldozatokról egyelőre nem érkezett hír.
márc. 25
9:09
Videón a csokoládégyári robbanás (Infostart)
Eddig két holtestet találtak, de kilenc embert még keresnek Pennsylvaniában
márc. 25
9:15
Ismét megmozdult a föld Törökországban (Infostart)
Ez most nem okozott károkat.
márc. 25
9:33
Legalább 7 halottja van a rendkívüli erejű tornádónak, ami Mississippin söpört végig (444.hu)
Az Egyesült Államok déli államaiban csaptak le a viharok. Sokan a romok alatt rekedtek.
márc. 25
9:39
Meghalt az Intel társalapítója (Infostart)
Az Intel közleménye szerint a 91 esztendős Gordon Moore "békésen halt meg március 24-én, családja körében hawaii otthonában".
márc. 25
9:57
A magyar kormány aggódik, amiért idén sem hívták meg Magyarországot a demokráciacsúcsra (Telex)
Az amerikai nagykövetség megerősítette, hogy Magyarország nem kapott meghívást a nemzetközi találkozóra. A döntés miatt a magyar kormány aggodalmát fejezte ki feléjük.
márc. 25
10:09
Venezuelában megölték az ország egyik legkeresettebb bűnözőjét, a Nyulat (444.hu)
Carlos Gomezt azzal vádolták, hogy kábítószer- és fegyverkereskedő bandát vezetett Venezuela központi Aragua államában.
márc. 25
10:27
Nagyon közel van az atomháború (Demokrata)
A brit védelmi miniszter-helyettes nemrég bejelentette, hogy akár szegényített urántartalmú lövedékeket is szállítanának Ukrajnának.
márc. 25
10:39
Szijjártó Péter: A kárpátaljai magyar iskolák sorsán múlik Ukrajna integrációjának magyar támogatása (Infostart)
A külügyminiszter az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkár-helyettesének azt mondta, hogy Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak.
márc. 25
10:51
Bahmut a jelek szerint kitartott (444.hu)
Hiába szorultak be nagyon szűk területre a védők, az orosz erők az elmúlt napokban nem haladtak a bekerítéssel, kifulladni látszik a támadásuk.
márc. 25
10:57
Zelenszkij elismerte, Ukrajna még nem tudja megindítani az ellentámadást (Infostart)
Utánpótlásra várnak.
márc. 25
11:09
Egeret szültek a hegyek a víz-világkonferencián (444.hu)
Ötven éve először tartottak világtanácskozást a vízről, de minek, értékelte a történteket a Guardian.
márc. 25
11:33
Az ukrán hírszerzés szerint az oroszok evakuációba kezdtek a Krímen (444.hu)
Úgy tudják, hogy a megszálló hatóságok emberei elkezdték eladogatni ingatlanjaikat és Oroszországba küldeni családjaikat.
márc. 25
11:33
Radioaktív vízszivárgás miatt leállítottak egy atomerőművet Minneapolis közelében (Telex)
Az egészségügyi hatóságok képviselői szerint az eset nem jelent veszélyt.
márc. 25
11:39
Friss hírek a frontról: jó hírt kaptak az ukránok (ATV)
Megrekedt az orosz támadás Bahmut ellen – írja a brit védelmi minisztérium jelentése alapján a Hvg.hu.
márc. 25
12:03
Radioaktív vízszivárgás egy amerikai atomerőműben (Infostart)
Már nem először fordult elő, az erőművet lellították.
márc. 25
12:06
Meghalt, akinek a mikrochipeket köszönhetjük: 94 éves volt Gordon Moore, a Szilícium-völgy egyik úttörője (SzMo)
Az Intel-társalapítójának neve a később róla elnevezett törvényről is ismert.
márc. 25
12:39
„Olyan rendes emberek voltak” (444.hu)
Szomszédaik nem is sejtették, hogy az Argentínából Szlovéniába költözött házaspár az oroszoknak kémkedhetett.
márc. 25
13:00
Radioaktív víz szivárog egy atomerőműből, le is állították Amerikában (SzMo)
Rövid időn belül ez volt a második ilyen eset a létesítményben.
márc. 25
13:09
A német kancellár vonakodik a magyar gyermekvédelmi törvény ellen indított uniós pertől (HírTV)
Március végéig további országok csatlakozhatnak az Európai Bizottság által, a magyar gyermekvédelmi törvény ellen indított uniós perhez.
márc. 25
13:09
Kirúgták a londoni Ritz hotel biztonsági őrét, mert levideózott egy liftben szexelő párt (Telex)
A biztonsági őr közeli felvételeket is rögzített női vendégekről.
márc. 25
13:27
340 millió forintnyi büntetést fizethet Nelson Piquet rasszista és homofób megjegyzései miatt (444.hu)
A háromszoros brazil világbajnok a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont gyalázta egy 2021-es interjújában.
márc. 25
13:27
Donald Trump többet fenyegetőzött, mint aludt az elmúlt napokban (Telex)
Na jó, talán a pihenésre is jutott idő, de az tény, hogy hatalmas fenyegetésekbe kezdett közösségi oldalán a volt amerikai elnök.
márc. 25
13:39
Tornádók söpörtek végig Mississippin, 23 halott (444.hu)
És még sok áldozat rekedhetett a romok alatt.
márc. 25
13:45
Munkalátogatásra ment Orbán Viktor Belgrádba, a biliárdparti döntetlen lett (Infostart)
Az ukrajnai béke elősegítéséről is tárgyaltak.
márc. 25
14:03
92 éves korában meghalt Darcelle, a világ legidősebb aktív drag queenje (Telex)
57 évet dolgozott a szakmában.
márc. 25
14:09
Egyre többen élnek “prepper” életmódot - de mi is ez? (ATV)
2020 óta már nem csak a különböző konspirációs elméletek híveinek vannak kétségei az elmúlt évtizedekben kényelmesen körénk épülő ellátási láncok biztonságát illetően – egyre többen élnek „felkészülő”, azaz prepper életmódot.

Keresés