Moszkva fondorlatként értékeli, hogy Koppenhága megtagadja tőle a részvétel jogát az Északi Áramlat csővezetékek felrobbantásának kivizsgálásában - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtökön a Rosszija 1 tévécsatornán.
A heves reakciót az váltotta ki, hogy csütörtökön kiderült: a vitatott törvényjavaslatot a parlament megkerülésével akarja kihirdetni Emmanuel Macron elnök.
Olyan jól működő rendszert dolgoztak ki a Beregszászi kistérségben, hogy máshol is azt vezetik be. Az InfoRádióban Rezes József, a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulásának igazgatója azt is elmondta, hogy szezonálisan más humanitárius segítségre van szükség.
Észak-Korea pénteken megerősítette, hogy előző nap interkontinentális ballisztikus rakétát bocsátott fel, a kísérletet személyesen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és lánya felügyelte - derült ki a helyi sajtóból.

Óriási aggodalmat keltett, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség csütörtökön bejelentette, rejtélyes módon 10 hordónyi uránt tűnt el egy líbiai telephelyről. A friss jelentések szerint viszont megtalálták, az eredeti helyétől 5 kilométerre.
A francia hatóságok csütörtök este 217 embert vettek őrizetbe a franci fővárosban a nyugdíjreform elleni tüntetésen – közölte a France Info műsorszolgáltató rendőrségi forrásokra hivatkozva.
A kínai külügyminisztérium közleménye szerint Hszi Csin-ping, Kína elnöke Oroszországba látogat a jövő héten, amikor is feltehetően Vlagyimir Putyin elnökkel és más orosz vezetőkkel tárgyal majd.
Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke március 20-22-én állami látogatást tesz Oroszországban Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívására - közölte pénteken hivatalosan a Kreml sajtószolgálata, megerősítve a kínai külügyminisztérium aznapi bejelentését.

Nem mindennapi esetről értesült a Hír Televízió római tudósítója. Munkatársunk egy olyan olasz újságíróval beszélgetett, akitől az ukránok megvonták sajtóakkreditációját, és azt híresztelték róla, hogy az oroszoknak kémkedik. Szomráky Béla Olasz-ország szakértőt kapcsoltuk.
Többé nem lesz ingyenesen látogatható a római Pantheon, az egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori műemlék - jelentette be az olasz kulturális minisztérium, miután megegyezett a római egyházmegyével a kérdésben.

Napvilágra került az Orosz Föderáció Szövetségi Biztonsági Szolgálatának (FSZB) titkos terve, hogy milyen eszközökkel próbálják destabilizálni Moldovát, beleértve az oroszbarát csoportok támogatását, az ortodox egyház felhasználását, valamint a földgázszállítások megszakításával való fenyegetést. A dokumentumokat elsőként egy médiakonzorcium szerez
Halak milliói pusztultak el az ausztrál Darling folyóban. A környékbelieket szörnyű látvány fogadta, a rengeteg tetem ugyanis teljesen betakarta a víz felszínét.