Gyilkossággal vádolták meg és meghosszabbították őrizetben tartását az amerikai hatóságok a hét végén annak a nőnek, aki halálosan megsebesítette az őt szállító taxisofőrt a mexikói határ közelében, mert azt gondolta, hogy el akarja rabolni.
Kína kijelentette, hogy támogatja Moszkvát stabilitásának fenntartásában, a feszültségek legutóbbi eszkalálódását pedig Oroszország „saját belügyének” tekinti – derült ki a legújabb kínai nyilatkozatokból a szombati, heves, ám gyors lefolyású oroszországi zendülést követően. De hogy került vasárnap Pekingbe Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-hely
A miniszterelnök a pozsonyi V4-es találkozón fejtette ki álláspontját az EB által most felvázolt költségvetési módosítással, a Nyugat-Balkán ügyével, valamint egyes ukrajnai témákkal kapcsolatban.
A nyomozócsoport elsődleges célja, hogy azonosítsa azokat a külföldi terroristákat, akik a jazidi kisebbséget vették célba a szíriai és iraki fegyveres konfliktusok során.
A miniszter szombaton telefonon beszélt Gyenyisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettessel és orosz kollégájával, Szergej Lavrovval, akik tájékoztatták a helyzetről, a várható fejleményekről.
A migrációra van megoldás, csak az EU ezt a megoldást nem akarja megvalósítani - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Pozsonyban, a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) miniszterelnökeinek találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
A pozsonyi találkozón az illegális bevándorlás kezelésének lehetőségei, valamint a Nyugat-Balkán kérdése, az ukrajnai helyzet és annak következményei, illetve az EU zöld megállapodása is terítékre került.
A Pozsonyban tartott visegrádi négyek miniszterelnökeinek találkozója utáni hétfői sajtótájékoztatón többek között az illegális migrációra való megoldás, az ukrajnai helyzet és annak következményei, a Nyugat-Balkán kérdése és az EU zöldmegállapodása került terítékre. Illetve az oroszországi események, és a folytatódó orosz agresszió következményein
Ötvenszer erősebb a heroinnál és százszor hatásosabb a morfiumnál. A fentanil nevű fájdalomcsillapító egyre nagyobb pusztítást okoz elsősorban az amerikai lakosság körében.
A kábítószerrel való visszaélés nemzetközi napja alkalmából heroint, metamfetamint, ópiumot, marihuánát, valamint orvosi szereket, köztük ketamint égettek el Mianmarban.
Jevgenyij Prigozsin először üzent azóta, hogy a Wagner-csoport lázadása lezárult. A Wagner-vezér egy 11 perces hangüzenetben próbálta megmagyarázni, hogy miért indultak el Moszkva ellen és végül miért fordult vissza a konvoj.
A Wagner-csoport vezetője szerint nem az orosz kormányt akarták megdönteni, hanem felelősségre akarták vonni azokat, akik számos szakmai hibát vétettek.
Madrid új múzeumában, a Királyi Gyűjtemény Galériája a spanyol uralkodók által öt évszázad alatt összegyűjtött festményeket, faliszőnyegeket, szobrokat, fegyvereket és pazar királyi bútorokat tekinthetők meg.
Törökország fenntartja álláspontját Svédország NATO-csatlakozásáról, mert Stockholm idekapcsolódó eddigi törvényalkotási lépéseit nem tartja elegendőnek a svéd tagság támogatásához.
Az Egyesült Államok moszkvai nagykövete jelezte, hogy Washingtonnak nincs köze a Wagner katonai magánvállalat fegyveresei által megkísérelt zendüléshez - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn az RT orosz állami televíziónak nyilatkozva.