2023. június 26. hétfő

jún. 26
0:21
Elérte a 2021-es lakossági fogyasztás szintjét a már betárolt gázmennyiség (ProfitLine)
A következő fűtési szezonra készülve április óta folyamatosan töltik a hazai gáztárolókat, a kiemelkedő kapacitású létesítményekben jelenleg elérhető gázmennyiség 3,9 milliárd köbméter, a rendelkezésre álló készlet ezzel beérte a nemzetközi energiaválság előtti utolsó teljes év, 2021 lakossági fogyasztásának szintjét - közölte az Energiaügyi Minisz
jún. 26
1:18
Háború felé sodródik Amerika – megint Kínát provokálták? (TőzsdeFórum)
Blinken látogatása alatt az Egyesült államok és Kína megállapodtak, hogy kapcsolatuk stabilizálásán fognak dolgozni a háború elkerülése érdekében. A két nagyhatalom közötti konfliktus katasztrofális következményekkel járna. Egyelőre nem értek el nagyobb áttörést, és a helyzetet nem segítette, hogy az Egyesült Államok a héten beküldött egy hadihajót
jún. 26
1:21
71%-kal megugrott az elektromos járművek eladása az EU-ban a támogatásoknak köszönhetően (NRGreport)
Az elektromos járművek eladásai az Európai Unióban májusban 71%-kal ugrottak meg, miközben az új személygépkocsik regisztrációja a tizedik egymást követő hónapban nőtt, 18,5%-kal - derült ki a régió autógyártók szövetségének szerdán közzétett adataiból.
jún. 26
1:22
Olcsó elektromos autóval támad a Volkswagen (TőzsdeFórum)
A Volkswagen az előzetes tervek szerint igen kedvező áron szeretné piacra dobni az elektromos ID 1-et. A fejlesztés alatt álló belépőszintű elektromos VW modell ára akár 20 ezer dollár alatt is lehet.   A Volkswagen a hírek szerint „teljes gőzzel halad” a belépőszintű ID 1 elektromos modell fejlesztésével. Az ID 1 EV várhatóan az elkövetkező
jún. 26
1:27
Újabb műegyetemi diákműhold üzemel a világűrben (ProfitLine)
Megkezdte a jeladást a Műegyetem új kisműholdja, az MRC-100, amelyet a SpaceX rakétája vitt a világűrbe. A projektet többi között a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (Nmhh), valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatta - közölte az Nmhh kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
jún. 26
2:21
Ha nyugdíjas leszel, a diplomádat így fogják beszámítani a nyugdíjadba (ProfitLine)
Hogyan lehet szolgálati időt szerezni felsőfokú tanulmányok idejére, azaz hogyan lehet a főiskolai/egyetemi tanulmányokat beszámítani a nyugdíjba? Bár a szolgálati idő elsősorban keresőtevékenységgel szerzett biztosítási jogviszony alapján keletkezik, de a nappali tagozatos felsőfokú tanulmányok is beszámíthatnak a szolgálati időbe, méghozzá kétfél
jún. 26
3:27
A kánikula ártalmai: napszúrás, hőguta és hőkimerülés (Szakmát Szerzek)
A kánikula káros hatásai a szervezetünkre ismertek. Nincs olyan ember, aki még ne égett volna le napozás közben. Korábban írtunk már egy cikket a napfény káros hatásairól, amelyet itt olvashatsz el. Azonban vannak komolyabb veszélyek is, amelyek a nagy meleg során szedik áldozataikat, ilyen például a napszúrás, a hőguta és a hőkimerülés. Mi a külön
jún. 26
3:57
Kevesebb cég tervez áremelést (MMonline)
Az üzleti várakozások júniusban érezhetően romlottak, visszaestek a legutóbbi mélypontot jelentő, 2022 október-novemberi szintre a GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint. Ugyanakkor a fogyasztói kilátások javultak. Júniusban a foglalkoztatási várakozás a gazdálkodó szférában sokat romlott, de a lakosság munkanélkü
jún. 26
4:21
Háromszáz programot kínál augusztus végén a Savaria Történelmi Karnevál (ProfitLine)
Huszonöt helyszínen háromszáz programot kínál Szombathelyen augusztus 24. és 27. között a 22. Savaria Történelmi Karnevál, amely Közép-Európa legnagyobb historikus fesztiválja - közölék az MTI-vel a rendezvénysorozat szervezői.
jún. 26
4:27
Tekerj a tekAIRd körbe pályázatában! (Szakmát Szerzek)
Küldd be a pályázatod és nyerj értékes nyereményeket a HungAIRy LIFE integrált projektben. A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és projekt partnereinek egyik kiemelt témája a kerékpáros közlekedés népszerűsítése, ennek mentén hirdeti meg 2023-ban a tekAIRd körbe! pályázatot. A környezet- és egészségtudatos életmódra való nevelés jegyében meghirdete
jún. 26
4:45
Már a Tescóval is mozizhatunk (MMonline)
A szakemberek idén remek vízminőséget és szuper szezont várnak a Balatonnál, amire az elmúlt évekhez hasonlóan a Tesco is kiemelten készül. Az áruházlánc a tó körüli boltjaiban extra munkaerővel biztosítja a megnövekedett forgalom zökkenőmentes kiszolgálását, de azoknak sem kell aggódniuk, akik nem bevásárlással tervezik tölteni a nyaralás idejét –
jún. 26
4:51
A fügének a levele is hasznos, és ráadásul finom! (Magyar Mezőgazdaság)
A földközi-tengeri országokban gyakori fügefa általában alacsony méretű, de egyes fajtái elérhetik a 10-12 méteres magasságot is. Termése nálunk asztalt formában egész évben kapható, a leveléből pedig kókuszos-vaníliás ízű üdítőital készíthető.
jún. 26
4:57
Auchan: visszaéltek a bolthálózat nevével (Márkamonitor)
Az Auchan nevében a múlt héten támadók egy, az Auchanhoz köthető e-mail címről adathalász üzeneteket juttattak el széles körben. Az eseményt kiváltó biztonsági sérüléssel kapcsolatban még folyik a vizsgálat. Az Auchan Magyarország kijelenti, hogy nem indított ilyen jellegű aktivitást, és mindenkit arra kér, ha ilyen üzenettel találkozott, azt hagyj
jún. 26
4:57
Mit tegyek, ha a kislányom evett a permetezett rukkolából? (Agrofórum)
Bepermeteztem a rukkolát Karate Zeon rovarölő szerrel délelőtt és délután 4 órakor a lányom evett belőle. Mi a teendőm?
jún. 26
4:57
Reménykedni a reményben - az Ózd melletti Arlón jezsuiták viszik az állami felzárkóztató programot (G7)
A borsodi Arló az ország legszegényebb településeinek egyike. A jezsuiták próbálják meg ott a lehetetlent: felzárkóztatni az ott élőket.
jún. 26
4:57
A kínai „mesterséges nap” világrekordot állított fel (New Technology)
A Fejlett Kísérleti Szupravezető Tokamak (EAST), amit a benne uralkodó pokoli hő miatt Kína „mesterséges napjaként” emlegetnek, új rekordot állított fel azzal, hogy 403 másodpercig működött egy egyenletes állapotú, zárt, hosszú plazmaüzem során – jelentette be a CGTN kínai hírcsatorna nyomán az Interesting Engineering. A reaktor mostani teljesítmén
jún. 26
4:57
Sorsfordítók: középiskolásoknak szóló animációsorozatot indított a Nemzeti Örökség Intézete (UNIside)
Különleges kisfilmsorozatot mutatott be a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a nem régen tartott sajtótájékoztatóján. A három-négy perces, Sorsfordítók címet viselő animációs kisfilmek olyan magyar hősökről szólnak, akik embertársaik és hazájuk védelme érdekében bárkivel és bármivel képesek voltak szembeszállni.
jún. 26
5:21
Új, menetrend szerinti magánhajójárat indult a Balatonon (ProfitLine)
Új, menetrend szerinti, hétvégéken közlekedő magánhajójárat indult Balatonfenyves és Szigliget között szombaton.
jún. 26
5:27
Miért nagyon lényeges, hogy tiszta legyen a napelem? (Alternatív Energia)
Egy indiai kutatócsoport felmérte, hogy miként hatnak a napelemek teljesítményére a különböző szennyeződések.
jún. 26
5:27
7 napos időjárás-előrejelzés: kedden jön a változás, aminek nem mindenki fog örülni (Agroinform)
Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik.
jún. 26
5:27
Ez az eszköz képes elektromos árammá alakítani a rezgéseket (okosipar.hu)
Egy nemzetközi kutatócsoport olyan új energiatermelő eszközt fejlesztett ki piezoelektromos kompozitok és szénszál-erősítésű polimer kombinálásával, ami hasznosíthatóvá teszi a környezetéből származó energiát – áll az egyik résztvevő intézet, a Tohoku Egyetem közleményében. A japán Sendai városában működő intézet kutatói abból indultak ki a kutatás
jún. 26
5:33
Kicsi és erős – gyáraknak és adatközpontoknak is nagy segítség a Schneider Electric új megoldása (New Technology)
Kevesebb helyet foglal, nagyobb teljesítményt nyújt, távolról is menedzselhető és kisebb költséggel jár – többek között ezek jellemzik a Schneider Electric új szünetmentes tápegységét, a Smart-UPS Ultra 5kW-t. A berendezés nagy segítség lehet a hatékony megoldást kereső, sok telephellyel rendelkező szervezeteknek például az iparban, de az adatközpo
jún. 26
5:45
Itthon általános pesszimizmus uralkodott el az üzleti szféra szereplőin (Piac és Profit)
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az üzleti várakozások júniusban érezhetően romlottak, visszaestek a legutóbbi mélypontot jelentő, 2022 október-novemberi szintre. Ugyanakkor a fogyasztói kilátások javultak. Júniusban a foglalkoztatási várakozás a gazdálkodó szférában sokat romlott, de a lakosság munkanélkü
jún. 26
5:51
Temérdek pénzt költött az Orbán-kormány, de sokat is bukott a vakcinabizniszen (Menedzsment Fórum)
Közérdekű adatigénylés kellett ahhoz, hogy kiderüljön mennyit fizetett a kormány a koronavírus-vakcinákért, és mennyiért adott el azokból. Az adatot szolgáltató Nemzeti Népegészégügyi Központ (NNK) helyett pedig mi összesítettük, hogy milyen értékben adományozott el a magyar kabinet a drágán beszerzett vakcinákból.
jún. 26
5:57
Jön a BRICS-pénz? (hirado.hu)
Vízió vagy már a közeljövő, hogy véget érhet a dollár egyeduralma? A Brazíliát, Oroszországot, Indiát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-szövetség egyre komolyabb ambíciót mutat arra, hogy létrehozza közös valutájuk előszobáját és kiszabaduljon a dollár szorításából.
jún. 26
5:57
Növényvédő szerek „mozgása” a talajban (Agrofórum)
A mozgékonyság a növényvédő szer azon képessége, amelynél fogva a hatóanyag vagy annak átalakulási terméke a természetben az alkalmazás helyéről elmozdul.
jún. 26
5:57
Hidrogéntermelésre fogják a parthoz közeli szélerőműparkokat (New Technology)
A Lhyfe és a Capital Energy együttműködési megállapodást írt alá spanyolországi és portugáliai tengeri megújuló hidrogénprojektek közös fejlesztésére – számol be a The Engineer. A megállapodás értelmében a két vállalat hidrogéngyártó telephelyeket alakít ki a madridi székhelyű Capital Energy fejlesztés alatt álló tengeri szélerőműparkjaiban, amelye
jún. 26
5:57
Automatikus öntözőrendszer és intelligens üvegház (Agrárágazat)
A robotika nem a jövő tudománya, már velünk van, csak meg kell tanulnunk alkalmazni – kiből lesz a holnap agrárszakembere?
jún. 26
5:57
Napraforgókkal ünnepeltek (Magyar Mezőgazdaság)
Ötven éve nyitotta meg kapuit az amszterdami Van Gogh Múzeum, és a jubileumot nagyszabású művészeti fesztivállal ünnepelte.
jún. 26
6:03
Ha a napelemstopnak vége, új rohan jöhet a cégeknél (Tiszta Jövő)
A rezsiemelés és a napelemstop is komolyan hatott az otthonfelújítási programra.
jún. 26
6:15
A hét második fele lesz mozgalmas, fontos inflációs adatok jönnek (Portfolio)
Viszonylag kevés fontos adat jön itthon a héten és lényeges kamatdöntés sem lesz a világban. Ennek ellenére sem fogunk unatkozni, csütörtökön és pénteken elsősorban inflációs adatokra lehet érdemes figyelni, melyek a nagy jegybankok monetáris politikájára is hatással lehetnek.
jún. 26
6:17
Tényleg a magyar a leggyengébb gazdaság egész Európában? (Portfolio)
Az elmúlt 3 évben két történelmi jelentőségű válság is végigsöpört Európában, és ha a legfrissebb magyar GDP-adatokra nézzük, azt gondolhatnánk, hogy Magyarország a koronavírus és az energiaválság egyik legnagyobb vesztese. Az utóbbi negyedévekben valóban az EU-s mezőny legvégén vagyunk, de ha azt vizsgáljuk, hogy a válságok előtti időszakhoz képes
jún. 26
6:21
Mérnöki kamara elnöke: A 2008-as válságot is túléltük, ezt is túl fogjuk (Növekedés)
Az építésgazdaság fontos indikátora a nemzetgazdaságnak. Visszaesése a recesszió előhírnöke, míg a fellendülése gazdasági növekedést vetít előre. Jelenleg folyamatosan csökken az építőipar teljesítménye, hiányoznak az állami és a magán beruházások. A helyzet azonban a jövőben megváltozhat. A kérdés, mi történik, ha a munka nélkül maradt mérnökök ad
jún. 26
6:27
Június végéig lehet pályázni családbarát munkahelyek létrehozására (HR Portál)
A hónap végéig még lehet pályázni családbarát munkahelyek kialakítására - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
jún. 26
6:27
Júliustól jön a szigorítás a hitelfelvételnél, hajrázhatnak az igénylők (Bank360 blog)
Júliustól a JTM-korlát változása miatt a korábbinál kisebb havi törlesztővel alacsonyabb összegű hitelt lehet csak kapni bizonyos jövedelmeknél. Aki június 30-ig igényli a kölcsönt, még az enyhébb feltételeket kell teljesíteni, így az érintett fizetésűeknek érdemes sietni.
jún. 26
6:27
A hatékony ragasztás kulcsa (okosipar.hu)
A Robatech fenntartható és innovatív technológiájának köszönhetően optimalizálható a forró- és hidegragasztók ipari felhordásának folyamata. A vállalat 1975 óta tervez és gyárt kiváló minőségű vezérléseket, felhordófejeket, olvasztó- és adagolórendszereket, amelyek nagyobb fenntarthatóságot, biztonságot és egyszerűséget nyújtanak a ragasztási művel
jún. 26
6:27
Kapor, de nem csak tökfőzelékbe (Magyar Mezőgazdaság)
Méltó helyre kellene tenni a kaprot a magyar gasztronómiában, mert elhanyagoljuk ezt a rendkívül értékes növényt, és ez volt az egyik célja a Vindornyafokon rendezett Kaporfesztiválnak, ahol nemcsak sütöttek-főztek, hanem szakmai előadásokat is tartottak.
jún. 26
6:27
Az IMF elismeri, a kriptók betiltása nem megoldás (BitcoinBázis)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a központi banki digitális valuták (CBDC) iránti növekvő érdeklődést vizsgáló jelentésében elismerte, hogy a kriptovaluták betiltása
jún. 26
6:33
Online rulett: 3 kaszinó ahol Bitcoinért pörgethetsz (BitcoinBázis)
Köszönhetően az internet rohamos térnyerésének, illetve a blokklánc-technológia töretlen fejlődésének, mára az otthonunk kényelméből is elérhetők a legjobb kriptokaszinók. Ezek
jún. 26
6:33
Vezető technológia a digital signage területén (signanddisplay.hu)
A digital signage területén rendkívül fontosak az innovációk, ugyanis dinamikus és látványos reklámokat biz­tosítanak. Az Lg immár Magyarországon is bemutatta a nagy népszerűségnek örvendő fejlesztését, az Oled termékcsaládját, amelyek között hajlítható kijelzős és dizájnképernyők is megtalálhatók. Az Lg 10 éve tölt be úttörő szerepet az Oled techn
jún. 26
6:39
Nyugdíj mellett közszolgálati jogviszonyban: engedmények és korlátozások (Adózóna)
A címben említett élethelyzetre több, némileg egymásnak is ellentmondó jogszabály vonatkozik, amelyeket nem egyszerű kibogozni. Cikkünkben röviden áttekintjük a nyugdíjasok közszolgálati jogviszonyban történő foglalkoztatásának lehetőségeit.
jún. 26
6:39
Jó hír a vásárlóknak – szombaton indul az online árfigyelő rendszer (hirado.hu)
Az élelmiszerár-stopot már csak augusztus 1-ig hosszabbította meg a kormány.
jún. 26
6:51
A ruszki és a DeFi coinoké volt a hétvége, mától ismét a bitcoiné lehet a főszerep (Kripto Akadémia)
A BlackRock 10 nappal ezelőtti bejelentése óta a bitcoin árfolyama 26%-ot emelkedett és lényegében 1 hét alatt ledolgozta az ezt megelőző 10 hét során, április óta elszenvedett veszteséget. A bitcoinnak több mint egy éve nem sikerült az elmúlt napokban is kóstolgatott 31 000 – 32 000 dolláros régiót átlépnie, ami a nagy képet tekintve is […]
jún. 26
6:51
Kitalálja, melyik szakmával kereshet három év múlva havi 1,2 milliót? (MMonline)
Továbbra is megéri programozást tanulni: azoknak, akik karrierváltóként lépnek erre a pályára, 3 év után az átlagbére már meghaladja a havi bruttó 1,2 millió forintot – derült ki a Green Fox Academy legfrissebb alumni kutatásából. Három év után ugyanis szinte garantált az előléptetés, tízből kilenc bootcampet végzett programozó ekkor már legalább m
jún. 26
6:51
Szerszámok a szerszámokhoz (New Technology)
Öntött, préselt, akár kovácsolt használati tárgyak vesznek körül minket a mindennapokban. Telefonjaink, járműveink, háztartási eszközeink mind tartalmaznak tömeggyártott elemeket a legkülönfélébb műanyagokból, gumiból, alumíniumból vagy más önthető vagy alakítható fémből, esetleg üvegből. Ezek a tárgyak százezres, akár többmilliós darabszámban hagy
jún. 26
6:57
Hiába keresték a menekülteket a rendőrök a vonatokon (Menedzsment Fórum)
Senki nem érkezett vonattal.
jún. 26
6:57
Automata kormányzás több mint 10 éve – folyamatos fejlődés és lehetőségek (Agroinform)
A több információ mindig pontosabb kormányzást eredményez.
jún. 26
6:57
Júliustól már nem jár családi pótlék az érettségizett gyerek után (Azenpenzem)
A középiskola befejezése után nem jár tovább a családi pótlék a gyerek után, így júliustól a Magyar Államkincstár már nem folyósítja azt. Ezzel együtt a családi adókedvezmény is megszűnik. A jó hír az, hogy ha egyetemen tanul tovább a diák, akkor eltartottként figyelembe veszik, így a testvérei után magasabb összeg jár. Ehhez viszont lépnie kell ma
jún. 26
6:59
Mennyi a családi pótlék és a családi adókedvezmény összege 2023-ban? (Azenpenzem)
A családi pótlék összege 2009. január óta változatlan, a családi adókedvezmény pedig legutóbb 2019-ben változott a kétgyerekes családoknál. Mutatjuk a pontos összegeket.
jún. 26
7:03
Menekültek ezrei haladnak át Magyarországon (Privátbankár)
Az ORFK friss adatai.

Keresés