2023. június 27. kedd

jún. 27
0:15
Szerdán érkezik a jó hír a tankolóknak (Infostart)
Igaz, csak a benzint tankolók örülhetnek.
jún. 27
0:15
Nyaralás alatt is kell a mobilnet (MMonline)
A magyarok 71 százaléka nélkülözhetetlennek tartja a mobilinternetet a nyaralás során, 10-ből 9-en pedig elvárják, hogy külföldön is ugyanolyan feltételekkel használhassák mobilszolgáltatásaikat, mint hazai környezetben – derült ki a Vodafone Magyarország megbízásából készült friss kutatásból. A felmérés szerint a nyaralók 62%-a került már olyan vá
jún. 27
0:15
A magánnyugdíjpénztáraknál eltűnt a reálhozam (Bank360 blog)
A most nyugdíjba vonuló magányugdíjpénztári tagok keserűen tapasztalják, hogy nem vagy alig kapnak reálhozamot. Két éve még milliókat vihettek haza a nyugdíjasok.
jún. 27
0:19
Minden második feketén foglalkoztatott ebből az ágazatból kerül ki (Infostart)
A bejelentés elmulasztása a leggyakoribb szabálytalanság továbbra is az építőiparban, egy közelmúltban lezárult vizsgálat szerint ebben az ágazatban a munkavállalók 51 százalékát feketén foglalkoztatják. Koji Lászlót, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnökét kérdeztük.
jún. 27
0:19
Egyre több külföldi munkaerő érkezik hozzánk (MMonline)
Az utóbbi években Magyarországon egyre jelentősebb mértékben növekszik a külföldi, főleg keleti régiókból érkező munkavállalók száma. Ez a tendencia különösen észrevehető a szállítmányozási szektorban és logisztikában, ahol egyre gyakoribb jelenség, hogy külföldi vendégmunkás integet le a kamionról. A külföldi munkaerő beáramlása számos előnnyel és
jún. 27
0:19
Lényeges változások jönnek a fizetéseknél (Bank360 blog)
Számos fejlesztést hajtanak végre a fizetési rendszerben a következő hónapokban. Az azonnali fizetés összeghatárát kitolják, jön az ezer forintos alapszámla és az ingyenes bolti készpénzfelvétel is.
jún. 27
0:21
800 milliós fejlesztést hajt végre a Békés Vármegyei Központi Kórház (ProfitLine)
A kardiológiai és az onkológiai ellátás színvonalát növeli az a két eszközbeszerzés, amelyre csaknem 800 millió forint uniós támogatást nyert el a Békés Vármegyei Központi Kórház - közölte az egészségügyi intézmény hétfőn az MTI-vel.
jún. 27
0:23
Egyre többen választják a belföldi nyaralást (MMonline)
Miközben 2023 nyarán honfitársaink 64 százaléka nem tervez változtatni a korábbi úticéljain, a megkérdezettek negyede (24%) többet szándékozik a határainkon belül utazni, mint korábban, és csak 8 százalékuk tervez több külföldi utat – derül ki a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (BGE KVIK) Turizmus Tans
jún. 27
0:23
Újabb három hónapot kapott a betétek kamatstopja (Bank360 blog)
A június végén lejáró betéti kamatstopot további három hónappal meghosszabbította a kormány. A kamatmaximalizálás csak a nagy összegű lakossági betétekre és az intézményi befektetők pénzére vonatkozik, a kisbefektetők viszont egyébként se kapnak akkora kamatot, hogy beleütköznének a kamatplafonba.
jún. 27
0:27
Nem becsülik meg eléggé a fiatal dolgozókat (MMonline)
Továbbra is kisebbségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik úgy érzik, megbecsülik a munkájukat - derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely a 19-29 éves korosztály állásban lévő tagjainak helyzetét vizsgálta. A megkérdezettek 52 százaléka stabilnak érzi a munkahelyét, 14 százalékuk azonban úgy látja, nem igazán biztos az állása.Összességében felemá
jún. 27
0:31
Új vezetőkkel erősít az Intren (MMonline)
A tavalyi sikeres tőkebevonási kör után az INTREN felsővezetése tovább bővül. Pavláth Zita COO pozícióban csatlakozott a digitális ügynökséghez, Váczi Dániel pedig a külpiacokra történő bővülésért felel. Az INTREN és a JabJab közös jövőjének két meghatározó idei lépése az export képességek erősítése és a cégcsoport belső szervezetfejlesztése.Az INT
jún. 27
0:35
Mesterséges intelligenciával küzdenek a klímaválság ellen (MMonline)
A Microsoft nemcsak a saját működését szeretné fenntarthatóbbá tenni, hanem az ügyfeleiét, sőt rajtuk keresztül az egész társadalomét is. A legfrissebb fenntarthatósági jelentés szerint a technológiának az eddigieknél is jelentősebb szerepe lesz abban, hogy minden szervezet fenntarthatóbban működhessen. A Microsoft eddig 1 milliárd dollárt fektetet
jún. 27
0:39
Retrolázban égnek a netezők (MMonline)
Tamagocsi, halászsapka és discman: újra hódítanak az Y-generáció tinikorszakát idéző kedvencek - derül ki a Vatera kínálatának és eladásainak alakulásából. Ezek, a már-már retrónak számító, egykor nélkülözhetetlen tárgyak és divatcikkek, most újra szuper trendik. Ha lapul olyan kincs az otthonodban, amit már nem használsz, érdemes leporolni, hiszen
jún. 27
0:43
Drónokkal érkezhetnek a jövő fűnyírói (MMonline)
Míg a skandináv országokban szinte minden kertben robotok végzik a fűnyírást, addig Magyarországon még gyerekcipőben jár a kerti robotizáció. A jövő viszont egyértelműen a robotoké és az akkumulátoros gépeké a kertápolásban – derült ki a Husqvarna összeállításából. Az elektromos kerti készülékeket gyártó svéd cégcsoport innovatív robotfűnyíróit min
jún. 27
0:47
Bekeményítenek az eladók az ingatlanpiacon (MMonline)
A tavaszi, szezonális élénküléssel kissé szűkültek a vevők alkulehetőségei a hazai lakáspiacon, derült ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból. Az elemző szerint ez ugyan még nem jelenti a recesszió végét, viszont azt már mutatja, hogy az eladók elkezdték hozzáigazítani az árvárakozásaikat a realitásokhoz.Idén március-májusban már
jún. 27
0:51
Tíz új autóbuszt állít forgalomba a Volánbusz (ProfitLine)
Tíz új autóbuszt - három Volvo B6SC-8900 és hét Credobus Econell 12 típusút - állít forgalomba a Volánbusz Bács-Kiskun vármegyében - közölte a Volánbusz Zrt. Kommunikációs Igazgatósága hétfőn közleményben az MTI-vel.
jún. 27
0:51
Kiélezetté vált a főműsoridős verseny az RTL és a TV2 között (MMonline)
Az esti sávban a 18-49 és a 18-59 éveseknél minimális különbség volt az RTL és a TV2 között. Viszont ennél a két célcsoportnál nem a kereskedelmi csatornák, hanem az M4 Sport adta a hét legnézettebb műsorát. A mögöttünk álló 25. héten a TV2 kicsit erősödött, az RTL kicsit gyengült. Emiatt főműsoridőben és a 18-49, valamint
jún. 27
1:21
Ezért ne etessük a vízimadarakat! (ProfitLine)
A vízimadarak etetésének mellőzésére szólítja fel a vízpart mellett tartózkodókat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), az ugyanis nagy tömegben sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli akár pusztulásra az állatokat.
jún. 27
1:21
Kína 2023-as olajkereslet-növekedése lassabbnak tűnik az erős elektromosautó-eladások miatt (NRGreport)
Kína 2023-as nyersolajkereslete a korábban vártnál valószínűleg kevésbé nő, mivel az elektromos járművek iránti erős kereslet a benzin iránti keresletet háttérbe szorítja - közölte a Kínai Nemzeti Kőolajipari Vállalat (CNPC) kutatási részlegének szakértője június 20-án.
jún. 27
1:39
Sokan örülhetnek, az utolsó pillanatban döntött könnyítésről a kormány (Portfolio)
Tegnap este rendeletben módosította a turisztikai törvény adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó elvárásait a kormány. Eszerint az eredeti tervek szerint  július 1-től teljes körűen életbe lépő, valós idejű adatszolgáltatás csak két lépcsőben, és a legkisebb vendéglátóhelyek mentesülésével valósul meg.
jún. 27
1:51
Újra felújított filmklasszikusok láthatók Budapesten (ProfitLine)
Szeptember 12. és 17. között rendezi meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, a restaurált klasszikusok és filmtörténeti gyöngyszemek nemzetközi fesztiválját a Nemzeti Filmintézet (NFI) - tájékoztatta az NFI hétfőn az MTI-t.
jún. 27
2:00
Az európai chipgyártás növelése nem oldja meg a beszállítói kitettséget (TőzsdeFórum)
Digitális ágazati szakértők véleménye szerint pusztán az európai chipgyártó kapacitás növelésével nem lehet enyhíteni az európai feldolgozóipar kitettségét a nemzetközi beszállítói láncoknak az elektronikai alkatrészek ellátásában. Nagy nemzetközi konszernek – például az Infineon, az Intel, és talán hamarosan a TSMC (Taiwan Semiconductor Manufactur
jún. 27
2:04
Az ukrán jegybank hamarosan megkezdi az irányadó kamat csökkentését (TőzsdeFórum)
Az ukrán központi bank júliusban vagy szeptemberben megkezdi az irányadónak számító diszkontráta csökkentését. A jegybank kamatdöntőinek legutóbbi, június közepi üléséről készült, hétfőn ismertetett jegyzőkönyv szerint a monetáris tanács tagjainak többsége szerint júliusban vagy szeptemberben 1-2 százalékponttal csökken a jelenlegi évi 25 százaléko
jún. 27
2:08
A rubel erősödött a kezdeti gyengülés után (TőzsdeFórum)
Gyengüléssel indította a hétfői kereskedést a rubel a dollárral és az euróval szemben, ami a piac első reakciója volt a Wagner orosz fegyveres csoport szombati lázadására, de kora délutánra ledolgozta kezdeti veszteségét és már erősödést jelzett mindkét devizával szemben. A dollár a hétfői kereskedés kezdetén 2,99 százalékos drágulással 87 rubelig,
jún. 27
2:12
MNB: folytatódott az elektronikus pénzforgalom bővülése tavaly (TőzsdeFórum)
Folytatódott az elektronikus pénzforgalom bővülése tavaly, a kártyás vásárlások már a készpénzfelvétel értékét is meghaladták: előbbi 14,3 ezer milliárd forint volt, utóbbi pedig 14 ezer milliárd forint – mondta Luspay Miklós, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója hétfőn Budapesten, a Fizetési rendszer 2023 jelentést ismertető sajtótájékoztatón. K
jún. 27
2:16
Közel négyhavi csúcsra emelkedett a búzaár a chicagói terménytőzsdén (TőzsdeFórum)
Mintegy négyhavi csúcsra emelkedett a búza jegyzése Chicagóban a szombati oroszországi események és az Egyesült Államok egy részén tapasztalható szárazság miatt. A chicagói terménytőzsdén (CBOT) a júniusi jegyzésű búza vékánkénti (36,35 liter) ára február vége óta legmagasabb szintre, 7,52 dollárra emelkedett. Trading Economics adatkezelő szerint a
jún. 27
2:20
BörzeZárás 2023. június 26. – kedvezőtlen a nemzetközi hangulat (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 320,45 pontos, 0,64 százalékos csökkenéssel, 50 087,41 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest. Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a kedv
jún. 27
2:24
Vihar – Folyamatosan érkeznek a kárbejelentések a biztosítókhoz (TőzsdeFórum)
Folyamatosan érkeznek a biztosítókhoz a kárbejelentések a hétvégi vihar miatt, a következő napokban további kárbejelentésekre számítanak az MTI által megkérdezett társaságok. A Groupama biztosító ügyfelei hétfőn 10 óráig több mint 1000 káreseményt jelentettek be a hétvégi viharok, felhőszakadások és jégeső miatt, de a kárbejelentések száma a követk
jún. 27
2:28
Nyakunkon egy brit ingatlanválság? (TőzsdeFórum)
Egyre komolyabb a nyomás a brit kormányon, köszönhetően a bajba jutott háztartások súlyosbodó helyzetének.
jún. 27
2:32
Társul az Aston Martin és a Lucid (TőzsdeFórum)
Az Aston Martin együttműködési megállapodást kötött a Lucid Group-al. A partneri kapcsolat elektromos járművekhez kapcsolódó alkatrészek kapcsán született. Az Aston Martin Lagonda Global Holdings PLC luxusautógyártó hétfőn bejelentette, hogy megállapodást kötött a Lucid Group-al. A Lucid a jelenlegi és a jövőbeli akkumulátoros elektromos (BEV) Asto
jún. 27
2:33
Hogyan teljesítettek a magyarok a PIAAC kompetenciamérésben? (Szakmát Szerzek)
A PIAAC kompetenciamérés szerint kimagasló a magyar felnőttek számolási készsége.  A nemzetközi vizsgálat eredményei alapján a munkaképes korú felnőtt lakosság számolási készségeit mérő átlagpontszáma jelentősen meghaladja az OECD-országok átlagát. A jobb magyar eredmény különösen annak tudható be, hogy a nők jól teljesítettek a számolási készség t
jún. 27
2:36
Oroszország – Putyin „titkos” támogatója újra akcióban (TőzsdeFórum)
Oroszországban hosszú idő után fontosabb téma is akadt, mint az ukránok elleni háború, ugyanis a Wagner-csoport fellázadt és megindult Moszkva irányába. A hírek szerint kevesebb, mint 200 kilométerre voltak Oroszország fővárosától, amikor létrejött a Wagner-Lukasenka megegyezés. Sokan az ország és a háborús gépezet széteséséről beszélnek, azonban P
jún. 27
2:51
Eltörölték speciális nyugdíj-kiegészítésüket a román törvényhozók (ProfitLine)
Ismét megszavazta a román törvényhozók különnyugdíjának eltörlését a kétkamarás bukaresti parlament együttes ülése hétfőn, miután egy korábbi hasonló döntést tavaly alaptörvénybe ütközőnek minősített az alkotmánybíróság.
jún. 27
2:57
Háziállat a munkahelyen, kiskedvencek munka közben (UNIside)
A háziállatokat a legtöbb ember szereti, sokunknak meghatározó lehet, hogy olyan munkahelyet találjunk, ahova kedvencünk is elkísérhet bennünket, kutatások is bizonyítják, hogy a házikedvenc munkatárs több pozitív hatást is gyakorolhat a munkavégzés hatékonyságára.
jún. 27
3:27
Vízparti fertőzések veszélye (Szakmát Szerzek)
Ha nyaralni megyünk, akkor legkevésbé azt szeretnénk, ha a nyaralás alatt a fertőzések miatt az orvoshoz kellene rohangálni, fájdalmat és lázat kellene csillapítani. Márpedig a vizek jelentős része igencsak jó táptalajt biztosít a kórokozóknak, és ha nem figyelünk, akkor ezek sok kellemetlen percet, vagy akár napot okozhatnak nekünk. Fertőzött füle
jún. 27
3:51
Tavaly folytatódott az elektronikus pénzforgalom bővülése (ProfitLine)
Folytatódott az elektronikus pénzforgalom bővülése tavaly, a kártyás vásárlások már a készpénzfelvétel értékét is meghaladták: előbbi 14,3 ezer milliárd forint volt, utóbbi pedig 14 ezer milliárd forint - mondta Luspay Miklós, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója hétfőn Budapesten, a Fizetési rendszer 2023 jelentést ismertető sajtótájékoztatón.
jún. 27
4:21
Ezért nem érdemes őszig várni a kéménysepréssel (ProfitLine)
Nem érdemes őszig várni a kéménysepréssel, a szakemberek ugyanis a fűtési szezon kezdetén a leginkább leterheltek - emelte ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
jún. 27
4:27
Mennyire kelendőek a medencés házak az ingatlanpiacon? Előnyben a telepített medencék. (KKV Magazin)
Az idei nyár első hőségben töltött napjai során nem csoda, ha többekben felmerül az igény egy saját medencére, ahol a fárasztó munkanap után felfrissülhet a család. A járványidőszakban megugrott az érdeklődés a medencés családi házak iránt, azonban a 2022-es energiaválság is jelentős nyomot hagyott a keresleten. A Duna House szakértői utánajártak,
jún. 27
4:27
A gombák szerepe az éghajlatváltozásban: Ők lehetnek a földi élet megmentői? (Magyar Mezőgazdaság)
A mikorrhizakapcsolatok a tudósok feltételezése szerint akkor kezdtek kialakulni, mikor kb. hatszázmillió éve az algák „kimásztak” a sekély édesvizek partjaira. Igen ám, de volt némi bökkenő.
jún. 27
4:33
Új kompozitanyaggal lesznek gazdaságosabbak a repülőgépek (okosipar.hu)
A Light Land óriási emissziómegtakarítást ígér a repülőgép-üzemeltetők számára, ha széles körben bevezetik. A farnborough-i székhelyű gyártó, a Tisics azt állítja, hogy a könnyűfém kompozit futóművel repülőgépenként évi 650 ezer fonttal csökkenthetők az üzemanyagköltségek. A Safran Landing Systems-szel közösen kifejlesztett Light Land a világ legna
jún. 27
4:45
Közel egymilliárd forintból újított a Spar (MMonline)
Megújult belsővel, kényelmesebb és áttekinthetőbb parkolóval, a legmodernebb, környezetbarát hűtési technológiával, valamint a folyamatos frissességet biztosító, úgynevezett „bake off” pékséggel várja vásárlóit a körmendi SPAR áruház, amelynek korszerűsítésére közel 1 milliárd forintot fordított az üzletlánc.„Minden alkalommal, amikor egy-egy SPAR
jún. 27
4:51
Folyamatosan érkeznek a kárbejelentések a biztosítókhoz a hétvégi vihar miatt (ProfitLine)
Folyamatosan érkeznek a biztosítókhoz a kárbejelentések a hétvégi vihar miatt, a következő napokban további kárbejelentésekre számítanak az MTI által megkérdezett társaságok.
jún. 27
4:57
Kiváló termékből kiváló márka (Márkamonitor)
Május 25-én telt házzal rendeztük meg a Publicis palotában a Branding/rebranding az Fmcg szektorban című konferenciánkat. A következő hetekben rövid összefoglalókat közlünk az összes prezentációról. Ma Dörnyei Otilia prezentációját foglaljuk össze arról, mikor érdemes piackutatást végezni.  Mitől jó egy termék, hogyan lesz belőle márka, és mikor ér
jún. 27
4:57
A forint gyengülése és a közpénz jellegét visszanyerő közpénz mentheti meg a költségvetést jövőre (G7)
Esetleg egy gyors törvénymódosítás, ha nem találnak más módot arra, honnan lehetne 430 milliárd forintot szerezni a Magyar Nemzeti Bank tőkepótlására.
jún. 27
4:57
Az első elektromos modell után hidrogénre válthat a Rolls-Royce (New Technology)
A Rolls-Royce azt fontolgatja, hogy a hagyományos akkumulátorokról hidrogén- üzemanyagcellás hajtásláncra vált a leendő elektromos autóiban – persze csak abban a pillanatban, amint a technológia elég érett ahhoz, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljön – írja az Autocar. Az új Rolls-Royce Spectre nemrég debütált Európában, az olaszországi Villa d’Est
jún. 27
5:21
Új vagyonkezelő cégbe csoportosítja át AutoWallis részesedését a Wallis Csoport (ProfitLine)
Technikai jellegű átcsoportosítást hajt végre befektetései között a Wallis Csoport, amikor a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett AutoWallis Nyrt-ben meglévő többségi részesedését egy új vagyonkezelő társaságba helyezi át. A tranzakcióval a Wallis Csoport részesedése nem változik a magyar tőzsde autós vállalatában, annak célja, hogy a jövőben egy társas
jún. 27
5:27
Az energiatárolás forradalmát hozhatja el egy kínai fejlesztés? (Alternatív Energia)
A kínai Bslbatt akkumulátorait akár össze is lehet kapcsolni, ezzel javítva a napelemes rendszer képességeit.
jún. 27
5:27
Időjárás: Hullámot vet felettünk a hidegfront, így eső is érkezik (Agroinform)
A front mögött megerősödik a szél! 60-70 km/h-ás lökések is lehetnek.
jún. 27
5:27
Activity: Schumacher Vandát megharapták, Járai Mátéból pedig pornószínész lett – ez történt az első adásban (Márkamonitor)
Az Activity legelső adásában mutogattak, rajzoltak, taperoltak és azért egy kicsit csipkelődtek is a sztárok, élükön a játékmesterrel. Kiderült, hogyan rabolta ki egy sejk Schumacher Vandát, Wossala Rozina és Király Viktor fantáziáját beindította egy tál halbelsőség, Lakatos Márk pedig nem kímélte Járai Máté divatdöntéseit.   A vadonatúj adásokban
jún. 27
5:27
Sötét jövő várhat az orosz It-szektorra (KKV Magazin)
Hamarosan a második világháború utáni Németországéhoz hasonló hiányhelyzet alakulhat ki a kvalifikált szellemi munkaerő orosz és fehérorosz piacán: másfél év alatt az aktív fejlesztők csaknem harmada távozhatott az anyaországából – állapítja meg tanulmányában Johannes Wachs, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Az ukrán fejlesztők ezzel szemben ma

Keresés