Az ukrajnai gátszakadás valós következményei csak napok múlva válnak nyilvánvalóvá - jelentette ki az ENSZ válságkezelési főtitkárhelyettese New Yorkban a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésén, amelyet a Nova Kahovka víztározó gátján bekövetkezett robbanás miatt hívtak össze ukrán és orosz kezdeményezésre.
Az általános éhezés és a kilátástalanság miatt idén 40 százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma. Ezt a legfelsőbb vezető „a szocializmus elleni hazaárulásnak” minősítette.
Először vezetheti a NATO-adminisztrációt nő: a dán kormányfőt, Mette Ferderiksent tartják most a legnagyobb esélyesnek, és akár már a júliusi NATO-csúcson kinevezhetik.
A zsoldosvezér egyre vadabb, már arról beszélt, hogy az ukránok áttörtek a vonalaikon és már az atom sem segítene. Kivégzőosztag elé állíttatná Sojgut és Geraszimovot.
Már hétfőn látszódott, hogy megsérült a Dnyeperen átívelő Nova Kahovka-gát, ami kedden egy robbanás után szakadt át, elárasztva ezzel Ukrajna déli részét. A terület orosz megszállás alatt áll, ezért a szakértők szerint orosz művelet részeként robbant fel a tározó. Közel 42 ezer ember lakóhelye veszhet oda az áradásokban.
Ferenc pápán bélfali sérv miatt műtétet hajtanak végre, ami több napos kórházi tartózkodást igényel a római Gemelli klinikán - jelentette be Matteo Bruni szentszéki szóvivő miután az egyházfő megérkezett a kórházba.
A 17 éves fiú a munkaajánlatot és a célpont személyes adatait egy internetes oldalra töltötte fel, abban a hitben, hogy kapcsolatba léphet a leendő megbízottjával.
Az Arad megyei prefektúra egyelőre a helyi hatóságok bejelentéseit várja a keletkezett károkról, és súlyosságuk függvényében kormánytámogatást kér a helyreállításhoz.
A kirúgott tévés sztárműsorvezető a Twitterre költözött, ahol egészen bizarr módon indítja a mainstream média sírjának megásását. Kérdés, hogy a tévés háttér nélkül, Elon Musk segítségével ki tud-e tűnni azok közül a konteós youtuberek közül, akik ugyanazt mondják, mint ő.