A Kalandfilm című darab szerzője, Székely Csaba gyávaságról ír. A színház vezetése szerint a határidőre el nem készült szövegkönyv miatt döntöttek így.
A Kertész Imre Intézetben mutatták be hétfő délután a Petri György különbözése című interjúkötetet, mely egy harminc évvel ezelőtt készült, kilenc részből álló beszélgetéssorozat szerkesztett változata. A teljes terjedelmében eddig még nem publikált sorozatban a beszélgetőtárs Tasi József irodalomtörténész volt, aki 1993 novembere és 1994 februárja
A Könyvhétre jelenik meg a brit Nicholas Binge Felemelkedés című regénye, amiben egy semmiből felbukkant, különös hegyre vezetett expedíció során megkérdőjeleződik mindaz, amit időről és térről, sőt, az emberi faj létezéséről tudunk. A feszült, jó tempójú sci-fi bátran keveri egymással a természettudományos tudást, a filozófiai és a hitről szóló ké
Köllő Babett meseszép szerelésben vonult végig a kamera előtt a Sztárban Sztár leszek! első forgatási napján: káprázatosan festett a hercegnős ruhájában.
Több mint 12 ezerszer játszották le 2022-ben a hazai rádiók a Szikora Róbert közreműködésével készült ValMar szerzeményt, az Úristent. A legnépszerűbb dalok közül viszont csak hat íródott ebben az évtizedben - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legfrissebb kutatásából, ami a magyar rádiók zenei repertoárját és a zenei toplistákat vizs
Százegy évesen elhunyt Francoise Gilot francia festőművész, aki Életem Picassóval című memoárjában számolt be arról a tíz évről, amíg Pablo Picassóval élt. Kettejük kapcsolata amolyan héjanászként működött, aminek végén Picasso megfenyegette Gilot-t, hogy a neve mindig csak őmiatta lesz érdekes. Picasso tévedett, Gilot a saját jogán és tehetségével
Az 1910-es években játszódó történet középpontjában Carol Milford, a fiatal, tanult, haladó szellemű nő áll, aki nagy terveket dédelgetve, világjobbító szándékkal vág bele az életbe.
Eltűnt névtábla, eltűnt jegyzetfüzet, eltűnt település és egy elkészült nagyregény. A legrövidebben így foglalható össze Milbacher Róbert negyedik prózakötetének kedd délutáni bemutatója. A Keserű víznek az emlékezés a mestermotívuma, és a Magvető Caféban megtudhattuk, kit neveztek cseláknak a nagybajomiak, de az is kiderült, hogyan tárult fel a sz