Május közepén a romániai képviselőház megszavazta a bosszúpornót büntető törvényjavaslatot, szerdán Klaus Iohannis, Románia elnöke pedig kihirdette azt.
Az ENSZ közgyűlése után azonnal Oroszországba utazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Ezúttal nem Moszkva, hanem Szentpétervár a célállomás.
Magyarország mindent megtett azért, hogy javítson-e a kapcsolatokon, ám a kormány azt tapasztalja, Svédország jelenleg még hezitál - mondta Orbán Balázs arra, hogy mikor ratifikálja a magyar parlament Svédország NATO-csatlakozását.
Az éves karbantartási munkálatok sikeres lezárása után újraindult a földgázszállítás Magyarországra a Török Áramlat vezetéken keresztül, így a betárolás menetrendszerűen halad tovább a téli időszakra - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szentpéterváron.
Az adott szó becsületének hiánya, a mohóság és a szűklátókörűség vezetett ahhoz, hogy az RMDSZ nem vesz részt a következő román kormánykoalíció munkájában. A pontos okokról, illetve a jövő évi választások tétjéről kérdeztük a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét.
Oroszország csütörtök hajnalban drónokkal támadta Ukrajna déli részét, miközben Ukrajna a Moszkva által annektált Krím félsziget ellen intézett dróntámadásokat.
Ukrajna újjáépítéséhez rengeteg pénzre lesz szükség. De honnét lehet ezt előteremteni? Az orosz–ukrán háború gazdasági híreit, körülményeit Bogár László és Boros Imre közgazdászokkal elemeztük Háború Ukrajnában című műsorunkban.
Szijjártó aggódott, hogy átpolitizálódik az ENSZ működése, majd elutazott oda, ahova szerinte nem szabad bekeverni a politikát: a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumra.
Az Európa Tanács Korrupció Elleni Államok Csoportja szerint Örményország, Magyarország, Románia és Ukrajna már nem teljesíti kielégítően a legutóbbi ajánlásokat.
A Szentpéterváron tárgyaló külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy az éves karbantartási munkálatokat befejezték és így a betárolás is menetrendszerűen halad tovább a téli időszakra.
Letartóztattak egy floridai rendőrt, miután a megengedett sebesség kétszeresével száguldott, és még akkor sem állt meg, amikor egy másik rendőr feltartóztatta – írja az RTL.
Ruszlán Anityin egyedül maradt a lövészárokban Bahmutnál. Az ukránok egy támadó drónt küldtek, hogy megöljék, de a pilóta végül megsajnálta az orosz katonát, aki jelezte neki, hogy megadja magát.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadta az összetételéről szóló javaslatot, amelynek célja, hogy a képviselői helyek számát 11-gyel, összesen 716-ra növelje a 2024. júniusi európai választások előtt.
Bizalmat szavazott a kétkamarás román parlament az RMDSZ kilépése után maradt két párt koalíciójának. A kormányprogramban vannak változások, például a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatban is.