2023. június 15. csütörtök

jún. 15
7:39
„Pokol a nőknek” – Az abortusztörvény ellen tiltakoztak Varsóban, miután belehalt a terhességébe egy fiatal nő (Blikk)
Több lengyel városban, köztük Varsóban is tüntetéseket szerveztek szerdán, miután egy terhes nő meghalt. A nő családja azt gondolja, az abortusz megmenthette volna szerettük életét.
jún. 15
7:39
Nemet mond Párizs a felhőkarcolókra (Infostart)
12 emeletben, azaz 37 méterben maximalizálják az új épületek magasságát.
jún. 15
7:39
"Egyre durvább a háború, egyre többen halnak meg" - Baljós kijelentést tett Szijjártó Péter (ATV)
A külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán egy friss bejegyzést osztott meg, amelyben az ukrajnai háborúról szólt.
jún. 15
7:45
Háromnapos gyászt rendeltek el Görögországban az elsüllyedt hajó miatt (444.hu)
79 ember vesztette életét.
jún. 15
7:51
Hidvéghi Balázs: Több tiszteletet a lengyeleknek! (HírTV)
Hazánkhoz hasonlóan a lengyelek is képesek a saját útjukat járni anélkül, hogy a nyugat állandóan kioktatná őket – hangsúlyozta az EP-képviselő.
jún. 15
8:03
Ukrajna nem kap NATO-tagsági menetrendet – Magyarországot is említették emiatt (Infostart)
Ukrajna nem kap NATO-felvételi menetrendet a júliusi NATO-csúcson, de gyorsabb felvételi procedúrát ígérnek neki, amikor ajánlatot kap a tagságra. Mindez minden bizonnyal csalódással tölti el Volodimir Zelenkszkij ukrán elnököt. Közben egy ukrán lap szerint „nem Magyarország a fő akadály”.
jún. 15
8:03
Állami temetéssel vettek végső búcsút Olaszországban Silvio Berlusconitól (Demokrata)
A volt kormányfőt támogatói az elmúlt évtizedek egyik jelentősebb emberének nevezték.
jún. 15
8:09
Melleit mutogatta a Fehér Ház gyepén egy transznemű aktivista (HírTV)
Az amerikai elnök több ezer embert hívott meg a szivárványközösség tagjai közül hivatala Pride hónapi ünnepségére.
jún. 15
8:09
Tartani lehet a görög hajóbaleset áldozatai számának növekedésétől (Demokrata)
Legkevesebb 79 migráns fulladt vízbe Görögország délnyugati partjainál.
jún. 15
8:11
Gulyás Gergely Jeruzsálemben: az igazságügyi reform Izrael belügye (Demokrata)
Gulyás Gergely találkozott az izraeli kormány stratégiai ügyekért felelős miniszterével.
jún. 15
8:15
Drámai az ukrán háború hatása a menekültszámokra (Infostart)
Évtizedek óta nem nőtt ilyen mértékben az otthonukat háború, üldöztetés, emberi jogi konfilktusok vagy erőszak miatt elhagyni kényszerülők aránya, mint tavaly.
jún. 15
8:15
Szvjatlana Cihanouszkaja: Oroszország nukleáris fegyvereket adott egy őrült diktátor kezébe (444.hu)
A fehérorosz ellenzéki politikus szerint a nyugati diplomaták csak hallgatnak.
jún. 15
8:15
Orbán Viktor Milánóban borozgatott Silvio Berlusconi temetése előtt (SzMo)
A magyar kormányfőt egy étteremben fotózták le mások társaságában, a lesifotón jókedvűnek tűnt. Az egykori olasz miniszterelnök búcsúztatóját a milánói dómban tartották.
jún. 15
8:21
Az anyai szív megérzi a bajt: többször elküldték az orvosok, az édesanya kitartása mentette meg 2 éves kisfia életét (Ripost)
Az orvosok folyton lerázták az édesanyát és kisfiát.
jún. 15
8:27
Putyin a hadvezetés oldalára állt Prigozsinnal szemben (444.hu)
Szerinte is jó ötlet a Wagner államosítása. Prigozsin nem boldog.
jún. 15
8:27
Itt az ideje, hogy felcsavarjuk a békepárti többség hangerejét (Demokrata)
Egyre többen vagyunk, akik békét akarunk – írta Szijjártó Péter közösségi oldalán.
jún. 15
8:33
Bosszú és vörösterror (Demokrata)
A szombati X-nap nevű bosszútüntetést a hatóságok betiltották. Az Antifa ennek ellenére lángba borította Lipcsét.
jún. 15
9:09
Gyászol a sportvilág: Motorbalesetben elhunyt a fiatal olimpikon (ATV)
Mindössze 24 éves volt.
jún. 15
9:39
Szerepel a svéd Nato-csatlakozás zárószavazása a parlament üléstervében (Blikk)
Pontos napot ugyan nem mutat, de a svéd NATO-csatlakozás zárószavazása szerepel a parlament júniusi-júliusi üléstervében.
jún. 15
9:39
Korrupt miniszterelnököt ítéltek börtönre Csehországban (Infostart)
A prágai bíróság bűnösnek találta Petr Nečas volt cseh miniszterelnököt egy tizenegy évvel ezelőtti korrupciós ügyben. Szlovákiában pedig Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt magyargyűlöletéről ismert egykori pártelnökének nem kegyelmezett az igazságszolgáltatás.
jún. 15
9:39
Az orosz állam lenyúlná a helytelenül viselkedő nyugati cégek vagyonát (444.hu)
Titkos rendeletet hoztak ennek érdekében.
jún. 15
9:39
Indul a csütörtöki hírfolyamunk (Telex)
.
jún. 15
9:41
Az Ukrajnának szánt újabb katonai támogatásról tárgyalnak a NATO védelmi miniszterei (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
jún. 15
9:43
Ezek voltak a fontosabb hírek szerdán (Telex)
.
jún. 15
9:45
NATO-főtitkár: Oroszország nukleáris retorikája vakmerő és veszélyes (Telex)
.
jún. 15
9:47
Elítélt bűnözők szerződtetésére adott felhatalmazást az orosz parlament a védelmi minisztériumnak (Telex)
.
jún. 15
9:51
Szerepel a svéd NATO-csatlakozás a parlament júniusi-júliusi üléstervében (ATV)
Pontos napot azonban a svéd NATO-csatlakozás zárószavazását illetően nem mutat a parlamenti honlapon megjelent táblázat sem, azon ugyanis csak a tavaszi ülésszak napirendje látható.
jún. 15
9:53
Putyin véres bosszúja: Súlyos rakétatámadás érte Zelenszkij szülővárosát (ATV)
A héten ez már a második nap, amikor az orosz erők az ukrán elnök szülővárosát támadták.
jún. 15
10:09
Felkötheti a gatyáját Elon Musk, súlyos bírságra számíthat a Twitter (ATV)
Pert indítottak a közösségi oldal ellen, miután többször is megsértette a szerzői jogokat.
jún. 15
10:09
Drag queennek öltözve tiltakozik Stockholm alpolgármestere (Demokrata)
Drag queennek öltözve tiltakozik a „jobboldali túlkapások” ellen Stockholm alpolgármestere.
jún. 15
10:15
NATO-főtitkár: a szövetségesek katonai támogatása változást hoz a harctéren (Demokrata)
A nemrég megkezdett ukrán ellentámadás mutatja, hogy Kijev képes visszafoglalni területeket.
jún. 15
10:21
Szijjártó Péter elhagyta az országot, váratlanul Szentpétervárra utazott (ATV)
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán megosztott bejegyzésből az is kiderült, hogy mit keres Oroszországban.
jún. 15
10:21
Akár 10 évet is kaphat az új-zélandi klímaaktivista, aki kamu levelet írt néhány olajipari nagyvállalat vezetőjének (444.hu)
Okirat-hamisítással vádolták meg, bűnösnek találták, ítélet szeptemberben.
jún. 15
10:21
"Nemcsak emberként, bajtársként is csodálatos volt" - utolsó útjára kísérték a háború magyar áldozatát, Lacit (Ripost)
Lacit családja, bajtársai és barátai körében temették el.
jún. 15
10:27
Megjátszotta halálát a tiktoker, helikopterrel érkezett meg temetésére (Infostart)
A férfi arra volt kíváncsi, kit hogyan érintene az, ha távozik az élők sorából.
jún. 15
10:39
Szavazás lesz ma az Európai Parlamentben a kémszoftverekről (Infostart)
Ma szavaznak az Európai Parlamentben arról a javaslatcsomagról, amelyben korlátoznák a Pegasus és más kémszoftverek európai használatát. Magyarországot is említik ennek kapcsán.
jún. 15
10:45
Húsz drónt fogott el Ukrajna a Dnyipropetrovszk régióban, az oroszok szerint ők okoztak katasztrofális veszteséget (Telex)
.
jún. 15
10:51
"El kell dönteni, hogy háborút vagy békét akarunk" - Súlyos kijelentést tett Orbán Viktor szerb szövetségese (ATV)
Albin Kurti koszovói miniszterelnök mindenáron háborút akar kirobbantani - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS), miután a szerb rendőrség a koszovói különleges rendőrség három tagját fogta el Szerbiában.
jún. 15
10:57
A NATO eddigi legnagyobb légi hadgyakorlata zajlik Németországban (Demokrata)
Németország drámai változást ígért a védelmi politikában és a hadi kiadások növelésében.
jún. 15
11:03
HIMARS-ügy: egyetlen szenátor nem csinálhat tavaszt (Infostart)
Az Egyesült Államok szenátusának és képviselőházának külügyi bizottsága megtilthatja amerikai fegyverek külföldi eladását, de egyetlen szenátor ezt legfeljebb csak javasolhatja. A Honvédelmi Minisztérium cáfolta azt az amerikai sajtóhírt, ami szerint Magyarország HIMARS-rakétarendszert akar vásárolni.
jún. 15
11:09
Ez aztán a vasszigor: Szülői engedély nélkül a TikToknak és az Instagramnak is búcsút inthetnek a gyerekek (ATV)
Szigorú szabályt vezettek be egy amerikai államban.
jún. 15
11:09
Boris Johnson szándékosan vezethette félre a parlamentet a partygate-ügyben (Telex)
Ha még képviselő lenne, 90 napra eltiltanák a parlamenti munkától.
jún. 15
11:15
NATO-főtitkár: a szövetségesek katonai támogatása változást hoz a harctéren (Infostart)
Jens Stoltenberg szerint a nemrég megkezdett ukrán ellentámadás mutatja, hogy a NATO támogatásával Kijev képes visszafoglalni területeket.
jún. 15
11:21
Fejet, agyat, bőrt és csontokat árult az interneten a Harvard egyetem hullaházának vezetője (444.hu)
Volt, hogy a vevőit a halottas házba is beengedte válogatni.
jún. 15
11:39
A legveszélyesebb rakéták elleni rendszert hoztak létre Izraelben (Infostart)
SkySonic nevű elhárító rendszert kifejezetten a hiperszonikus ballisztikus vagy cirkáló rakéták elfogására tervezték.
jún. 15
11:51
Orosz hadsereg: körözik a katonatársait agyonlövő őrmestert (Blikk)
Az orosz védelmi minisztérium katonai rendészete körözést adott ki egy orosz altiszt ellen, aki egy vitát követően végzett öt társával.
jún. 15
11:51
A parlament június–júliusi üléstervében szerepel a svéd NATO-csatlakozás kérdése (Telex)
Egy hónapon belül ratifikálhatja a parlament a svédek NATO-csatlakozását.
jún. 15
12:03
Boris Johnson hazudott a parlamentnek - közölte a vizsgálóbizottság (Infostart)
A volt konzervatív párti brit miniszterelnök szándékosan félrevezette a parlamentet azoknak a törvénysértő összejöveteleknek az ügyében, amelyeket a saját kormánya által a koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások idején tartottak a Downing Streeten.
jún. 15
12:03
„Boris Johnson szándékosan félrevezette a parlamentet” (Demokrata)
Az alsóházi bizottság csütörtökön ismertette vizsgálati jelentését.
jún. 15
12:03
Ausztrália törvénnyel akadályozta meg, hogy Oroszország az ausztrál parlament mellé építhessen nagykövetséget (Telex)
.

Keresés