2023. július 20. csütörtök

júl. 20
0:21
Árvíz fenyegeti a Tádzs Mahalt (Infostart)
Szakértők szerint az áradáshoz vezető szélsőséges időjárási események egyre gyakoribbak lesznek az éghajlati válság mélyülésével.
júl. 20
0:21
Az utolsó szicíliai „keresztapa” életfogytiglant kapott (hirado.hu)
Január közepén vették őrizetbe Palermóban.
júl. 20
0:21
Egy köztünk élő démon, családokat tönkretevő ragadozó – régóta keresett sorozatgyilkost foghattak el (Telex)
2010-ben egy szexmunkás hívta fel rémülten azzal a rendőrséget, hogy meg akarják ölni, majd eltűnt. Az utána indult keresésben kilenc másik holttest is előkerült a Long Island-i Gilgo Beach-en, de a feltételezett sorozatgyilkosnak még több áldozata lehetett. Az évtizedes rejtélyben sikerült áttörést elérni: elfogtak egy 59 éves férfit, akinek 200 f
júl. 20
0:25
Az indoklása új fényt vet a szlovák belügyminiszter távozására (Infostart)
Megvan az is, ki viszi tovább a vezető nélkül maradt tárcát.
júl. 20
0:25
Nehézfegyverekkel is rendelkezhet a jövőben az orosz Nemzeti Gárda (hirado.hu)
A törvény szövege szerint a Nemzeti Gárda tagjai fizikai erőt, különleges módszereket, fegyvereket, valamint katonai és speciális eszközöket alkalmazhatnak.
júl. 20
0:25
Életfogytiglani börtönbüntetést kapott az utolsó szicíliai keresztapa (Telex)
Matteo Messina Denarót két bíró ellen, 1992-ben elkövetett merényletben is felelősnek találták.
júl. 20
0:29
Meglepő akcióra készülnek a Wagner zsoldosai Fehéroroszországban (Infostart)
Az orosz parlament védelmi bizottságának elnöke egészen elképesztő dolgot árult el.
júl. 20
0:29
Elefántok zavartak meg egy esküvőt (hirado.hu)
Az étel szaga csalogathatta az éhes csordát a menyegzőre.
júl. 20
0:33
Súlyos bírság vár az ukrán menekültek egy részére (Infostart)
Kellemetlen meglepetések várják azokat az ukrán állampolgárokat Lengyelországban, akik az odahaza megszokott módon viselkednek és nincsenek tekintettel az idegen ország törvényeire - írja a progroshi.news.
júl. 20
0:33
Ukrán parancsnok: Megerősítik az ukrán-fehérorosz határt a Wagner-zsoldosok érkezése miatt (hirado.hu)
Egy fehérorosz megfigyelőcsoport szerint a napokban a Wagner-zsoldosoknak már a hatodik, 100-120 katonai járműből álló hadoszlopa érkezett meg Fehéroroszországba.
júl. 20
0:37
Varga Judit dallasi lapnak: Van több hasonlóság Magyarország és Texas politikája között (hirado.hu)
Az egyesült államokbeli bevándorlási válságot vizsgálva párhuzamba állította Magyarország és az Európai Unió brüsszeli intézményei közötti küzdelmet a Texas és Washington közöttivel.
júl. 20
0:41
Ismét nagy összegű katonai segélyt jelentett be az Egyesült Államok Ukrajna számára (hirado.hu)
A tájékoztatás szerint a felszerelést a hadiipari vállalatoktól szerzik be, nem az amerikai hadsereg készleteiről vételezik.
júl. 20
0:45
Kegyelmet kapott a keresztények üldözéséről író emberi jogi aktivista Egyiptomban (hirado.hu)
Zakit álhírek terjesztésével vádolták egy cikk alapján, amelyet 2019-ben írt az egyiptomi keresztényekről, és az állt benne, hogy az arab országban élő keresztényeket üldözik.
júl. 20
0:49
Jens Stoltenberg: A NATO mintegy 500 katonával megnövelte jelenlétét Észak-Koszovóban, válaszul az ottani feszültségekre (hirado.hu)
Stoltenberg a feszültségek csökkentésére, továbbá arra szólította fel a feleket, hogy tartózkodjanak az eszkalációhoz vezető cselekedetektől és nyilatkozatoktól.
júl. 20
0:53
Többen meghaltak egy kolumbiai kisrepülőgép szerencsétlenségében (hirado.hu)
A baleset eddig ismeretlen okból következett be.
júl. 20
0:57
Gulyás Gergely: A magyar kormány próbál a demokrata amerikai adminisztrációval szövetségesként, pragmatikusan együttműködni (hirado.hu)
Gulyás Gergely az amerikai fővárosban a szövetségi törvényhozás tagjaival, többségében republikánus szenátorokkal és képviselőkkel tárgyalt, valamint elemzőintézetek vezetőivel is találkozott.
júl. 20
4:39
Elborzasztó, amit 8 éves lányával tett az apa, miután távoltartási végzést kért ellene a családja (hirado.hu)
Lelőtte a kislányát, majd maga ellen fordította a fegyvert egy amerikai férfi, miután kiderült, hogy a gyerek anyja távoltartási végzést kért ellene.
júl. 20
5:24
Véres pokolban halt meg: Százak gyászolják az egyik legfiatalabb kárpátaljai magyar áldozatot (Ripost)
Makarivkánál vesztette életét a 29 éves Cserepko János.
júl. 20
6:03
Jichák Hercog Izrael barátjának nevezte az Egyesült Államokat, de visszautasított egyes amerikai bírálatokat (hirado.hu)
Az amerikai kormány többször kritizálta a közelmúltban hivatalba lépett izraeli kabinet igazságügyi reformtervét.
júl. 20
6:05
Kitört az USA és Kína között a gazdasági világháború? (hirado.hu)
A világ két gazdasági és katonai szuperhatalmának kereskedelmi háborúja újabb mérföldkőhöz érkezett két hete, amikor Kína bejelentette a technológiai ipar számára nélkülözhetetlen két nyersanyag, a gallium és a germánium kivitelének korlátozását. Peking álláspontja szerint a bejelentett intézkedéssel saját stratégiai nyersanyagkészletét védi, azonb
júl. 20
6:09
Jóváhagyta a cseh-amerikai védelmi együttműködésről szóló szerződést a prágai képviselőház (hirado.hu)
Petr Pavel korábban közölte, hogy támogatja a szerződést, amely vitákat váltott ki a cseh sajtóban és a közvéleményben is.
júl. 20
6:09
Levágták a hajléktalan haját és szakállát: megdöbbent a világ (ATV)
A fodrász jó ideje járja az országot a szabadidejében, hogy rászorultaknak varázsoljon új külsőt, egy friss videója most hatalmas siker az interneten.
júl. 20
6:21
Óriási a nyomás az olasz kormányon: a lampedusai bevándorlógettóban már olyan sokan vannak, hogy sem ellátni, sem egymástól megvédeni nem tudják a bevándorlókat (hirado.hu)
Folyamatosan érkeznek a Földközi-tengeren keresztül az illegális bevándorlók az olasz partokhoz.
júl. 20
6:51
Elkészült a lista, amire minden nyaraló kíváncsi: Ezek a legmegfizethetőbb városok (ATV)
Nem mindenki vágyik luxusnyaralásra.
júl. 20
6:51
Nincs hír az Észak-Koreába szökött amerikai katonáról (444.hu)
Az amerikai hadsereg egyelőre hiába próbálta felvenni a kapcsolatot Észak-Koreával.
júl. 20
7:03
Többen meghaltak egy földcsuszamlásban Kolumbiában (hirado.hu)
Kedd reggel a heves esőzések miatt Quetame-ban több patak és folyó átszakította a partjait, és a hegyvidéki területen villámárvizek keletkeztek.
júl. 20
7:21
A belarusz Vöröskereszt ukrán gyerekek deportálásban vesz részt (444.hu)
A szervezet vezetője egy tévériportban beszélt erről.
júl. 20
7:27
Az oroszok katonai célpontokként tekintenek a fekete-tengeri ukrán kikötőkbe tartó hajókra (444.hu)
Az ukránok alternatív szállítási útvonalakat akarnak kialakítani.
júl. 20
7:33
Úgy tűnik, előkerült Jevgenyij Prigozsin (Infostart)
A Wagner zsoldos csapat vezérének hollétéről a zendülés leverése óta nincs biztos értesülés.
júl. 20
7:33
Több száz tűzoltó küzd Görögországban az erdőtüzekkel (HírTV)
Két település lakóit, egy nyári tábort és egy rehabilitációs központot kellett evakuálni eddig. Az Európai Bizottság bejelentette: az EU csapatokat mozgósított a tűz megfékezésére.
júl. 20
7:39
ORFK: Több mint tizenháromezren érkeztek Ukrajnából szerdán (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 99 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
júl. 20
7:45
Toszkánában ventilátorokkal hűtik az istállókat (Infostart)
Ventilátorokkal és hűsítő zuhannyal segítik a szarvasmarhákat a rendkívüli hőség elviselésében az észak-olaszországi tartomány istállóiban
júl. 20
7:51
Drámai a helyzet Kolumbiában az esőzések miatt, öt gyermek halt meg egy újabb földcsuszamlásban (ATV)
Legkevesebb 20 ember, köztük öt gyermek meghalt egy földcsuszamlásban Kolumbia középső részén - közölték szerdán a hatóságok.
júl. 20
7:57
A kormány próbál együttműködni a demokrata amerikai adminisztrációval (Demokrata)
A magyar kormány próbál a jelenlegi kormányzattal szövetségesként együttműködni, ami iránt nem mindig van fogadókészség – jelentette ki Gulyás Gergely Washingtonban.
júl. 20
8:09
Heves esőzések pusztítanak Ázsiában (HírTV)
Extrém áradások sújtják Ázsiát. Észak-Indiában még az átlagosnál is több eső esik idén, ami eddig legalább százezer ember életét veszélyeztette.
júl. 20
8:09
Megerősítik az ukrán–fehérorosz határt a Wagner-zsoldosok érkezése miatt (Demokrata)
Olyan feltételeket teremtünk, hogy Ukrajna államhatára teljesen átjárhatatlan legyen az ellenséges erők számára – jelentette be Szerhij Najev altábornagy.
júl. 20
8:15
Elképesztő akkumulátoros gigaberuházás kapott zöld utat Nagy-Britanniában (Infostart)
Brit politikusok büszkén jelentették be, hogy több milliárd fontos beruházásban, „giga” akkumulátorgyár épül. A helyi pártok meglehetős nagy egységben vannak a beruházással kapcsolatban. Már az is körvonalazódik, mit adott a kormány cserébe.
júl. 20
8:21
Nem csitulnak az indulatok a svédországi Korán-égetés után, megrohamozták a nagykövetséget Irakban (ATV)
Több százan rohamozták meg a bagdadi svéd nagykövetséget csütörtök hajnalban.
júl. 20
8:33
Hallotta már, milyen egy atomrobbanás? (Infostart)
A második világháborúban és azóta felhalmozott nukleáris fegyverek és robbanótöltetek hatásait Hirosima és Nagaszaki kivételével szerencsére csak filmekben láthattuk. Most viszont egy videón az is kiderül, milyen hangja van egy ilyen robbanásnak.
júl. 20
8:45
Varga Judit: Nagyon szigorúnak kell lennünk abban, hogy kit engedünk be ebbe a földi paradicsomba (Telex)
A Dallas Expressnek adott interjút az illegális bevándorlásról.
júl. 20
9:03
Minden ukrán kikötőbe tartó hajót katonai rakomány szállítójaként kezelnek az oroszok (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
júl. 20
9:09
Oroszlánt láttak az éjszaka a városban, egész Berlinben keresik a vadállatot (hirado.hu)
A környéken élőket arra figyelmeztették, hogy ne hagyják el otthonaikat és a háziállataikat is tartsák bent.
júl. 20
9:15
Oroszország ismét támadta a dél-ukrajnai Odessza térségét (hirado.hu)
A háború tavaly februári kezdete óta a Krím rendszeresen légi és tengeri dróntámadások célpontja.
júl. 20
9:21
Újabb katonai segélyt jelentett be az USA Ukrajna számára (Demokrata)
A Pentagon közlése szerint a 433 milliárd forintnyi segélyt az ukrán légtér védelmére, valamint a lőszerigények fedezésére szánják.
júl. 20
9:27
Orosz tábornokcserék: Moszkvának a hűség fontosabb a hozzáértésnél (Infostart)
Ahogy arra számítani lehetett, a Prigozsin-zendülést követően jó néhány magas rangú katonai vezetőt is leváltottak.
júl. 20
9:39
Az oroszok ismét lecsaptak Odesszára (Infostart)
Három egymást követő éjszaka ágyúzták és rakétákkal lőtték az oroszok a fekete-tengeri ukrán kikötővárost és környékét.
júl. 20
9:39
Oroszország ismét Odessza térségét támadta az éjjel (Demokrata)
Az odesszai kikötő közelében robbanások hallatszottak az éjszaka folyamán. Az ukrán légierő rakétaindításokat észlelt az Odesszai terület felé.
júl. 20
9:45
Hatra nőtt a hétfői lengyelországi repülőszerencsétlenség áldozatainak száma (hirado.hu)
Az ügyben vizsgálat indult.
júl. 20
10:03
Megostromolták a svéd nagykövetséget Irakban (hirado.hu)
Június végén két férfi, köztük az iraki származású Salwan Momika a stockholmi központi mecset előtt megrongálta, majd elégette a Korán egy példányát.
júl. 20
10:09
Nem vicc, elszabadult oroszlán miatt adott ki figyelmeztetést a rendőrség Berlinben (ATV)
A berlini rendőrség csütörtökre virradóra figyelmeztetést adott ki egy nagy ragadozó, feltehetően egy oroszlán feltűnése miatt, amelyet Berlin déli régiójában láttak.

Keresés