A fekete-tengeri ukrán kikötők és a gabonaexport biztonságára kell összpontosítani a NATO-Ukrajna Tanács közelgő ülésén - hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd esti videobeszédében.
Csaknem félmillió dollárt foglaltak le a román hatóságok a szeretvásári (Siret) határátkelő térségében két ukrán állampolgártól, akik ellentmondásos információkat szolgáltattak a készpénz eredetét illetően - közölte szerdán a román határrendészet.
Ukrajna folytatja a támadásokat a Krími híd ellen - erről az ukrán védelmi miniszter beszélt a CNN-nek. Céljuk, hogy megzavarják az ellenséges logisztikát. Közben a román külügyminisztérium közölte: a hétfői dél-ukrajnai csapások eltaláltak egy román hajót.
Kedden ismét Koránt égettek, ezúttal Dániában. Hogy mi táplálhatja az utóbbi idők hasonló eseményeit - ami a svéd belbiztonság szerint egy dezinformációs kampány -, arról Sayfo Omart, a Migrációkutató Intézet vezető kutatóját kérdeztük.
Csíkdelne és Csíkszentsimon római katolikus templomát is megrongálta a keddi vihar Hargita megyében, szerdán pedig az ítéletidő Gyergyószentmiklós központjában okozott jelentős kárt.
Hazaárulással gyanúsították meg Vadim Rabinovics, mandátumától már korábban megfosztott volt ukrán parlamenti képviselőt, a betiltott Ellenzéki Platform - Az Életért elnevezésű párt egyik vezető politikusát – közölte szerdán az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR).
Hatalmas, Európa-csúcsot jelentő jégdarabok hullottak az égből Padovában, Olaszországban. Az ilyen csaknem 20 centiméter átmérőjű jégdarabok, különböző légköri elemek összekeveredéséből alakulhatnak ki. Sőt nem ritka, hogy a többféle áramlási viszonyok is közrejátsszak ebben.
Benyújtotta lemondását parlamenti mandátumáról Jurij Arisztov, a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló, kormánytöbbséget alkotó Nép Szolgája párt képviselője, miután újságírók a Maldív-szigeteken látták július közepén egy ötcsillagos szállodában - hozta nyilvánosságra Ruszlan Sztefancsuk házelnök a Facebookon.
Sikerült korlátok közé szorítani a Görögország különböző pontjain tomboló erdőtüzeket, egyetlen település sincs már veszélyben – közölték a görög hatóságok szerda délután.
Csaknem félmillió dollárt foglaltak le a román hatóságok a szeretvásári (Siret) határátkelő térségében két ukrán állampolgártól, akik ellentmondásos információkat szolgáltattak a készpénz eredetét illetően – közölte szerdán a román határrendészet.
Tovább mélyül az orosz-cseh diplomáciai ellentét. Moszkvai jelentés szerint a csehek destruktív politikai akciókat hajtanak végre. Prága nem hagyta szó nélkül a leírtakat.
Kijevben megkezdték az előkészületeket arra, hogy a Haza Anyácska szobron a 13 x 8 méteres sarló-kalapácsos szovjet címert Ukrajna háromágú szigonyt ábrázoló címerére cseréljék.