Elfogadhatatlan az Ukrajnával szomszédos uniós országok számára az ukrán gabonafélék uniós behozatali tilalmának feloldására vonatkozóan a szeptember 15-ig tartó határidő – hangsúlyozta a magyar agrárminiszter Varsóban.
Több mint ezer ember ügyében ítélkeztek eddig a francia bíróságok a három héttel ezelőtti elővárosi zavargásokkal kapcsolatban, amelyek azután robbantak ki, hogy egy rendőr lelőtt egy közúti ellenőrzéskor egy ellenálló tizenévest – közölte szerdán Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter az RTL rádióban.
Újra kell gondolni a meglévő intézményrendszert, új stratégiákat kell kidolgozni a legutóbbi népszámlálások eredményeinek tükrében – hangzott el Tusnádfürdőn.
Ma éjjel tengeri, illetve légi indítású precíziós fegyverekkel csoportos csapást hajtottunk végre az ukrán hadsereg hadiipari létesítményeire – jelentette Igor Konasenkov.
A júniusi puccskísérlet óta először állt a nyilvánosság elé, majd üzent egy rövid, szinte alig látható videófelvételen keresztül Jevgenyij Prigozsin. A Wagner-vezér, aki sajtóértesülések szerint jó egészségnek örvend, Fehéroroszországban van.
Bár többen predesztinálták a júniusi puccskísérlet után, hogy Prigozsint börtönbe vetik vagy kivégzik, a jelek szerint azonban a legjobb egészségnek örvend Fehéroroszországban – írja a Portfolio a CNN cikke alapján.
Jakub Zakrijev lett a Danone új vezetője Oroszországban. Ramzan Kadirov 32 éves unokaöccse a jelek szerint igencsak sokoldalú vezető, mivel ő Csecsenföld miniszterelnök-helyettese is, illetve a mezőgazdasági tárcát is ő vezeti.
A NATO mintegy 500 katonával megnövelte a jelenlétét Észak-Koszovóban, válaszul az ott tapasztalható feszültségekre – jelentette ki Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára Aleksandar Vucic szerb elnökkel tartott szerda esti sajtótájékoztatóján.
Az ukrán fegyveres erők újabb erődítményekkel és aknacsapdákkal erősítik meg az ukrán–fehérorosz határ védelmét, miután a Wagner orosz zsoldossereg egységei Fehéroroszországba érkeztek – közölte Szerhij Najev altábornagy, az ukrán Egyesített Erők parancsnoka szerdán a Telegramon.
Az ukrán fegyveres erők újabb erődítményekkel és aknacsapdákkal erősítik meg az ukrán-fehérorosz határ védelmét, miután a Wagner orosz zsoldossereg csapatai Fehéroroszországba érkeztek – közölte Szerhij Najev altábornagy, az ukrán Egyesített Erők parancsnoka szerdán a Telegramon.
2010-ben egy szexmunkás hívta fel rémülten azzal a rendőrséget, hogy meg akarják ölni, majd eltűnt. Az utána indult keresésben kilenc másik holttest is előkerült a Long Island-i Gilgo Beach-en, de a feltételezett sorozatgyilkosnak még több áldozata lehetett. Az évtizedes rejtélyben sikerült áttörést elérni: elfogtak egy 59 éves férfit, akinek 200 f
Kellemetlen meglepetések várják azokat az ukrán állampolgárokat Lengyelországban, akik az odahaza megszokott módon viselkednek és nincsenek tekintettel az idegen ország törvényeire - írja a progroshi.news.
Két település lakóit, egy nyári tábort és egy rehabilitációs központot kellett evakuálni eddig. Az Európai Bizottság bejelentette: az EU csapatokat mozgósított a tűz megfékezésére.
A magyar kormány próbál a jelenlegi kormányzattal szövetségesként együttműködni, ami iránt nem mindig van fogadókészség – jelentette ki Gulyás Gergely Washingtonban.
Olyan feltételeket teremtünk, hogy Ukrajna államhatára teljesen átjárhatatlan legyen az ellenséges erők számára – jelentette be Szerhij Najev altábornagy.
Brit politikusok büszkén jelentették be, hogy több milliárd fontos beruházásban, „giga” akkumulátorgyár épül. A helyi pártok meglehetős nagy egységben vannak a beruházással kapcsolatban. Már az is körvonalazódik, mit adott a kormány cserébe.
A második világháborúban és azóta felhalmozott nukleáris fegyverek és robbanótöltetek hatásait Hirosima és Nagaszaki kivételével szerencsére csak filmekben láthattuk. Most viszont egy videón az is kiderül, milyen hangja van egy ilyen robbanásnak.
A berlini rendőrség csütörtökre virradóra figyelmeztetést adott ki egy nagy ragadozó, feltehetően egy oroszlán feltűnése miatt, amelyet Berlin déli régiójában láttak.
Egy nagymacska, vélhetően egy oroszlán kóborol a szabadban Berlintől délre. A járókelők a főváros két elővárosában, Kleinmachnow és Teltow területén látták az állatot.