Egy új szabályozás értelmében mostantól már Oroszországban is használhatók az iráni bankkártyák, a két ország ugyanis összekötötte a fizetési rendszerét.
Trump azt is bejelentette, ki lesz a nemzetbiztonsági főtanácsadója. A CNN összeszedte, kikről lehet már biztosan tudni, hogy szerepet kapnak az új kormányzatban.
Miközben Katalóniában november első heteiben pusztított az árvíz, a leginkább érintett Valencia környékén október vége óta még mindig a romokat takarítják. Országszerte 222 ember meghalt, még mindig vannak, akiket eltűntként keresnek. Példaértékű önkéntes segítségnyújtás indult, de sokan dühösek és válaszokat várnak az utcákon autóroncsokat hagyó k
Stúdiónkban Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója elemzte az eseményeket. A műsorban élőben kapcsoltuk Amerikába, ahonnan Kelemen János és István Dániel számoltak be a legfrissebb részletekről. Műsorvezető: Jeszenszky Zsolt.
A józan ész és nem ideológiák vagy pánik által vezérelt klímapolitikát szorgalmazott Orbán Viktor miniszterelnök kedden Bakuban, az ENSZ éves éghajlatváltozási konferenciáján (COP29). Szerinte a versenyképesség és a klímacélok elérésének kéz a kézben kell működnie. A miniszterelnök azt is elárulta, hogy 2030-ra az üvegházhatású gázok 50 százalékos
Téliesre fordult a időjárás keddre virradóra Romániában: a Déli-Kárpátokban hófúvás volt, 3-9 centiméter közötti hóréteg rakódott le, ezért lezárták az Erdély és Havasalföld közötti, a hegyeket 2000 méternél magasabban átszelő országutakat. Kedd reggel Bukarestben is havas eső esett. A Déli-Kárpátokban 10-12 centiméternyi friss hó lerakódására van
200 éves fenyőfát vágnának ki az észak-olaszországi Trentino tartományban, hogy a Vatikán főterén feldíszítsék karácsonyfának. Környezetvédelmi aktivisták követelik a pápától, hogy mentse meg a 29 méter magas fát.
Az új pozíció célja az lesz, hogy megvágja a kormányzati költségvetést. Musk a kormányon kívülről dolgozik majd, ami azért fontos, mert így nem kell aggódnia a Tesla és a SpaceX miatti összeférhetetlenségért.
A precíziós csapásmérésre tervezett nyugati fegyverek irányítórendszereit olyan sikeresen zavarják az oroszok, hogy lényegében használhatatlanná váltak.
Elon Musk és Vivek Ramaswamy üzletembereket jelölte a kormányzati hatékonyságért felelős új amerikai minisztérium vezetésére Donald Trump leendő elnök kedden.
A Tesla és a SpaceX tulajdonosa, Elon Musk vezetheti az új, kormányzati hatékonyságnövelő bizottságot – igy döntött Donald Trump megválasztott elnök, aki hivatalosan is felkérte a dél-afrikai születésű üzletembert.
Pete Hegseth lesz a védelmi miniszter, aki Irakban és Afganisztánban vett részt bevetéseken, John Ratcliffe új CIA-vezető pedig korábban a Nemzeti Hírszerzési Központ igazgatója volt.
Donald Trump választási győzelme még feszültebbé teheti az amerikai-kínai gazdasági viszonyt. Ugyanakkor kínai cégek egy szűk köre hasznot húz az elzárkózást hirdető megválasztott amerikai elnök győzelméből.
Az áradások során az épületek mellett a bennük tárolt ingóságok is sérültek, többek között a családok számára pótolhatatlan fotók is. A Valenciai Egyetem programot hirdetett ezen családi örökségek megmentésére.
Marco Rubio külügyminiszter, Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó lehet, ami Izraelnek – és talán az oroszoknak is – jó hír, ám az ukránoknak sokkal kevésbé. Hogy Orbán Viktor számára mit jelenthet mindez, még nem egyértelmű.
Megszavazta az úgynevezett childfree (gyerekmentességi) ideológia nyilvános propagálását tiltó törvénymódosítás-tervezeteket kedden második és harmadik, végső olvasatban kedden az orosz parlament alsóháza.
Elon Musk és Vivek Ramaswamy üzletembereket jelölte a kormányzati hatékonyságért felelős új amerikai minisztérium vezetésére Donald Trump leendő elnök kedden.
Az Egyesült Királyság egykori miniszterelnöke, Boris Johnson szerint Nagy-Britannia kénytelen lehet katonai erőt küldeni Ukrajnába, amennyiben Donald Trump elnöksége alatt csökkenne az USA támogatása. Johnson felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugati szövetségek egységes támogatása kulcsfontosságú, különben egy megerősödő Oroszország az európai biz
Donald Trump kedden megnevezte a leendő védelmi miniszterét, aki nem más lett, mint Pete Hegseth. A döntést a november 5-i elnökválasztás győztese közleményben hozta nyilvánosságra. A jelöltjéről azt írta, kemény, okos és igazán hisz az "Amerika az első" alapvetésben. Kiemelte, hogy a leendő védelmi miniszter szószólója a veteránok ügyének, illetve
Politikai átrendeződés előtt áll Németország, és nagyon valószínű, hogy Friedrich Merznek fogják hívni a következő kancellárt – mondta az InfoRádióban a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója. A szakértő úgy véli, az eladósodáshoz vezető politika lesz Olaf Scholz veszte.
A leendő uniós külügyi főképviselő több kérdést is kapott Magyarországról, válaszul hangsúlyozta: az EU 27 országból áll, de ha döntöttek, közös üzenetet kell továbbadniuk.