Oroszország vasárnap hajnalban nagyszabású légitámadást hajtott végre Ukrajna békés célpontjai ellen, amit az ukrán hatóságok az egyik legintenzívebb támadásként jellemeztek a háború kezdete óta.
A külügyminiszter szerint a ma hajnali események is erre mutatnak rá, mert minden egyes nap újabb és újabb pusztítással jár. Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról posztolt, a nemzeti légi készenléti szolgálat készenlétben áll.
Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésben reagált arra, hogy vasárnap hajnalban a ukrán légvédelem orosz rakétákat lőtt le Kárpátalja területén, csupán néhány kilométerre a magyar határtól. A megyei kormányzó tájékoztatása szerint sem áldozatok, sem sérültek sincsenek. Szijjártó szerint a ma hajnali események is arra muta
Németországban csaknem duplájára nőtt a nők ellen elkövetett szexuális bűncselekmények száma az elmúlt tíz évben. Egyre több politikus ismeri el, hogy a drasztikus adatok összefüggnek az illegális migrációval.
Olaszországban a bűncselekmények 30 százalékát külföldiek követik el. Milánóban pedig van olyan börtön, ahol a fogva tartottak 75 százaléka nem olasz állampolgár.
Ezerháromszáz nélkülözővel vett részt közös ebéden Ferenc pápa a Vatikánban a szegények világnapján vasárnap, és a világ tizenhárom országában befogadóközpontok építését jelentette be, köztük Szíriában és Ukrajnában is.
Videófelvétel örökítette meg azt a pillanatot, amikor egy ukrán drón csapódott be Oroszország területén egy izsevszki gyárba. A közzétett felvételen a városban történt robbanás pillanata látható.
Több ezer embert látott vendégül a Vatikánban Ferenc pápa a szegények világnapján. Az egyházfő ezerháromszáz nélkülözővel vett részt közös ebéden, és bejelentette, hogy az egyházi állam tizenhárom országban épít befogadóközpontokat, köztük Szíriában és Ukrajnában is. A katolikus egyház feje megható beszédet mondott a szegények védelmében.
Öt rendőrt sebesült meg az összecsapásokban. Az olasz rendfenntartó erők munkatársait egyre gyakrabban érik támadások migránsok, vagy utcai tüntetők részéről. A részletekről Jánosi Dalma tudósított.
Az angol etológus úgy véli, még van némi esély arra, hogy lelassítsuk a klímaváltozást és megakadályozzuk a fajok kipusztulását, de "ez az ablak" nem lesz örökké nyitva.
Palesztinok tucatjai haltak meg, illetve sebesültek meg egy izraeli csapásban egy többszintes lakóházban a Gázai övezet északi részében fekvő Beit Lahíjában vasárnap - közölték orvosok a Reuters hírügynökséggel.
Izraeli légicsapás végzett vasárnap a Hezbollah libanoni milícia médiakapcsolatokért felelős vezetőjével Bejrútban - közölték libanoni biztonsági források.
Petr Fiala, Csehország miniszterelnöke egy vasárnapi vitaműsorban reagált Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök és az ellenzéki Független Polgárok Akciója (ANO) elnökének bírálataira.
Julija Navalnaja beszédében arra buzdította az embereket, hogy folytassák a tüntetéseket az orosz elnök ellen. "Úgy tiltakozzanak, mintha ez lenne a munkájuk" – idézte egykori férjét, aki egy orosz börtönben halt meg.
Izraeli légicsapás végzett vasárnap a Hezbollah libanoni milícia médiakapcsolatokért felelős vezetőjével, Mohamed Afifal Bejrútban – közölték libanoni biztonsági források.
Egy szlovén lap szerint a panorámarepülés születésnapi ajándék volt, és eredetileg négyen repültek volna, de a társaság egyik tagja végül nem szállt fel a gépre.
Biden ezzel a lépéssel akarja eltántorítani az északi-koreai döntéshozókat attól, hogy még több katonát küldjenek az orosz frontra. Az ATACMS nevű rakétarendszert az ukrán katonák a kurszki fronton használhatják.
Az amerikai elnök döntése válasz Észak-Korea növekvő oroszországi katonai jelenlétére, amely új szintre emelheti a háborút, és komoly vitákat indított el nemzetközi szinten.
Hírlapi kacsa, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő és az amerikai elnökválasztáson győztes Donald Trump telefonon beszélt egymással - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi magazinműsorában.
Joe Biden amerikai elnök kormánya lehetővé teszi Ukrajnának, hogy az Egyesült Államok által biztosított fegyvereket orosz területeken is bevethesse, mondta három, az ügyet ismerő forrás – számolt be róla a Reuters hírügynökségre hivatkozva a Magyar Nemzet.
Az ukrán elnök egy interjúban arról beszélt, hogy az országát nem lehet arra kényszeríteni, hogy csak üljön és hallgasson, és ezt Musk nem hagyta szó nélkül.
A dél-afrikai hatóságok lezárták vagy körbevették az elhagyatott bányák bejáratait, akár négyezren is a föld alatt rekedhettek. Az aknákból most legyengült bányászok mellett holttest is előkerült már, önkéntesek szerint lent rothadó szag terjeng. Az egyik bánya körül élők egy része örül, mert az illegális bányászok között voltak erőszakos bűnelköve
Berlinben Antje Kapek, a Zöld Párt képviselője egy merész javaslattal állt elő: a metrókocsikban és elővárosi vasúton kizárólag nők számára fenntartott vagonok bevezetését szorgalmazza. A javaslat célja, hogy csökkentse a szexuális bűncselekmények számát a német fővárosban, miután az elmúlt 10 évben 260 százalékkal nőtt a szexuális bűncselekmények
Oroszország az egyik legnagyobb légitámadást indította békés ukrajnai célpontok ellen vasárnap hajnalban - közölte Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter.