Az amszterdami erőszakkal kapcsolatos tárgyalások megdöbbentő dologra világítottak rá, a támadást ugyanis a jelek szerint komoly logisztika és szervezés előzte meg. Korábban úgy tűnt, hogy az erőszak spontán jött létre, mintegy "válaszként" az izraeli szurkolók provokatív magatartására, a bíróság azonban arra derített fényt, hogy nagyon is előre me
Javier Milei argentin elnök az olasz felmenői miatt megkapta az olasz állampolgárságot az olasz kormánytól, a döntésnek azonban sokan egyáltalán nem örültek.
Kemény fellépést írnak elő az alkohol- és drogfogyasztás ellen, valamint szigorúbban büntetik a vezetés közbeni mobiltelefon-használatot az új olaszországi közlekedési szabályok, amelyek szombaton léptek életbe.
Richard Grenellt korábban a külügyminiszteri posztra is esélyesként emlegették. Trump első kormányzása idején a nemzeti hírszerzés megbízott igazgatója volt.
A Dél-Koreában az elnöki feladatkört ideiglenesen ellátó Han Dokszu miniszterelnök telefonon tárgyalt Joe Biden amerikai elnökkel a kétoldalú kapcsolatokról és a Koreai-félsziget helyzetéről a dél-koreai miniszterelnöki kabinet közleménye szerint.
Az ukrán határőrség őrizetbe vett nyolc hadköteles férfit, aki egy Magyarországra tartó mikrobusz csomagterében rejtőzött el - közölte az ukrán hatóság szombaton a Telegramon.
A francia hatóságok nagyon szakszerüen keresökutyákkal szálltak ki a helyszínre. "Végül robbanószerkezetet nem találtak" - mondta el Szijjártó Péter a párizsi magyar nagykövetségre érkezett életveszélyes fenyegetésről a Vasárnapi Újságban.
A francia hatóságok nagyon szakszerüen keresökutyákkal szálltak ki a helyszínre. "Végül robbanószerkezetet nem találtak" - mondta el Szijjártó Péter a párizsi magyar nagykövetségre érkezett életveszélyes fenyegetésről a Vasárnapi Újságban.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter az első amerikai tisztviselőként ismerte el, hogy Washington kapcsolatban állt a Hayat Tahrir al-Sham (HTS) szervezettel, amely átvette Damaszkusz irányítását.
Míg a korábbi évek narratívája szerint a magyar miniszterelnök elszigetelt volt addig mostanra az orbáni politika egyre inkább "main stream" vonal lesz Európában.
Rendhagyó előadással készül a budapesti, és a kassai Nemzeti Színház. A két társulat közösen viszi majd színre a Rómeó és Júliát. A darabot Vidnyánszky Attila rendezi.
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolásakor a FIFA által bemutatott térképen a Krím nem szerepelt Ukrajna térképén. Az ukránok elfogadhatatlan hibának nevezték a dolgot és nyilvános bocsánatkérést követelnek.
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon. A közösségi médiában felvételek is előkerültek a támadásról.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pártja, az Olasz Testvérek politikai találkozóján bejelentette vasárnap, hogy lemond az Európai Konzervatívok és Reformerek elnöki tisztségéről.
Giorgia Meloni olasz miniszterelnök pártja, az Olasz Testvérek politikai találkozóján vasárnap bejelentette, hogy lemond az Európai Konzervatívok és Reformerek elnöki tisztségéről. Az olasz kormányfő a döntését úgy igazolta, hogy az európai parlamenti választásokkal lezártnak érzi eddigi feladatát. Azt is elárulta, hogy kinek a jelölését támogatja