2024. december 16. hétfő

dec. 16
9:21
Kadirov bosszút ígért az ukrán dróncsapás után (Demokrata)
Három drón támadta meg vasárnap az oroszországi Csecsen Köztársaságban található Groznij városát.
dec. 16
9:27
Kormányzati terveit tette asztalra Kelemen Hunor (Infostart)
Úgy néz ki, összeállnak Romániában a szélsőjobboldalon kívüli erők.
dec. 16
9:33
Már több mint egymillió kérdés érkezett az orosz elnökhöz – élő adásban válaszol (Demokrata)
Vlagyimir Putyin december 19-én válaszol majd a kérdésekre.
dec. 16
9:42
Népszava: Több gond miatt az Erasmus-ügyi módosító visszadobására készül az Európai Bizottság (Telex)
Az illetékes EU-biztos már korábban arról beszélt, hogy a módosítás nem az, amiben bíztak, a kormány elismerte, hogy nem minden kérést fogadott meg.
dec. 16
9:45
Gazdasági miniszter: Németország sarokba van szorítva (Demokrata)
Németországot sarokba szorította az alulfinanszírozottság és a többi vezető gazdaság által folytatott politika.
dec. 16
10:03
Elhagyták az orosz csapatok Damaszkuszt (Infostart)
Körülbelül négyszáz katona távozott a szír fővárosból a Khmeimim légibázisra.
dec. 16
10:12
Tonnaszám küldte repülővel a százdollárosokat Moszkvába az Aszad-rezsim (Telex)
Egy év alatt összesen 250 millió dollárt röptetett készpénzben orosz bankoknak a nemrég elkergetett szír diktátor.
dec. 16
10:15
Hszi Csin-ping a kommunista párton belüli korrupció felszámolására szólított fel (Demokrata)
"Fordítsuk bátran magunk felé a kést, és szüntessük meg időben a romboló hatást" – mondta a Kínai Kommunista Párt főtitkára.
dec. 16
10:27
12-en haltak meg egy grúziai síparadicsomban (444.hu)
11 külföldi, egy grúz. Szén-monoxid-mérgezés okozhatta a halálukat.
dec. 16
10:30
A szlovák államfő szerint a békéhez Ukrajnának el kell fogadnia a területi veszteségeket (Telex)
Szerinte enélkül nincs esély megállapodásra.
dec. 16
10:33
Rejtélyes támadás Csecsenföldön, akcióba léptek Kim Dzsong-un katonái (ATV)
Bizonyítékok vannak arra, hogy Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését az ukrán hadsereg ellen. Ezt az ukrán elnök közölte, aki szerint a kommunista ország katonáit a Kurszki területre vezényelték, de más frontszakaszokon is megjelenhetnek. Volodimir Zelenszkij szerint Észak-Korea bevonása a harcokba eszkalációt jelent, és meghossza
dec. 16
10:51
A kinevezett új francia kormányfő csak egy B-terve volt Macronnak - véli az elemző (Infostart)
Emmanuel Macron francia elnök eredetileg nem a centrista François Bayrou-t szerette volna a kormányfői posztra, hosszú és feszültnek mondott egyeztetés után mégis őt nevezte ki Franciaország következő miniszterelnökének. Hogyan alakulhat egy ilyen döntés után a belpolitikai és a gazdasági helyzet Franciaországban? Az InfoRádió ezt is kérdezte Fejér
dec. 16
11:03
Új csúcson a Bitcoin (444.hu)
Rövid időre a 106 ezer dollárt is átlépte.
dec. 16
11:09
Órákon belül megbukhat Olaf Scholz, óriási változások előtt Németország (ATV)
A német politikai élet hamarosan történelmi fordulópont elé nézhet. Olaf Scholz német kancellár hétfőn várhatóan elveszíti a parlamenti bizalmi szavazást, ami az ország törvényhozásának feloszlatásával és előrehozott választások kiírásával járhat. Mindezt egy olyan időszakban, amikor Németország, Európa legnagyobb gazdasága, komoly kihívásokkal küz
dec. 16
11:15
Ukrán parancsra orosz egyenruhában kellett civileket ölnie az ukrán katonának (Demokrata)
Egy elfogott ukrán katona azt állítja, hogy orosz egyenruhát viselve civilek megölésére utasították az ukránok.
dec. 16
11:21
Ukrán újságíró: az USA támogatása csak bánatot és veszteségeket hozott nekünk (Demokrata)
Az USA Ukrajnának nyújtott támogatása csak bánatot és veszteségeket hozott Ukrajnának – írta Diana Pancsenko.
dec. 16
11:27
Tonnaszám küldték a százdollárosokat repülővel Moszkvába – így hálálta meg a bukott szír diktátor az orosz segítséget (SzMo)
A Financial Times szerint 2018 márciusa és 2019 szeptembere között összesen 21 repülőt tömtek tele Damaszkuszban 100 dolláros és 500 eurós bankjegyekkel.
dec. 16
11:39
Őrület, ami a bitcoinnal történik (Infostart)
Árfolyama rekordszintre, 106 ezer dollár fölé emelkedett hétfőn a kora reggeli kereskedésben, majd némileg visszagyengült.
dec. 16
12:09
Trump és Orbán megállíthatja a vérontást (HírTV)
A magyar kormányfőnek fontos szerepe lehet az orosz–ukrán háború lezárásában.
dec. 16
12:18
Amnesty: A szerb hatóságok kémprogrammal figyelnek meg újságírókat és aktivistákat (Telex)
A jogvédő szervezet szerint a szerb hatóságok legalább kétszer használták az izraeli Cellebrite termékeit arra, hogy feltelepítsék a Novispy kémprogramot újságírók és aktivisták mobiljaira.
dec. 16
12:33
Véget ér a német kormányválság (HírTV)
A Bundestag ma várhatóan megvonja a bizalmat Olaf Scholz kancellártól és a kormányától.
dec. 16
12:36
Az uniós kormányok hivatalosan jóváhagyták a magyar elnökséggel véglegesített szankciókat (Telex)
Az új csomag többek között az orosz olajszállító árnyékflotta ellen lép fel, és először szankcionálnak teljesen kínai szereplőket, akik drónalkatrészeket szállítanak.
dec. 16
12:39
Új, exfocista elnök Grúzia élén - Rendkívül forró a helyzet a szakértő szerint (Infostart)
Az 53 éves Miheil Kavelasvili személyében egy volt labdarúgót választottak meg Grúzia elnökének. Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa az InfoRádióban elmondta, a változás még több tüntetést generálhat a közeljövőben.
dec. 16
12:51
Netanjahu felhívta Trumpot (Infostart)
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az izraeli túszok kiszabadításáról, a Hamász iszlamista terrorszervezettel folytatott tárgyalásokról beszélt telefonon Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel vasárnap este telefonon – közölte az izraeli kormány.
dec. 16
13:03
Brutális támadás áldozata lett Bolla Bendegúz csapattársa Bécsben (Infostart)
Bécs belvárosában egy ismeretlen férfi megtámadta Guido Burgstallert, a magyar válogatott Bolla Bendegúz klubtársát. A Rapid Wien 35 éves osztrák labdarúgóját kórházban ápolják.
dec. 16
13:15
Kaja Kallas: Az EU felveszi a kapcsolatot az új szíriai kormánnyal (Demokrata)
Az Európai Unió diplomáciai megbízottja Damaszkuszba utazik, jelentette be Josep Borrell utódja.
dec. 16
13:24
Továbbléptetik a lombikbébiszektor államosítása miatti uniós eljárást (Telex)
Az Európai Bizottság egy új kötelezettségszegési eljárást is indít a repülésbiztonsági felügyelet miatt, többek közt az elegendő számú képzett személyzetet hiányolja.
dec. 16
13:27
Az 500 éves brit királyi vállalatot egy cseh milliárdos vásárolja meg (Infostart)
Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek.
dec. 16
13:33
Újabb kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen (444.hu)
Az Európai Bizottság felszólítást küldött a reprodukciós szolgáltatásokra vonatkozó uniós szabályok, de a polgári repülésbiztonsági felügyeletre vonatkozó uniós szabályok be nem tartása miatt is.
dec. 16
13:39
Kövér László: A magyar–kínai kapcsolat már rég túl van a kísérleti szakaszon (Demokrata)
A számok is azt mutatják, hogy a kínai kapcsolatban jelentős potenciál rejlik a magyar gazdaság számára, nyilatkozta a házelnök.
dec. 16
13:57
Észak-Koreát is szankcionálta az Európai Unió (Demokrata)
Jóváhagyták az Oroszország elleni 15. szankciócsomagot. A listán kínai vállalatok és észak-koreai tisztségviselők is szerepelnek.
dec. 16
14:12
Az EU diplomatát küldött, hogy felvegye a kapcsolatot az új szír vezetéssel (Telex)
Oroszország nem akar békét, ez világos, jelentette ki az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője az ukrajnai helyzetről.
dec. 16
14:21
Már érthető Szijjártó reggeli rosszkedvének oka: Brüsszelben 84 oroszt, kínait és észak-koreait tettek szankciós listára (444.hu)
Mások mellett a kijevi Ohmadit gyermekkórház elleni rakétatámadást elkövető katonai egységet büntették a 15. uniós szankciócsomaggal.
dec. 16
14:39
Megvan az Oroszország elleni 15., EU-s szankciós csomag (Infostart)
Az Európai Unió Tanácsa hétfőn jóváhagyta az Oroszország elleni 15., összesen 84 jogi és természetes személyt érintő szankciós csomagját. A szankciós listán kínai vállalatok és észak-koreai tisztségviselők is szerepelnek.
dec. 16
14:57
Aszad állítja, ő harcolt volna, de az oroszok kimentették (444.hu)
Bukása óta először üzent.
dec. 16
15:03
Újrafegyverzik a cseh rendőrséget (Infostart)
A cseh rendőrség a következő három évben több mint 3 milliárd korona – azaz közel 49 milliárd forint – értékben szeretne új felszereléseket vásárolni. A pénzből megfelelő fegyverekkel és védőfelszerelésekkel szerelnék fel a járőröket, modernizálnák a járműparkot és új lőtereket építenének. A korszerűsítést az egy évvel ezelőtti prágai egyetemi vére
dec. 16
15:21
Olaf Scholz búcsúbeszédében már az új kezdetről beszélt a Bundestagban (Infostart)
A kormánya ellen kért bizalmi szavazás előtt a kancellár beszélt a nlémet parlamentben, de a kudarccal végződő kormányzása helyett csak a jövőről esett szó: már az előre hozott választás egyik kampánybeszédét mondta el, mielőtt a képviselők szavaztak a kormányáról.
dec. 16
15:39
Uniós jogot sért a lombikbébi-szektor államosítása – újabb szakaszba lépett a kötelezettségszegési eljárás (SzMo)
Semmi sem igazolja az államosítást az EB szerint. Eközben egy másik ügyben is uniós eljárás indult Magyarországgal szemben.
dec. 16
15:45
Tízszer több bűncselekményt követnek el a bevándorlók Olaszországban, mint a helyi lakosok (HírTV)
A belügyminisztérium adatai szerint a migránsok hozzávetőleg 50 százaléka bűnözőként végzi. A Liga vezetője korábban gátat szabott a bevándorlási hullámnak, de ezért az egyik Soros Györgyhöz köthető szervezet feljelentette.
dec. 16
15:48
Szijjártó: Ismét vétót emeltem (Telex)
Könnyít és sikerült kigyomlálni az őrült ötleteket, indokolta a külügyminiszter, miért nem vétózta az új orosz szankciókat, de az Európai Békekeretből ismét nem hagyta 6,5 milliárd euró kifizetését.
dec. 16
15:51
A Patrióták Európáért és az ECR egyesülését is eredményezheti Giorgia Meloni lemondása? (HírTV)
Giorgia Meloni pártja, az Olasz Testvérek politikai találkozóján jelentette, hogy lemond az Európai Konzervatívok és Reformerek elnöki tisztségéről. Az olasz kormányfő döntését azzal indokolta, hogy az európai parlamenti választások végeztével lezártnak érzi eddigi feladatát.
dec. 16
15:57
Szijjártó ismét megmentette Kirill pátriárkát az uniós szankcióktól (444.hu)
"Őrült ötletnek" nevezte a külügyminiszter a háborúpárti orosz egyházi vezető listázását.
dec. 16
16:09
A kormány ezúttal sem járult hozzá az ukrajnai fegyverszállítások finanszírozásához (Demokrata)
"Magyarország kötelező alapon ehhez a lépéshez semmilyen módon nem kíván asszisztálni."
dec. 16
16:12
Hivatalosan kimondták, nem megfelelő az Erasmus-ügy kezelésére a kormány módosítója (Telex)
A magyar jogszabály nem kezeli megfelelően az összeférhetetlenségi kockázatokat a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumaiban, állapította meg az Európai Bizottság.
dec. 16
16:15
"Továbbra sem esett le a tantusz a többségnek" – durcás hangulatban indul Szijjártó a szövetségeseinkhez (444.hu)
A hétfő hajnalban a gyűlölt munkahelyre bandukolók mélabújával szállt fel a brüsszeli járatra a külügyminiszter.
dec. 16
16:27
Szijjártó Péter megvétózta az európai uniós külügyi tanács ülésén az Ukránoknak szánt 6,5 milliárd euró kifizetését (HírTV)
A miniszter sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a 6,5 milliárdból hazánkra mintegy 77 millió eurónyi költség jutna.
dec. 16
16:51
Magyarország megakadályozta, hogy szankciós listára kerüljenek a grúz tüntetők ellen erőszakot vezénylő rendőri vezetők (444.hu)
Szijjártó Péter szerint egyoldalúak azok az jelentések, amik kizárólag a rendőri erőszakról szólnak.
dec. 16
16:57
Ezért volt szomorú reggel Szijjártó Péter? Újabb szankciókat hozott Oroszországgal szemben az EU (SzMo)
"Ukrajna területi egysége, szuverenitása és függetlensége elleni fenyegetés miatt" oroszok, kínaiak és észak-koreaiak is szankciós listára kerültek. A magyar miniszter szerint "normális esetben" a tűzszünetről lenne szó.
dec. 16
17:09
Az EU a politikai képmutatás világrekordját állította fel Georgia kérdésében (Demokrata)
Szijjártó Péter elítélte az elementáris erejű politikai támadást Georgiával szemben.
dec. 16
17:15
Megbukott Olaf Scholz, új választások jönnek Németországban (ATV)
A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.

Keresés