Az Igor Kirillov altábornagy, az orosz nukleáris, biológiai és vegyi védelmi csapatok parancsnoka, valamint az asszisztense elleni halálos merénylet az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) "különleges művelete" volt - értesült több hírügynökség.
A magyarok 77 százaléka úgy véli, valós esélye van annak, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök 2025-ben lezárja a fegyveres konfliktust Oroszország és Ukrajna között - olvasható a Századvég friss közvélemény-kutatásában, amelynek eredményét kedden közölték.
Szlovákiában az Emberséges Haladás (Humánny pokrok) polgári társulás "Pontypokol" néven indított kampányt, amelyben rámutatnak, hogy szerintük a halak stressznek és embertelen bánásmódnak vannak kitéve Karácsony időszakában.
Egy elektromos robogóba rejtett pokolgép végzett Igor Kirillov altábornaggyal, az orosz nukleáris, biológiai és vegyi védelmi csapatok vezetőjével kedden Moszkvában – közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK). Az esemény a Kremltől mindössze 7 kilométerre délkeletre, a Rjazanszkij sugárúton történt, egy lakóház előtt.
Szlovéniában fogtak el egy állatokat Magyarországon szaporító, körözött osztrák nőt, akinek tartózkodási helyét a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) derítette fel.
Az Európai Unió a csatlakozási tárgyalások újabb fejezetcsoportját nyitotta meg Albániával, két hónapon belül immár a másodikat, ami a nyugat-balkáni ország mellett a soros magyar elnökségnek is nagy sikere - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.
Nagyon intenzív kampány elé néz most Németország, de a végén várhatóan nagykoalíció alakul majd – mondta a Bundestagban tartott bizalmi szavazás következményeiről a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója.
Az ukránok szerint Igor Kirillov háborús bűnös volt, ő adott parancsot tiltott vegyi fegyverek alkalmazására. Az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese "elkerülhetetlen megtorlással" fenyegetőzött.
Brutális robbanás rázta meg Moszkvát, pokolgépes merényletben eltették láb alól Igor Kirillov tábornokot, az orosz nukleáris erők legfelső szintű vezetőjét. Sajtóértesülések szerint az ukrán nemzetbiztonsági szolgálat állhatott a védett vezető meggyilkolása mögött.
Az EP külügyi vitáján akadt, aki Grúziában az orosz befolyás tankönyvi példáját látta, de volt, aki szerint az EU nem veszi figyelembe az emberek akaratát.
A Kínai Kommunista Pártnak (KKP) saját szervezetén belül is véghez kell vinnie a korrupció felszámolását - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök a párt Csiüsi című folyóirata által közzétett beszédében.
Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese kemény megtorlást helyezett kilátásba a kijevi rezsim által elkövetett támadásért, amelynek következtében életét vesztette Igor Kirillov vezérezredes, az Oroszország Sugár-, Vegyi- és Biológiai Védelmi Csapatainak parancsnoka.
Igor Anatoljevics Kirillov altábornagy mit sem sejtve lépett ki a moszkvai épület ajtaján, nyomában asszisztensével. Pillanatokkal később hatalmas robbanás rázta meg az utcát, a ház mellé támasztott elektromos rollerbe szerelt pokolgép végzett a tábornokkal és kollégájával. A Blikk által megkérdezett szakértő szerint Kirillov a nyilvánosság előtt e
A kancellár parlamenti búcsúbeszédében reagált Friedrich Merz egy korábbi nyilatkozatára, de hangnem arról árulkodik, hogy az előzetesen ígért kölcsönös tisztelet nem tart sokáig az előre hozott választás előtt.
Komoly jelek utalnak arra, hogy külföldi szereplők a TikTok használatával beavatkoztak a romániai elnökválasztásba, indokolta az eljárást az Európai Bizottság elnöke.
Rendkívüli beszédet mondott az orosz elnök hétfőn az orosz védelmi minisztériumban. Vlagyimir Putyin kiemelte, hogy idén 430 000 orosz katona írt alá szerződést a hadsereggel, szemben az előző évi 300 000-rel, ami szerinte rendkívül fontos Oroszország háborús erőfeszítései szempontjából.
Alexandru Piscan 2022-től NATO-támaszpontokról, az ukrán határ térségében haladó csapatokról készített felvételeket küldött a bukaresti orosz nagykövetségnek.
A szíriai lázadók váratlan győzelme és a hazájából való elmenekülése óta először adott nyilatkozatot Bassár el-Aszad volt szíriai elnök, aki azt mondta: terrorista erők hatoltak be Damaszkuszba, ezért evakuálták. Közben egy most felfedezett hatalmas tömegsír újabb bizonyítéka lehet az Aszad-rezsim brutalitásának.
A diákok az újvidéki tetőszakadás teljes kivizsgálását és politikai változást követelik: már legalább 40 szerb egyetemet foglaltak el, és rendszeresen tüntetnek Aleksandar Vučić kormánya ellen.
Brüsszel szerint a TikTok megszegte azon kötelezettségét, hogy megfelelően értékelje és mérsékelje "a választások integritásával kapcsolatos rendszerszintű kockázatokat".
Hivatalosan sosem fogja elismerni az ukrán vezetés, hogy Ukrajna áll az Igor Kirillov ellen végrehajtott merénylet mögött – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton. A posztszovjet térség szakértője szerint az altábornagy vonzó célpont volt, és őt okolták az ukrán katonák elleni állítólagos vegyi fegyveres támadásért is.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a védelmi minisztériumban tartott beszédében arról beszélt, hogy a Nyugat "a vörös vonalhoz tolja Oroszországot", és Moszkva kénytelen reagálni a kialakult helyzetre.