Oroszország hadrendbe állította taktikai-stratégiai rakéta és légvédelmi rendszerének legújabb szuperfegyverét, az első, Sz–500-as Prometejekkel felszerelt ezredet.
Az azeri elnök szerint egyértelműen az oroszok lőtték le a Kazahsztánban lezuhant utasszállítójukat, és nem is elégszik meg Putyin bocsánatkérésével. Az oroszoknak korábban már két nagy utasszállító lelövéséhez is közük volt, de más országok is felelősek voltak ilyen tragédiákért.
Rómában tilos a házi tűzijáték és az utcai petárdázás az év utolsó éjszakáján, Nápolyban nem vezettek be tilalmat, de a biztonsági intézkedéseket minden városban szigorították a szerda reggeli órákig.
Kínában gyorsult a gazdasági aktivitás decemberben az ország statisztikai hivatalának kedden ismertetett adatai szerint. Ez arra utal, hogy Kína gazdasága stabilizálódik és fejlődik. Ez a helyzet fontos nemcsak Kína, hanem a globális gazdaság számára is, hiszen Kína a világ egyik legnagyobb gazdasági szereplője, és teljesítménye közvetlenül hat a n
A két ország a közös érdekek mentén szorosan együttműködve halad előre a helyes úton, áll a kínai elnök Vlagyimir Putyinnak címzett újévi köszöntőjében.
A Hszinhua kínai hírügynökség beszámolója szerint Hszi emlékeztetett arra, hogy 2024-ben volt a kínai-orosz diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója, amely újabb mérföldkövet jelent a kétoldalú kapcsolatok alakulásában.
Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók hétfő éjjel ismét ballisztikus rakétát lőttek Izraelre, több millió izraeli kényszerült éjszaka az óvóhelyekre sietni.
Az Egyesült Arab Emírségek közvetítésével 150 orosz katonát engedtek el az ukrán hatóságok. A kijevi vezetés szerint Moszkva cserébe 189 hadifoglyot adott át Ukrajnának.
Kína gazdasága mintegy 5 százalékkal nő az idén – mondta Hszi Csin-ping elnök hétfőn, utalva arra, hogy a világ második legnagyobb gazdaságának 5 százalék körüli növekedése volt a hivatalos cél.
Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók hétfő éjjel ismét ballisztikus rakétát lőttek Izraelre, több millió izraeli kényszerült éjszaka az óvóhelyekre sietni.Az izraeli légvédelem elfogta a Jemenből indított rakétát, amelynek kilövését a húszik később magukra vállalták.
Montenegró kiadta a Terraform blokklánccég dél-koreai alapítóját, a kriptokirályként is ismert Do Kvont az Egyesült Államoknak kedden – közölte az ország belügyminisztériuma.
Ivan Krasztev bolgár politológus arról is beszélt az Arténak, hogy az európai politikában ma két kihalás elleni lázadás van: a baloldalon a klímaváltozástól félnek, a jobboldalon a demográfiai kihalástól.
Javában zajlik a pirotechnikai eszközök árusítása Németországban is. Egyre több ugyanakkor a tilalmi övezet, ahol tilos a tűzijáték. Kísért ugyanis a 2008-2009-es tübingeni szilveszter keserű emléke.
A dél-koreai repülőgép-szerencsétlenség 179 áldozatából 174 ember maradványait azonosították a hatóságok – közölte kedden a távol-keleti ország közlekedési minisztériuma.
Miért építettek a kifutópálya végére falat? Miért tették le a gépet a pilóták a földre hat-hét perccel a műszaki hiba észlelése után? Számos megválaszolatlan kérdés a dél-koreai repülőgép tragédiája kapcsán. Pető György pilóta az ATV-ben elemezte az eddigi információkat.
New Yorkban komoly biztonsági intézkedések mellett több mint egymillió embert várnak a belvárosi Times Square-re, ahol éjfélkor kristálygolyó leengedése jelzi majd az újév beköszöntét.