Többen felidézték, hogy Novák Orbán harcostársa volt az LMBTQ-közösség elleni küzdelemben, de megemlítették a volt államfő családügyi miniszteri múltját is.
Az iráni elnök szerint, "ami ma Gázában történik, az emberiség elleni bűncselekmény, és ennek a bűnöző rezsimnek a támogatói az Egyesült Államok és egyes nyugati országok".
Oroszország soha nem fog elfogadni egy olyan EU- és NATO-tagot, “mint Ukrajna a küszöbén. Soha"- mondta Orbán Viktor az European Voices lapban, amit a Die Presse szemlézett.
A Fehér Ház azt közölte: "veszélybe sodorja az amerikai nemzetbiztonságot, a globális stabilitást és az otthoni gazdaságunkat" a volt elnök kijelentése.
A miniszterelnöki főtanácsadó úgy értékelte: a Magyar Népnyelvkutató Intézetet alapító igazgatójaként, a trianoni békediktátum idejét átélő Csűry Bálint is azt tartaná ma a legfontosabbnak, hogy a magyarság jövője biztosított legyen.
A korábbi elutasítás után mégis bekerül a Guinness-rekordok könyvébe egy francia férfi egyedülálló alkotása, a több mint hét méter magas, gyufaszálakból épített Eiffel-torony.
Brit hírszerzők vasárnap tették közzé a legfrissebb jelentésüket, ami szerint szörnyű hatással van az orosz-ukrán háború az orosz egészségügyi szektorra.
Donald Trump arra bátorítaná Oroszországot, hogy támadja meg a keveset fizető NATO-szövetségeseket. Erről maga a volt amerikai elnök beszélt egy szombati kampányeseményen.
Az amerikai kongresszus jóváhagyta az F-16-os típusú vadászrepülőgépek eladását Törökországnak, ami korábban vitát váltott ki Washington és Ankara között - jelentette be vasárnap az Egyesült Államok törökországi nagykövete.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újabb személycseréket hajtott végre az ukrán fegyveres erők parancsnokságán - az erről szóló rendeleteket az elnök hivatalos honlapján tették közzé.
Tömeges szén-monoxid mérgezés gyanúja okozott riadalmat egy ausztrál jégpályán. A helyiek szerint egy meghibásodott jégkészítő gép a felelős a történtekért.
Az épület előtt összegyűlt keresztény hívők tüntetésétől kísérve, nem törődve írásbeli tiltakozásukkal sem, csütörtökön és pénteken is több ezer fős úgynevezett csendes diszkót tartottak Justin Welby érsek jóváhagyásával a híres kenti Canterbury katedrálisban. Bár a katedrális részéről a közösségi médiában lelkendeztek a "fantasztikus hangulat" mia
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök újabb személycseréket hajtott végre az ukrán fegyveres erők parancsnokságán - az erről szóló rendeleteket az elnök hivatalos honlapján tették közzé vasárnap.
Az Egyesült Államokban nem csak a politikát, de a jogi vitákat is érintik a progresszív törekvések, amik a hagyományos társadalmi intézmények leépítéséről szólnak.
Franciaország 101. megyéje január 22-e óta megbénult az útlezárások és blokádok miatt, amelyekkel a helyiek tiltakoznak az ellenőrizetlen bevándorlás és a közbiztonság romlása ellen.
Varsóban a kormánypolitikusok éles kritikáját váltotta ki Trump azon szombati kijelentése, miszerint az Egyesült Államoknak nem kell megvédenie azokat a NATO-tagországokat, amelyek nem teljesítik a védelmi kiadások szövetség által elvárt szintjét.
Egyre nagyobb a botrány a Joe Biden mentális képességeit is vitató jelentés miatt. A Fehér Ház az Egyesült Államok főügyészét hibáztatja, amiért engedélyezte, hogy a héten megjelent elemzésben az amerikai elnök emlékezőképességét megkérdőjelező kijelentések is szerepeljenek. Donald Trump szerint felháborító, hogy Joe Bident a memóriazavarára hivatk
Az amerikai elnök megerősítette: továbbra is közös cél a tavaly októberben Izrael ellen támadást indító Hamász palesztin szervezet legyőzése, valamint Izrael és polgárai hosszú távú biztonságának megteremtése.