Újabb támadást hajtottak végre az amerikaiak és a britek a jemeni huszi lázadók ellen. 18 célpontot semmisítettek meg, miután a siíta szervezet megint célba vett egy kereskedelmi hajót a Vörös-tengeren. November óta már 45 hajó ellen indítottak akciót a jemeniek a világ egyik legforgalmasabb vízi útján.
Petr Pavel cseh köztársasági elnök vasárnap kijelentette, hogy támogatja az adminisztratív katonai összeírás bevezetésének lehetőségét, hogy az állam áttekintést kaphasson arról, hogy kikre számíthat a haza védelmében, de azt is hozzátette, hogy ez nem jelenti azt, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot is visszaállítanák.
Zabolán nőtt fel a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese K. Endre, akit jogerősen elítéltek az intézmény pedofil igazgatójának segítéséért. Az erdélyi kisfaluban a családja nagy tiszteletnek örvend, ezért bár a férfit elítélték, mégis több helyi hisz az ártatlanságában.
Huszonöt osztrák város fogott össze, hogy kamerákkal biztosítsa a központjai autómentességét. Csakhogy ehhez az osztrák KRESZ, az StVA módosítására van szükség, ami nem ígérkezik könnyűnek.
Nem engedték kikötni vasárnap a Norwegian Cruise Line egyik utasszállító hajóját Mauritiusban, mert többen is megbetegedtek a fedélzeten egy rejtélyes vírussal.
Az olasz miniszterelnöknek nem tetszik az ikonikus FIAT mögött álló Agnelli-család üzleti politikája és ezért verbálisan nekiment a világ negyedik legnagyobb autógyártójának.
Növekvő költségekre hivatkoznak amerikai légitársaságok - a hasonló döntések a gazdasági körülmények és a repülési hálózatok összekapcsoltsága miatt nem mindig maradnak az óceán "túloldalán".
A jemeni húszi lázadók ballisztikus rakétát lőttek ki egy amerikai tartályhajóra az Ádeni-öböl térségében, de nem találták el - közölte az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága (Centcom) hétfőn.
"Amikor odamész golyóálló mellényben az óvóhelyhez, ahová anyák érkeznek a gyerekeikkel, akkor elszégyelled magad, mert rajtuk nincs ilyen, pedig kellene" – Dörmer Csaba, a Fókusz riportere nem először járt Ukrajnában a háború kitörése óta. Most hat napot töltött ott. Azt mondja, teljesen más képet mutat Kárpátalja, és mást a herszoni terület. Ott
A mának élnek, így tudják elviselni a mindennapokat a Kijevben élők. Tompa Tibor a Magyarok Kijevi Egyesületének elnöke mindig derűsen nyilatkozik, de azt elismeri, pszichésen nehéz feldolgozni azt a helyzetet, amiben élnek. A háború kitörése óta Kijevben és Kijev megyében több mint kétezer civil halt meg és 800-nál is több épület rongálódott meg.
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista és politikus természetes halállal halt meg, az ukrán hírszerzés információi szerint trombózis miatt vesztette életét - közölte Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője.
Villámháborúnak indult, de már két éve tart az orosz-ukrán háború. Most erőfölényben vannak az oroszok, jelenleg is 440 ezer orosz katona van ukrán hadszínterén, a múlt héten 65 négyzetkilométernyi területet nyertek. Az ukránoknak nagyon nagy szükségük lenne a nyugati segítségre, nemcsak a lőszer van náluk fogytán, hanem az ember is: legalább 500 e
Narendra Modi indiai miniszterelnök vasárnap víz alá merült, hogy ott imádkozzon egy hindu templomért, amely vélhetően a víz alá került. A miniszterelnököt leeresztették a tengerbe, búvárok tartották a mélyben, míg elmondta az imát, majd egy pávatollat is leszúrt a homokba. A páva India nemzeti madara, az isteni kegyelem, a szépség, és a megújulás
Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet megbízott vezetője az InfoRádióban azt mondta, az EP-választások eredménye alakulhat akár úgy is, hogy a jelenleg újrázásra esélyes európai bizottsági elnök, Ursula von der Leyen mellett mégsem alakulhat ki európai parlamenti többség.
Az orosz adatok szerint szárnyal az orosz gazdaság, nőtt a GDP, de ezek az adatok valójában nem mutatják meg a teljes képet – mondta Takácsy Dorka Oroszország szakértő a Reggeliben. A háború óta ugyanis Oroszországban teljesen átalakult a gazdaság, a hadi kiadások pörgetik most azt, miközben az abba ömlő pénz máshonnan, így például az oktatásból és
Traski Viktor egyetemi tanár nem sokkal a háború kitörése után vonult be az ukrán hadseregbe önkéntes katonaként. Most éppen eltávozáson van, de azt mondja, a frontról nem kap jó híreket. Zaporizzsja környékén védekeznek, de az oroszok most gyalogosan és harckocsikkal és nagyon belehúztak.
Aleksandar Vucic hétfőn megkezdi az egyeztetéseket mindazokkal, akik "szeretnének vele beszélni, és tisztelik Szerbia alkotmányát, illetve törvényeit".