2024. február 26. hétfő

febr. 26
11:12
Megkezdődtek az egyeztetések az új szerb kormányról (Demokrata)
Aleksandar Vucic hétfőn megkezdi az egyeztetéseket mindazokkal, akik "szeretnének vele beszélni, és tisztelik Szerbia alkotmányát, illetve törvényeit".
febr. 26
11:24
Több mint 70 kilométert száguldott a mozdonyvezető nélküli vonat Indiában (444.hu)
A kőforgácsot szállító tehervonat azután indult meg a lejtőn, hogy a személyzet leszállt.
febr. 26
11:24
Szijjártó Péter: Mindent meg kell tenni Egyiptom támogatása érdekében (Demokrata)
"Abban reménykedünk, hogy Egyiptomnak ez a közvetítői szerepe a jövőben is hozzá fog járulni ahhoz, hogy a közel-keleti konfliktus ne terjedhessen tovább" – mondta a politikus.
febr. 26
11:30
Konfliktus formálódik Szerbia és Horvátország közt (Infostart)
A horvát külügyminisztérium elutasította azt a szerb vádat, hogy Zágráb beavatkozik a szomszédos ország belügyeibe.
febr. 26
11:42
Szijjártó Péter: Egyiptom stabilitását semmi sem veszélyeztetheti! (Infostart)
Európának elemi érdeke Egyiptom stabilitása és biztonsága, amely a közel-keleti válság eszkalációjának megelőzése szempontjából is rendkívüli fontosságú, a nemzetközi közösségnek ezért mindent meg kell tennie az ország támogatása érdekében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Genfben.
febr. 26
11:42
Rendkívüli hír: lemondott a palesztin kormány (ATV)
A gázai övezeti helyzet miatt lemondott a palesztin kormány - jelentette be hétfőn Rámalláhban Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök.
febr. 26
11:42
Válságértekezlet lesz Párizsban Ukrajna miatt (rtl.hu)
Észak-Korea és Irán több fegyvert küldött Putyinnak, mint az egész EU Ukrajnának.
febr. 26
11:42
Akár 10 százalékkal is magasabbak lehetnek a Ryanair jegyei nyáron (Telex)
Az áremelkedést azzal igazolják, hogy csúszik a Boeing gépek szállítása az Alaska Airlines balesete utáni ellenőrzések miatt.
febr. 26
11:48
Csiki Varga Tamás: a kényszer rávitte az EU-t a védelmi ipari együttműködésre, megvan az új irány (Infostart)
Az Európai Bizottság hamarosan bemutatja az Európai Védelmi Ipari Stratégiát, amely szerint az uniós tagállamok – a vakcinákhoz hasonlóan – közösen vásárolnának hadianyagot. Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa szerint ha az országok belátható időn belül akarnak például lőszerhez jutni,
febr. 26
12:00
A megélhetésükért tüntető lengyel gazdák "felelősségre vonását" követeli Ukrajna (Demokrata)
"Mindazokat, akik tönkretették az ukrán gabonát, meg kell találni (...) és meg kell büntetni" – jelentette ki az ukrán miniszterelnök-helyettes.
febr. 26
12:06
Nyilatkozatháborút indított a horvát külügyminiszter azzal, hogy Oroszország szatellitjének nevezte Vučić szerb elnököt (444.hu)
Vučić szerint a horvát miniszter "brutálisan beavatkozik Szerbia belügyeibe, hazudik, sértegeti a szerb népet és fenyegeti Szerbia polgárait".
febr. 26
12:12
Dánia nem vizsgálja tovább a vezetékrobbanásokat (Infostart)
Koppenhága szerint a németek vizsgálata lesz érdekes az Északi Áramlat balti-tengeri gázvezetékeken történt robbanások ügyében.
febr. 26
12:15
Ukrajna a lengyel gazdák felelősségre vonását követeli a gabona kiöntése miatt (HírTV)
Lengyelországnak meg kell büntetnie azokat, akik az elmúlt hétvégén több tonna ukrán gabonát öntöttek ki a két ország határának közelében - jelentette ki Olekszandr Kubrakov ukrán miniszterelnök-helyettes hétfőn.
febr. 26
12:18
Kolerapánik tört ki egy norvég tengerjárón (444.hu)
15 embert különítettek el, miután az utasoknál "gyomorbetegség enyhe tünetei jelentkeztek".
febr. 26
12:21
A jó szex a hosszú házasság titka Joe Biden szerint (SzMo)
Egy most megjelent könyv szerint a politikus még 2004-ben poénkodott ezzel a tanácsadói körében. Az mondjuk tény, hogy 47 éve élnek együtt a feleségével.
febr. 26
12:36
Trump a "felszabadulás-" és az "ítélet napját" ígéri győzelme esetére (Infostart)
Közben pártbeli ellenfele, Nikki Haley nagyot veszített vele szemben Dél-Karolina államban.
febr. 26
12:39
Ismét a jogállamiságról vitáznak az EP képviselők (HírTV)
Ismét napirenden lesz a jogállamiság az Európai Parlament délután kezdődő, négynapos plenáris ülésén Strasbourgban. A képviselők ezenkívül vitáznak az Unió költségvetési hiányának pótlásáról, biztonsági kérdésekről és a politikai hirdetések átláthatóságáról. A részeltekről Zöldhegyi Katalin küldött tudósítást Brüsszelből.
febr. 26
12:45
A nemzetközi közösségnek támogatnia kell Kairót (HírTV)
Európának elemi érdeke Egyiptom stabilitása és biztonsága - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Genfben.
febr. 26
12:47
Óriási korrupciós botrány rázta meg a spanyol kormányt (HírTV)
Súlyos korrupciós botrányba keveredett a szocialista spanyol kormány több minisztere. A rendőrség szerint egy, a koronavírus-járvány idején működött korrupciós hálózathoz lehet közük, akik kenőpénzért cserébe segítettek elő maszkértékesítési szerződéseket. A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította Murciából.
febr. 26
12:54
Az izraeli hadsereg bemutatta a civilek kimenekítésének terveit (Demokrata)
A terv a civilek kimenekítését szolgálja Rafahból, hogy ott szárazföldi hadműveletet indíthassanak.
febr. 26
13:00
A gázai helyzet miatt lemondott a palesztin kormány (rtl.hu)
"A Palesztin Állam létrehozásáig konfliktusban maradunk Izraellel" – mondta a lemondott palesztin miniszterelnök.
febr. 26
13:36
Koleragyanú miatt nem köthetett ki egy norvég turistahajó Mauritiuson (rtl.hu)
15 embert különítettek el gyomorbetegségre utaló tünetekkel.
febr. 26
14:06
Mexikóban kezdett új életet Szilágyi Liliána (Infostart)
Számos fotót, videót posztolt a közép-amerikai országból.
febr. 26
14:06
Dánia lezárta a nyomozást az Északi Áramlatot ért robbantások ügyében (Telex)
Megállapították a szabotázst, de nincs alapja a bűnügyi vizsgálatnak. A németek még vizsgálódnak.
febr. 26
14:24
Meghalt Jacob Rothschild, a híres bankárcsalád tagja (Telex)
87 éves volt.
febr. 26
14:42
A héten tartanák meg Navalnij nyilvános búcsúztatását (444.hu)
Az egykori orosz ellenzéki vezető sajtótitkára egyelőre alkalmas helyszínt keres.
febr. 26
15:06
Hosszú szünet után két új kormányfővel ül össze a V4-es csúcs (Infostart)
"Nem értünk egyet mindenben, de szükség van a párbeszédre" – mondta a cseh kormányfő a V4-es csúcs előtt
febr. 26
15:06
A dánok is befejezték az Északi Áramlat-nyomozást, és ők sem mondtak semmit (444.hu)
Akárcsak korábban a svédek.
febr. 26
15:12
Lionel Messi 250 millióért vett grillsütőt (ATV)
A nagyobb áruházakban néhány tízezer forintért lehet kerti grillsütőt vásárolni.
febr. 26
15:12
Navalnij már majdnem szabadult, amikor meghalt, kicserélték volna ugyanis egy börtönben ülő FSZB-s bérgyilkosra (444.hu)
Navalnij munkatársai szerint régóta folytak a titkos tárgyalások a fogolycseréről, a közvetítők egyike Roman Abramovics volt, a csere részeként szabadulhatott volna ki egy Oroszországban fogva tartott amerikai újságíró is.
febr. 26
15:12
Navalnij éppen szabadulhatott volna, Putyin berlini gyilkosára cserélhették volna ki (rtl.hu)
Két amerikai foglyot és Alekszej Navalnijt cserélték volna ki a börtönben ülő Vagyim Kraszikovra, Putyin bérgyilkosára.
febr. 26
15:21
Most kaptuk: robbanás történt a kórház fertőző osztályán, nagy a baj (Ripost)
A robbanásban egy beteg súlyos égési sérülést szenvedett.
febr. 26
15:24
Orosz drón miatt kellett elmenekülnie a német külügyminiszternek Ukrajnából (444.hu)
Annalena Baerbock idő előtt befejezte mikolajivi látogatását.
febr. 26
15:36
Bolgár támogatást kap Kijev (Infostart)
Nyikolaj Denkov bolgár miniszterelnök előre be nem jelentett látogatásra érkezett Kijevbe.
febr. 26
15:39
Koleragyanú miatt vesztegel egy norvég luxushajó Mauritius partjainál (SzMo)
A tengerjáró szombat este érkezett volna Mauritiusra. A hajón 2184 utas és 1026 fős személyzet tartózkodik, 15 embert karanténban tartanak.
febr. 26
15:42
(+18) Totálrészeg orosz katonák lövöldöztek egy krími bárban (ATV)
Megdöbbentő videót tett közzé a Daily Express című lap, amelyen orosz kommandósok láthatók, amint egy szórakozóhely vendégeit terrorizálják.
febr. 26
15:42
A hollandok mintegy kétharmada továbbra is támogatná Ukrajnát (Demokrata)
Az Ukrajna iránti szimpátia ellenére pesszimizmus uralkodik a háború előrehaladását illetően.
febr. 26
16:36
Fico azt állítja, hogy néhány EU-tagország katonákat küldene Ukrajnába (444.hu)
Ellenzékiek és biztonsági szakértők arra figyelmeztettek, hogy a szlovák kormányfő összeesküvés-elméleteket terjeszt, és az orosz propagandát visszhangozza.
febr. 26
16:42
Megsemmisítette az orosz hadsereg az első amerikai Abrams harckocsit (Demokrata)
Megsemmisítette az orosz hadsereg az első amerikai Abrams harckocsit az ukrajnai háborúban.
febr. 26
16:48
Antiszemita botrány Berlinben: vastapsot kapott az Izrael-gyűlölet (ATV)
A botrány miatt felháborodását fejezte ki Izrael berlini nagykövete is.
febr. 26
17:00
Magyar segítséggel próbálnak úrrá lenni az élelmiszerválságon Csádban (Demokrata)
Az afrikai országban élelmezésügyi vészhelyzetet hirdettek.
febr. 26
17:24
A mesterséges intelligencia szerint nem nevezhetjük gonosznak a kommunizmust (ATV)
A Gemini azt állította, hogy a kommunizmus "árnyalt" volt, és hogy negatív szemszögből megítélni azt "félrevezető és káros".
febr. 26
17:54
A főtitkár üdvözölte, hogy az Országgyűlés hozzájárult Svédország csatlakozásához (Demokrata)
A skandináv ország lesz a NATO 32. tagállama – közölte Jens Stoltenberg.
febr. 26
17:54
A ruhája miatt akartak meglincselni istenkáromlásért egy nőt Pakisztánban (rtl.hu)
A csőcselék a Korán verseit vélte látni egy nő ruháján, miközben csak az volt ráírva arab betűkkel, hogy szép.
febr. 26
18:00
Ulf Kristersson: Történelmi nap a mai (Demokrata)
Történelmi napnak nevezte a mai napot Ulf Kristersson svéd miniszterelnök, miután az Országgyűlés hétfőn ratifikálta országa NATO-csatlakozását.
febr. 26
18:12
Két stadionnyi hívő is elfér a most átadott gigantikus mecsetben (ATV)
A világ egyik legnagyobb, 120 ezer hívő befogadására is alkalmas mecsetét nyitották meg Algériában vasárnap este.
febr. 26
18:18
A Krímért folytatott harcra szólított fel az ukrán elnök (Demokrata)
Ukrajnának és nemzetközi partnereinek folytatniuk kell a harcot a Krím visszafoglalásáért.
febr. 26
18:24
Valószínűleg soha nem tudjuk meg, ki robbanthatta fel az Északi Áramlat vezetéket (ATV)
Svédország után Dánia is lezárta vizsgálatot az Északi Áramlat balti-tengeri gázvezetékeken 2022 szeptemberében történt rejtélyes robbanások ügyében.
febr. 26
18:33
Ulf Kristersson: Történelmi nap a mai (HírTV)
Történelmi napnak nevezte a mai napot Ulf Kristersson svéd miniszterelnök, miután az Országgyűlés hétfőn ratifikálta országa NATO-csatlakozását.
febr. 26
18:48
Szinte csak egy hajszálon múlott Navalnij élete, egy fogolycsere keretében szabadon engedték volna (ATV)
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus már a szabadulás kapujában volt, amikor életét vesztette egy orosz börtönben. A hírek szerint egy fogolycsere keretében őt és két amerikai foglyot cseréltek volna ki Vagyim Kraszikovra, Putyin bérgyilkosára.

Keresés