2024. február 16. péntek

febr. 16
18:45
Orosz nagykövet: Oroszország kiemelten fontosnak tartja saját biztonságát, s ez így is marad (HírTV)
A Nyugat egyelőre nem szándékozik feladni oroszellenes politikáját Oroszország budapesti nagykövete szerint.
febr. 16
18:48
Fallal körülvett táborokat épít Egyiptom (Infostart)
Szükség szükség esetén itt helyeznék el a palesztin menekülteket, ha Izrael támadást indít Rafah ellen.
febr. 16
18:57
Izraeli túszok haláláról számoltak be az iszlamisták (Demokrata)
Az életben maradtak is rendkívül nehéz körülmények között kénytelenek élni – közölte a Hamász.
febr. 16
19:00
Hatalmasat léphet Székelyföld közlekedése (Infostart)
Aláírták az első székelyföldi autópálya-szakasz kivitelezési szerződését - közölte pénteken a közúti infrastruktúráért felelős román állami hatóság, a CNAIR.
febr. 16
19:00
Az egész nyugati világ Oroszországot teszi felelőssé Navalnij haláláért (ATV)
Oroszországot tették felelőssé Alekszej Navalnij haláláért az orosz ellenzéki politikus halálhírére reagáló nyugati politikusok és az ukrán elnök, valamint Navalnij felesége is pénteken.
febr. 16
19:12
Nem menekül: már gyanúsított az az ukrán férfi, aki a Hév-en molesztált egy fiatal lányt – Az ő torkát vágta meg a gyermekét védő édesapa (Blikk)
Garázdasággal gyanúsították meg a Pest vármegyei rendőrök azt a 41 éves ukrán férfit, aki február 4-én egy fiatal lányt zaklatott a Kerepes felé tartó HÉV-en.
febr. 16
19:12
Tálas Péter: Navalnij halálával végérvényessé vált, hogy Oroszország diktatúra (Infostart)
"Ő volt az utolsó olyan figura, aki Oroszországon belül rendelkezett még olyan lehetőségekkel, hogy a külvilág felé meg tudja mutatni az orosz valóság működését" – fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorának stúdiójában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
febr. 16
19:15
Befagyott tó jegén quadozott, légpárnás hajóval mentették meg (rtl.hu)
Óriási szerencséje volt Amerikában egy férfinak, aki a befagyott Michigan tavon quadozott, de beszakadt alatta a jég. Lélekjelenlétének köszönhetően sikerült egy jégtáblára kapaszkodnia, és a mobilján segítséget hívni. A mentőalakulat légpárnás hajóval sietett oda.
febr. 16
19:33
Alex Soros összejött Hillary Clinton tanácsadójával (rtl.hu)
Az ifjabb Soros és Huma Abedin, Hillary Clinton tanácsadója egy párizsi étteremben fotózkodtak.
febr. 16
19:36
Lesújtó dolgot közölt a Hamász (Infostart)
A palesztin szélsőségesek által október 7-én a Gázai övezetbe elhurcolt izraeliek közül sokan meghaltak, az életben maradtak pedig rendkívül nehéz körülmények között kénytelenek élni – közölte pénteken a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet fegyveres szárnya, az Izzedín al-Kasszám Brigádok.
febr. 16
19:45
Az EU nagy hatótávolságú fegyvereket küldhet Ukrajnának (Demokrata)
A tervek szerint olyan fegyvereket szállíthatnak Kijevnek, amelyek elérnék "Oroszország szívét" – fogalmazott az orosz külügyminiszter.
febr. 16
19:51
Séta közben összeesett és meghalt a börtönben Alekszej Navalnij (rtl.hu)
Meghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista, Vlagyimir Putyin legfőbb politikai ellenfele. Halála körülményeiről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy séta közben összeesett, és már nem tudták megmenteni az életét. Navalnijt korábban már próbálták novicsokkal megmérgezni, majd koholt vádak alapján több mint harminc évre ítélték
febr. 16
19:57
Visszavonulásra kényszerültek Donyecknél az ukránok (Demokrata)
Az avgyijivkai szektorban harcoló harmadik ukrán önálló rohamdandár a Facebookon számolt be a visszavonulásról.
febr. 16
20:03
Mackójelmezben, lufival a kezében ereszkedett féltérdre a drogkereskedők háza előtt Valentin napon a nyomozó (rtl.hu)
Plüssmackónak öltözve fogtak el a rendőrök két drogdílert Peru fővárosában Valentin napon. Az egyik nyomozó jelmezben féltérdre ereszkedve, lufival a kezében csalogatta ki a kábítószer kereskedőket az otthonukból. Azt hihették, hogy egyikük párja van beöltözve. Amint kijöttek az épületből, elfogták őket. Te vagy a mosolyom oka – ez a felirat volt a
febr. 16
20:33
Navalnij felesége és anyja kételkedik a politikus halálhírében (rtl.hu)
Tegnap egy bírósági tárgyaláson még jókedélyűnek tűnt Alekszej Navalnij, akit Putyin legfőbb hazai ellenfelének tartottak. Ám a szibériai börtön, ahol fogvatartották ma bejelentette a politikus halálát. A hírek szerint Navalnij édesanyja és felesége kételkedik a hírekben. Azt mondják, a férfi halálhíre állami forrásokból érkezett, így nem tudják, h
febr. 16
20:42
Egy hónap alatt közel 2000 magyar döntött úgy, hogy a határon kívül keresi a boldogulást (ATV)
Egy hónap alatt csaknem 1800 magyar ment ki dolgozni Ausztriába, így a számuk a teljes munkaidős, bejelentett alkalmazottakat tekintve megközelítette a 125 ezret.
febr. 16
21:12
Elérték az amerikai haditengerészek, hogy zsebre dughassák a kezüket (Infostart)
A női katonák pedig műszempillát is hordhatnak
febr. 16
21:18
Új háborús színtér nyílhat: Irán bejelentette igényét az Antarktiszra (ATV)
Teherán az atomprogramja után újabb fenyegetéssel jelentkezett, már a déli sarkvidékre is kiterjesztette igényét.
febr. 16
21:24
Marad a szigor az osztrák határon (Infostart)
Ausztria április 16-ig meghosszabbította a növekvő migrációs nyomás miatt átmenetileg visszaállított ellenőrzést a cseh határon - jelentette be pénteken Gerhard Karner osztrák belügyminiszter.
febr. 16
21:30
Összefogtak a legnagyobb techcégek a deepfake elleni küzdelemben (ATV)
Pénteken paktumot írtak alá arról a nagy technológiai vállalatok, hogy önkéntes és ésszerű óvintézkedéseket tesznek annak megakadályozására, hogy a mesterséges intelligenciát demokratikus választások manipulálására használják fel bárhol a világon.
febr. 16
21:45
Franciaország tovább pénzeli az ukrajnai háborút (Demokrata)
Emmanuel Macron francia elnök és ukrán kollégája, Volodimir Zelenszkij Párizsban írta alá erről a megállapodást.
febr. 16
21:48
Van okunk félni? Oroszország egy új, aggasztó fegyvert fejleszt (ATV)
Oroszország egy "aggasztó", új műhold elleni fegyvert fejleszt - közölte az Egyesült Államok, de hangsúlyozta, hogy Moszkva még nem vetette be azt.
febr. 16
21:54
Ellenállás Németországban: a gazdák a gazdasági miniszterbe fojtották a szót (Infostart)
Nehéz feladatra vállalkozott a zöldpárti gazdasági miniszter. Robert Habeck országjáró körútra vállalkozott annak elmagyarázására, hogy mit tervez a kormány a súlyos gazdasági válságból való kilábalásra. A miniszter, aki egyben alkancellár is, arra azonban aligha számított, hogy útját a német gazdák heves tiltakozása, illetve tüntetései zavarják me
febr. 16
22:00
Több hamász-terroristát is elfogott az izraeli hadsereg (ATV)
Az izraeli hadsereg titkosszolgálati információk alapján elfogta a Hamász palesztin iszlamista szervezet számos fegyveresét a hán-júniszi Nasszer kórházban, a Gázai övezet déli részén, köztük húsz olyat, aki részt vett az izraeli települések elleni október 7-i terrortámadásban - jelentették be pénteken hivatalosan.
febr. 16
22:18
Fontos megállapodásra jutott Macron és Zelenszkij (Infostart)
Franciaország újabb 3 milliárd euró értékű katonai segélyt nyújt Ukrajnának.
febr. 16
22:33
Évek óta "aggódó" amerikai szenátorok jönnek Budapestre (HírTV)
A budapesti amerikai nagykövetség közleményben tudatta, hogy amerikai delegáció érkezik a városba vasárnap. A küldöttség tagjai demokrata és republikánus szenátorok, és a látogatás fő célja a Nato és Magyarország közötti stratégiai ügyek megvitatása.
febr. 16
23:21
Terroristákra csapott le az izraeli hadsereg (Demokrata)
Köztük húsz olyat is elfogtak, akik részt vettek az izraeli települések elleni október 7-i terrortámadásban.

2024. február 17. szombat

febr. 17
0:09
Avgyijivka lehet az új Bahmut, fogy az ukránok lőszere és esélye (Telex)
A Donyeck melletti város feladása is benne van a pakliban, miközben sorra kerülnek elő a szabotőrök Lengyelországban és Belaruszban is. Pénteki háborús hírek.
febr. 17
0:12
Hamász: megdöbbentő, mennyien meghaltak az izraeli túszok közül (Blikk)
A Hamász által október 7-én a Gázai övezetbe elhurcolt izraeliek közül sokan meghaltak, az életben maradtak pedig rendkívül nehéz körülmények között kénytelenek élni – közölte pénteken a terrorszervezet fegyveres szárnya, az Izzedín al-Kasszám Brigádok.
febr. 17
0:12
Az Európai Tanács elnöke az orosz rezsimet tartja felelősnek Navalnij halála miatt (444.hu)
A francia külügyminiszter szerint ez Vlagyimir Putyin rendszerének valósága.
febr. 17
0:13
Biden Navalnij halálhíréről: Nem vagyok meglepve, de fel vagyok háborodva (Telex)
"Még a börtönben is erőteljes hangja volt az igazságnak" – mondta az orosz ellenzéki politikusról.
febr. 17
0:16
Zelenszkij szerint nyilvánvaló, hogy Putyin ölte meg Navalnijt (444.hu)
A német kancellár szerint az orosz ellenzéki az életével fizetett a bátorságáért.
febr. 17
0:17
Navalnij halála egy újabb lépés oda, ahol az őrület normává lesz (Telex)
Az elemzők között van, aki szerint Putyin a börtönbe zárt Navalnijtól is félt. Más egy Ukrajnán túlnövő konfliktus előkészületét látja az orosz ellenzék legismertebb alakjának halálában.
febr. 17
0:20
A csütörtöki tárgyalásán még nevetgélt és viccelődött Navalnij (444.hu)
Az orosz ellenzéki politikus pénteken a reggeli séta után lett rosszul, majd elvesztette az eszméletét, és meghalt.
febr. 17
0:24
Navalnij felesége: Putyin meg fog bűnhődni azért, amit az országgal és a családommal tett (444.hu)
Julija Navalnaja a müncheni biztonságpolitikai konferencián szólalt fel pár órával férje halálának bejelentése után.
febr. 17
4:45
A svéd iskolásokat már a háborúra készítik fel (Telex)
Nem könnyű feldolgozni ezeket az információkat. A Deutsche Welle riportja.
febr. 17
4:49
355 millió dollárra büntették Donald Trumpot, amiért évtizedeken át becsapta a hitelezőit (Telex)
"A bűnbánat és a megbánás teljes hiánya már-már beteges" – állapította meg a bíró a volt amerikai elnökről.
febr. 17
7:24
Felejtse el a jelszavakat és kártyákat: minden kódunkat belénk ültethetik (ATV)
A jövőben semmilyen külső eszközre nem lesz szükség a beazonosításhoz, az új technológiák mind a testünkbe költöznek – akár már néhány éven belül.
febr. 17
7:27
354 millió dolláros büntetést kapott Trump csalásért (rtl.hu)
Donald Trumpot és vállalkozását 354 millió dollár bírság megfizetésére kötelezte egy New York-i bíró, és három évre eltiltotta minden üzleti tevékenységtől az államban.
febr. 17
7:48
Az orosz köztévé mindent megtett, hogy jelentéktelenítse Navalnij halálát (444.hu)
Egy órán át a haláláról sem adtak hírt.
febr. 17
8:03
Franciaország újabb katonai segélyt nyújt Ukrajnának, 3 milliárd euró értékben (rtl.hu)
Franciaország 2022-ben 1,7 milliárd, 2023-ban pedig 2,1 milliárd eurós támogatást adott Ukrajnának az orosz megszállók elleni harchoz.
febr. 17
8:18
Megmérték, kik a legesélyesebb szlovák államfőjelöltek (Infostart)
Öt hét múlva az urnákhoz járulnak a szlovák választópolgárok, hogy megválasszák Zuzana Čaputová köztársasági elnök utódját. A csütörtökön este napvilágot látott legfrissebb közvélemény-kutatás eredményei szerint Peter Pellegrini házelnök győzedelmeskedne az első fordulóban, tőle két százalékkal lemaradva pedig Ivan Korčok volt külügyminiszter jutna
febr. 17
8:18
354 millió dollárra büntették Donald Trumpot (444.hu)
Pénzügyi csalás miatt.
febr. 17
8:21
Döntött Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok: visszavonulás (HírTV)
Kivonják az ukrán egységeket a negyedik hónapja orosz ostrom alatt tartott kelet-ukrajnai Avgyijivkából - jelentette be Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szombat hajnalban.
febr. 17
8:30
Pénzügyi csalás miatt 354 millió dollárra büntették Donald Trumpot (Blikk)
354,9 millió dolláros büntetéssel és 3 éves eltiltással sújtották Donald Trumpot a csalási ügyében.
febr. 17
8:30
Együttműködik az Erdélyi Magyar Szövetség az RMDSZ-szel a romániai választáson (Infostart)
Márciusig véglegesíti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel az idei romániai választások kapcsán kötendő együttműködési megállapodást az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ).
febr. 17
8:45
Japán sikeresen útnak indította a H3 hordozórakétát (HírTV)
A Japán Űrkutatási Hivatal (Jaxa) sikeresen felbocsátotta a H3-as rakéta második tesztmodelljét szombaton.
febr. 17
8:45
Drámai képek: visszavonulnak az ukránok a véráztatta Avdijívkából (rtl.hu)
Elhagyják az Avdijívkát védő egységek az Ukrajna ellen indított orosz háború egyik legvéresebb csataterét.
febr. 17
8:54
Kivonul az ukrán hadsereg Avgyijivkából (444.hu)
Lőszerhiány miatt.
febr. 17
9:24
Támadás? - A hágai bíróság lefogja Izrael kezét (Infostart)
A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (ICJ) pénteken elutasította a Dél-afrikai Köztársaság ideiglenes intézkedések iránti újabb beadványát, amelyben Izrael tervezett rafahi offenzívája jogszerűségének ellenőrzését kérte.

Keresés