2024. április 7. vasárnap

ápr. 7
15:36
Riasztást adtak ki a magyarok kedvenc üdülőhelyén: újra erdőtüzek tombolnak (ATV)
Riasztást adott ki a görög polgári védelem az Égei-tenger térségét vasárnap elérő viharok miatt, amelyek tovább szíthatják az erdőtüzeket - közölte a tűzoltóság.
ápr. 7
16:00
NATO: a háború végének feltételeiről tárgyalni Ukrajna feladata (Infostart)
Jens Stoltenberg a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: Vlagyimir Putyin orosz elnök meggyőződése, hogy az orosz fegyveres erők győzelmet arathatnak az ukrajnai hadszíntéren, és éppen ezért el kell juttatni hozzá azt az üzenetet, hogy Oroszország nem fog győzni.
ápr. 7
16:03
Megnyílt Ukrajna első föld alatti iskolája – itt vannak a képek (SzMo)
Harkiv polgármestere megmutatta az első fotókat az egyszerre kreatív és nyomasztó kezdeményezésről.
ápr. 7
16:06
A Nato főtitkára szerint Oroszország zálogba adja saját jövőjét Kínának (444.hu)
Az orosz hadigazdaság működtetéséhez nyújtott támogatásért cserébe.
ápr. 7
16:09
“Tragédia olyan katonai konfliktust támogatni, amely nem hozott eredményt" (Demokrata)
"Úgy vélem haladéktalanul meg kell fékeznünk az öldöklést, és csak aztán kell majd cselekednünk
ápr. 7
16:15
Benjamin Netanjahu: egyetlen lépésre vagyunk a győzelemtől (Demokrata)
Közölte azt is, hogy a a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.
ápr. 7
16:15
Több tucat helyen tört ki erdőtűz Görögországban (Telex)
Szombaton 71 tüzet jelentettek, az országban négyes szintre emelték a kockázati szintet.
ápr. 7
16:36
Peter Pellegrini a győzelem után: "a Szlovák Köztársaság sosem fogja elismerni területek erővel történő leválasztását" (Infostart)
Tragédia olyan katonai konfliktust támogatni, amely nem hozott eredményt az utóbbi két évben - jelentette ki vasárnap Peter Pellegrini megválasztott szlovák elnök a TA3 helyi televízió vitaműsorában az ukrajnai háborúra utalva.
ápr. 7
16:54
Mi történt a Gázai övezetben? Kivonultak az izraeli csapatok (ATV)
Kivonták az izraeli csapatok jelentős részét a Gázai övezetből - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.
ápr. 7
17:12
Nagyon nagy bajban van Ukrajna, már Zelenszkij is elismerte (ATV)
Ha az oroszok továbbra is ilyen intenzitással támadnak, könnyen előfordulhat, hogy Kijev a vártnál sokkal hamarabb kifogy a lőszerekből - közölte az ukrán elnök.
ápr. 7
17:21
Trump rekordot döntött (Demokrata)
Senkinek nem sikerült egy este alatt ennyi adományt gyűjtenie.
ápr. 7
17:24
Orvosi csoda: talpra állították a nőt, aki fekve töltötte az életét – Ezért volt állandó életveszélyben (Blikk)
Orvosi csodaként adta közre a brit sajtó Melanie Hartshorn esetét. A mozgássérült nő ugyanis 34 évének nagy részét a hátán fekve töltötte, ellenkező esetben a koponyája elvált volna a gerincétől. Melanie Ehlers-Danlos-szindrómában szenved, ezért az év minden napján, 24 órában merevítőt kell viselnie, amely a helyén tartja a fejét.
ápr. 7
17:24
Szerbia elnöke visszaállítaná a halálbüntetést (444.hu)
Aleksandar Vučić hamarosan felkéri a kormányt, hogy dolgozza ki az erről szóló törvényt.
ápr. 7
17:36
Hamarosan vége a háborúnak? Netanjahu bejelentette, egyetlen lépésre van a győzelem (ATV)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.
ápr. 7
17:54
A NATO-főtitkár megüzente Putyinnak: "Oroszország nem fog győzni" (ATV)
A NATO főtitkára szerint Ukrajna dolga lesz majd annak eldöntése, hogy milyen kompromisszumokra hajlandó a háborút lezáró tárgyalásokon.
ápr. 7
17:57
Migránsok százait tartóztatta fel a tunéziai parti őrség (Demokrata)
Több mint 1800, Európába tartó migránst tartóztatott fel a tunéziai parti őrség.
ápr. 7
18:06
Egyetlen lépés - Benjámin Netanjahu bejelentéseket tett a gázai háborúról (Infostart)
133, a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túsz még mindig fogságban van. "Nem Izrael, hanem a Hamász akadályozza a megállapodást" - mondta.
ápr. 7
18:18
Egész Ukrajna gyászba borult: meghalt az ország hőse (ATV)
Emblematikus személyét vesztette el az ukrán politikai élet a napokban, ugyanis 98 éves korában meghalt Ihor Juhnovszkij, aki a Verhovna Rada (a legfelsőbb tanács) legidősebb élő tagja volt - írja a Promotions.
ápr. 7
18:24
Izrael szinte teljesen kivonult a Gázai övezetből (Infostart)
Egy dandárt hagytak hátra - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap.
ápr. 7
18:36
Új-Zéland bekeményít a bevándorlók miatt (Blikk)
Az új-zélandi kormány azonnali módosításokat vezet be a vízumprogramjában, miután tavaly csaknem rekordot döntött a bevándorlók száma - derült ki az ország bevándorlásügyi miniszterének vasárnapi közleményéből.
ápr. 7
18:42
Ukrán elnök: ha Amerika nem segít, vége (Infostart)
A Kijevnek szánt 60 milliárd dollárra mindenképpen számít Volodimir Zelenszkij.
ápr. 7
18:42
Ukrán dróntámadás érte a zaporizzsjai atomerőművet (Blikk)
Ukrajna dróncsapást mért az orosz kézen levő zaporizzsjai atomerőműre.
ápr. 7
19:06
Ukrán dróntámadást jelentettek a zaporizzsjai erőműből (444.hu)
A nukleáris létesítmény két éve az orosz megszállók kezén van.
ápr. 7
20:24
Úgy tűnik, Biden stábjában ragályos lett a feledékenység (HírTV)
A képen Barack Obama, aki ha minden így marad, akkor nem tud segíteni Biden-nek.
ápr. 7
20:27
Hatalmas összegű felajánlást kapott Donald Trump (Demokrata)
Kampánya számára rekordmértékű, 50 millió dollárt (18 milliárd forint) meghaladó adományt ajánlottak fel vagyonos támogatói.
ápr. 7
21:00
Bejelentéseket tett a háborúról az izraeli miniszterelnök (Blikk)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt közölte a kormány vasárnapi ülésének kezdetén, hogy egyetlen lépésre van a győzelem a Hamász elleni háborúban, és a terrorszervezet akadályozza a megállapodást.
ápr. 7
21:30
Radioaktív sugárzás miatt hirdettek szükségállapotot egy orosz városban (Blikk)
Szükségállapotot hirdettek a hatóságok Oroszország keleti részén fekvő Habarovszk városában - jelentette pénteken a TASZSZ hírügynökség.
ápr. 7
23:03
Exit poll: országos viszonylatban a PiS kapta a legtöbb szavazatot (Demokrata)
A részvételi arány 51,5 százalékot tett ki.

2024. április 8. hétfő

ápr. 8
0:12
Példátlan körkép az európai bűnszervezetekről - 250 ezer tagja van a veszélyes bandáknak (Infostart)
Az Europol elemzése eddig példátlan módon térképezi fel a veszélyes bűnszervezeteket az embercsempészettől a pénzmosáson át a drog- és fegyverkereskedelemig.
ápr. 8
0:12
Ukrajna vereségéről beszélt Zelenszkij (Blikk)
Ukrajna vereséget szenved, ha az amerikai kongresszus nem szavazza meg Kijevnek a 60 milliárd dolláros katonai támogatást - ezt mondta Volodimir Zelenszkij.
ápr. 8
0:15
Újabb ukrán dróntámadás érte a zaporizzsjai atomerőművet az oroszok szerint (Telex)
Vasárnap ez már a második támadás volt az erőmű területe ellen, az ukránok tagadják, hogy ők küldtek volna drónokat.
ápr. 8
0:16
Fenyegető kijelentés érkezett Teheránból (Infostart)
Egyetlen izraeli nagykövetség sem biztonságos többé – jelentette ki vasárnap Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei egyik katonai tanácsadója.
ápr. 8
0:19
Exit poll: Az ellenzéki PiS vezet a lengyel helyhatósági választásokon (Telex)
A Jog és Igazságosság párt az exit poll szerint a szavazatok 33,7 százalékát kapta vasárnap az első fordulóban.
ápr. 8
0:20
A láthatatlan háború szörnyű pusztításai – ilyen a kiberhadviselés az ukrán fronton (Infostart)
Az Ukrajna és Oroszország közti internetes háború legalább annyira fontos, mint azok az összecsapások, amelyek a csatatereken zajlanak.
ápr. 8
0:23
Több mint hatezer embert kellett kimenekíteni Oroszországban az orszki gátszakadás miatt (Telex)
Az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb áradása az Urál-hegység orosz területein, Szibériában és a szomszédos Kazahsztánban is komoly károkat okozott.
ápr. 8
0:24
Orosz gátszakadás - Nem tudnak úrrá lenni az Ural vizén (Infostart)
Hatezer fölé emelkedett az Urál-hegységben található két orosz településen elárasztott házak száma vasárnapra - közölték az orosz hatóságok.
ápr. 8
5:12
Németországban hanyatlanak az elektromosautó-eladások (Infostart)
Közel egyharmadával kevesebb elektromos autót helyeztek forgalomba márciusban, mint egy évvel korábban, szakértők már a robbanómotor reneszánszát vizionálják.
ápr. 8
5:18
Donald Trump levélben köszöntötte Mága Zoltánt: "Isten áldjon téged és a családodat!" (Blikk)
Ez ám a meglepetés! Személyes gratulációval, díszlevélben köszöntötte az 50. születésnapja alkalmából Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművészt Donald J. Trump korábbi amerikai elnök, akit a tavaly decemberben, a Republikánus Klub hagyományos évzáró gáláján szinte elkápráztatott virtuóz hegedűjátékával.
ápr. 8
5:48
Európa új energetikai kockázata: Oroszország cseréje Amerikára? (ATV)
Az EU az orosz energiát nagyrészt amerikai importtal helyettesítette, miután Moszkva háborút indított Ukrajna ellen. Most azonban egyre inkább felmerül a kérdés: túlságosan függ-e Európa Amerikától?
ápr. 8
6:42
Így lett magyar segítséggel államfő Peter Pellegrini (Infostart)
A győztes köszönte a magyaroknak, Forró Krisztián szerint jól döntöttek, a vesztes jelölt szerint a félelem volt az eredmény kulcsa; csalódott, de nem megtört.
ápr. 8
6:48
Mégis mi történik a Boeing gépekkel? Felszállás közben levált egy repülő hajtóműve és eltalálta az egyik szárnyat is (ATV)
Az eset miatt vizsgálatot indítottak a hatóságok.
ápr. 8
6:54
Exit poll: Kaczynskiék kapták a legtöbb szavazatot, de… (Infostart)
A fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság párt a szavazatok 33,7 százalékát kapta vasárnap a lengyel helyhatósági választások első fordulójában, míg a kormánykoalíciót vezető Polgári Koalíció a voksok 31,9 százalékát szerezte meg – derül ki a szavazóhelyiségekből távozók körében végzett felmérésből (exit poll).
ápr. 8
6:57
Donald Trump levélben köszöntötte fel Mága Zoltánt a születésnapja alkalmából (SzMo)
A volt amerikai elnök jó egészséget és boldogságot kívánt a zenésznek. Mága Zoltán még tavaly decemberben az egyik legrégebbi republikánus klubjában megrendezett gálán zenélt, akkor az előadásával elvarázsolta Trumpot.
ápr. 8
7:00
Az Ensz atomfelügyelete szerint a zaporizzsjai dróntámadás megnövelte a "nagy nukleáris baleset" kockázatát (444.hu)
Ukrajna tagadja, hogy ők álltak a támadás mögött.
ápr. 8
7:06
Joe Biden kezdhet rettegni? Donald Trumpnak elképesztő rekordot sikerült megdöntenie (ATV)
Donald Trump kampánya számára rekordmértékű, 50 millió dollárt (18 milliárd forint) meghaladó adományt ajánlottak fel vagyonos támogatói a szombat este Floridában tartott zártkörű támogatói rendezvényen - közölte a republikánus elnökjelölt kampánystábja vasárnap.
ápr. 8
7:30
Újabb Boeing-meghibásodás: felszállás közben vált le egy gép hajtóművének burkolata (Blikk)
Ismét meghibásodott a Boeing egyik repülőgépe, az ügy kapcsán vizsgálatot indítottak a légügyi hatóságok az Egyesült Államokban.
ápr. 8
7:42
Napról napra egyre súlyosabb a helyzet az Oroszországban átszakadt gát miatt, rengeteg embernek kellett elhagynia az otthonát (ATV)
Tízezer fölé emelkedett az Urál-hegységben található orosz településeken elárasztott házak száma vasárnap estére - közölték az orosz hatóságok.
ápr. 8
8:00
Több mint 90 ember halt meg Mozambikban egy kompbalesetben (444.hu)
Az utasok szállítására nem alkalmas halászhajó túlzsúfolt volt.
ápr. 8
8:06
Elsüllyedt a zsúfolt komp, alig néhányan élték túl (Infostart)
Legkevesebb 90 ember, köztük sok gyerek meghalt, mert elsüllyedt egy túlterhelt komp Mozambik északi részén - jelentették a hatóságok vasárnap.
ápr. 8
8:18
Megtörte a csendet az ukrán hírszerzés a zaporizzsjai atomerőműt ért dróntámadásról: "Ukrajnának semmi köze az incidenshez" (ATV)
Ukrajnának semmi köze a zaporizzsjai atomerőműben vasárnap történt incidensekhez - jelentette ki vasárnap Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.

Keresés