Akármilyen migrációs paktumot is fogadnak el az európai parlamenti képviselők, Magyarország nem fogja feladni sem a jogi, sem a fizikai határzárat, a kormány továbbra sem fog beengedni illegális bevándorlókat, akárhogyan is erőlteti azt a háború- és migrációpárti brüsszeli vezetés – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Paks
Megkezdődött Houstonban, a NASA központjában a magyar űrhajósjelöltek amerikai kiképzése. Még négyen vannak versenyben, de a következő hónapok kemény tesztjei után csak egy jelölt marad, aki majd 30 napot tölthet a Nemzetközi Űrállomáson. A kiválasztott magyar űrhajós legfontosabb feladata az lesz, hogy több tucat tudományos kísérletet hajtson végr
A fiatalt több hónapig tartó iskolai bullying után március közepén meggyilkolta három hasonló korú osztálytársa, holttestét felismerhetetlenre verték. A gyilkosokban és az áldozatokban egy közös van: mind olyan hátrahagyott gyerekek, akiket szüleik vidéken hagytak a rokonoknál, amíg ők városokba, másik tartományba kényszerülnek a munkájuk miatt.
"Ez a paktum öl, szavazzanak nemmel!" – akasztották meg az európai parlamenti szavazást a karzatról. A csomag szerdán tárgyalt elemei mind átmentek, de némelyik csak kis többséggel.
"Elengedhetetlen, hogy fejlesszük az európai döntéshozatali kapacitást az egészségügy, a migráció, a védelem és a biztonság területén" – jelentette ki.
A Gázai övezetet ért izraeli légicsapásban életét vesztette a Hamász palesztin iszlamista szervezet Katarban élő vezetőjének, Iszmail Haníjének három fia és három unokája szerdán - ezt maga Haníje is megerősítette egy televíziós nyilatkozatban.
A Gázai övezetet ért izraeli légicsapásban életét vesztette a Hamász palesztin iszlamista szervezet Katarban élő vezetőjének, Iszmail Haníjének három fia és három unokája szerdán - ezt maga Haníje is megerősítette egy televíziós nyilatkozatban.
A momentumos Cseh Katalin az Európai Parlament vitáján ironikusnak nevezte, hogy az állandóan szuverenitásról beszélő magyar kormány külföldi rendőröket hív be.
Az új szabályok kiterjednek olyan esetekre is, amikor egyes országok vagy szereplők az EU destabilizálása céljából manipulálják a migrációt. Eltántorítanák a menekülteket az unión belüli mozgástól. Szijjártó Péter: a magyar kormány továbbra sem fogja beengedni a migránsokat.
Az Európai Parlament fideszes képviselője szerint a testület júniusi újraválasztása előtti utolsó ülésére is határozat készül "jól ismert hazugságokkal".
Jun Szogjol dél-koreai elnök kedden bejelentette, hogy országa 2027-ig 9,4 billió von (6,94 milliárd dollár) értékben fog befektetni a mesterséges intelligenciába, annak érdekében, hogy megőrizze globális vezető pozícióját a csúcstechnológiát képviselő félvezető chipek terén. A bejelentés egy külön 1,4 billió von értékű alapot is tartalmaz a mester
Simon Harrist választották meg a Dáil (ír parlament) tagjai a taoiseachnek (ír miniszterelnöknek). A Fine Gael párt 37 éves új vezetője a legfiatalabb személy, aki az Ír Köztársaságot vezetheti - írja a BBC.
Egy lengyel papot 18 hónap börtönbüntetésre ítéltek szexuális és kábítószer-bűncselekmények miatt, miután egy férfi összeesett a lelkész otthonában tartott orgia során.
Magyarországot békepártisága, valamint a genderideológia és az illegális bevándorlás elutasítása miatt támadják Brüsszelben még az Európai Parlament (EP) mostani ötéves ciklusának utolsó miniplenáris ülésén is - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője a Facebookra szerdán feltöltött videójában.