"Csehország kétoldalú biztonsági megállapodást készít elő Ukrajnával, amelyet májusban vagy júniusban köthetnek meg" – jelentette be Petr Pavel cseh köztársasági elnök a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón. Az ezzel egyidőben tartott közös szlovák–ukrán kormányülésen pedig a szlovák külügyminiszter megerősítette, hogy Robe
Európa-szerte fenyegetést jelent az olcsó munkaerő és az alacsonyabb környezetvédelmi normák miatt olcsó alternatívákat kínáló tengerentúli beszállítók által gyártott olcsó import. De mi a megoldás?
Varga Mihály pénzügyminiszter a Luxemburgban tartott ülés kapcsán kifejtette: "Magyarország fontosnak tartja az Ukrajnának folyósított támogatás felhasználásának fegyelmezett és szigorú ellenőrzését, nyomon követését."
Iris van Herpent az egyik leginnovatívabb divattervezőnek tartják, akinek világsztárok viselik a ruháit. Van Herpen volt az, aki először készített ruhát 3D nyomtatóval.
Az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy az offenzíva "előbb, mint később" fog bekövetkezni, de megjegyezte, hogy a titkos információkat nincs módjában megosztani.
A miniszter rámutatott: Egyértelmű az álláspontunk, hogy bármilyen háborúról van is szó, a fegyverszállítások a háború idejének és földrajzi kiterjedésének veszélyét hordozzák magukkal, újabb emberáldozatokat okoznak és újabb pusztításhoz járulnak hozzá.
Izrael közvetlen támadásra számít Iránból az ország déli vagy északi része ellen. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint evidens, hogy Irán meg akarja torolni a damaszkuszi nagykövetség elleni csapást.
A német vállalatok 2024-ben sem számítanak a gazdaság fellendülésére az IW (Institut der deutschen Wirtschaft) gazdaságkutató intézet legfrissebb, szombaton publikált felmérése szerint.
A II. világháború idején, a brit hadsereg zászlói alatt harcolt egy titkos zsidó osztag, amely segített legyőzni a nácikat. A kémkedést, az információszerzést is magukra vállaló kommandósok a németek által megszállt területekről származtak, az egység legendás tagja George Lane, azaz Lányi György hadnagy volt. Amikor 1944-ben, egy hónappal a normand
Hollandia vasárnap elővigyázatosságból bezárja teheráni nagykövetségét - közölte szombaton a holland külügyminisztérium az Irán és Izrael közötti növekvő feszültségre hivatkozva.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek este munkavacsorán tárgyalt Aziz Akhannouch marokkói kormányfővel Marrákesben - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek este munkavacsorán tárgyalt Aziz Akhannouch marokkói kormányfővel Marrákesben - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A Dél-európai államban több orosz ingóságot és ingatlant is lefoglaltak, amelyeket a háború után tökéletes állapotban kell majd visszaadni. Így a karbantartásuk havi szinten euró milliókat emészt fel.
A Queqiao-2 műhold a közelmúltban befejezte a pályán belüli kommunikációs teszteket, a platform és a hasznos terhek rendben működtek - közölte pénteken a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA).
Nem ez az első alkalom, hogy Európa így figyel, sőt, néhány héttel ezelőtt a nemzeti konzervativizmus növekvő szerepe került a fókuszba a világ egyik legelismertebb hetilapja, a The Economist címlapján is. A rendezvényt április 16-án és 17-én tartják Brüsszelben.
A kancellár a washingtoni nyomást figyelmen kívül hagyva keresi Peking szimpátiáját. Nem véletlenül: nem engedheti meg magának, hogy Németország és Kína üzleti kapcsolatai tovább romoljanak egy olyan időszakban, amikor országa gazdasága már így is nehézségekkel küzd.
Két tudósítóról van szó. Egyikük sokat írt Oroszország ukrajnai háborújáról és a Wagner-csoportról, másikuk pedig aláírta az orosz tudósok és tudományos újságírók nyílt levelét.
Ukrán szempontból egyre kritikusabb a helyzet a frontokon, a nyugati támogatások csökkennek és akadoznak. Miért ragaszkodnak mégis a harcok folytatásához?