2024. április 24. szerda

ápr. 24
16:09
Egy részegen kapálózó koreai nő miatt kellett leszállnia Kazahsztánban egy Budapestről indult gépnek (Telex)
A LOT-gép úti célja Szöul volt, ahova a kényszerleszállás miatt csak késve tudott megérkezni. A dél-koreai reptéren a rendőrök már várták a problémás utast.
ápr. 24
16:51
A Magyar Nemzeti Zarándoklat az egész országot képviseli (Demokrata)
"A nemzeti zarándoklat során igyekszünk az egész nemzetért imádkozni" – nyilatkozta Erdő Péter.
ápr. 24
17:09
Oroszországból érkezett: Magyarország a helyes utat választotta (Demokrata)
Ukrajna felfegyverzése csak meghosszabbítja a háborút az egyik orosz szakíró szerint.
ápr. 24
17:42
Szijjártó Péter: fel kell erősíteni a békepárti tábor hangját világszerte (HírTV)
Fel kell erősíteni a békepárti tábor hangját világszerte - hangsúlyozta Szijjártó Péter Pekingben. A külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájával találkozott.
ápr. 24
17:42
Felfüggesztették és lefokozták azt a papot, aki Navalnij gyászszertartását celebrálta (ATV)
Az orosz ortodox egyház felfüggesztette és lefokozta azt a papot, aki a Putyin legnagyobb ellenségeként számon tartott ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij temetését celebrálta.
ápr. 24
18:48
A nőkkel szembeni erőszak ellen fogadott el átfogó irányelvet az Európai Parlament (ATV)
A döntésről szóló közleményben azt írják, a szabályok hathatósabb fellépést biztosítanak az online erőszak ellen, az áldozatok védelméhez és a nemi erőszak megelőzéséhez.
ápr. 24
19:00
Ketyeg a TikTok órája Amerikában (ATV)
Az amerikai szenátus kedden elfogadta azt a törvényt, amely rákényszeríti a TikTok videomegosztó alkalmazás jelenlegi kínai tulajdonosát, hogy egy éven belül váljon meg tőle.
ápr. 24
19:30
Az EU vizsgálatot indít a kínai orvostechnikai eszközök piacán (ATV)
A kínai külügyminisztérium szóvivője keményen reagált a bejelentésre.
ápr. 24
19:45
Négy frontszakaszról számolt be előretörésről az orosz védelmi minisztérium (Demokrata)
"A harctéren a helyzet túlságosan is beszédes és egyértelmű" – fogalmazott Dmitrij Peszkov.
ápr. 24
19:51
Vérfoltok, összetört autók, sérültek – hajtóvadászatban fogták el a Buckingham-palota elszabadult lovait (SzMo)
Az elszabadult lovak a brit hadsereg egyik legrangosabb ezredéhez tartoznak, amiknek fontos szerepe van állami és közfeladatok ellátásában.
ápr. 24
19:51
Biden aláírta az Ukrajna hatvanmilliárd dolláros támogatásáról szóló törvényt (Demokrata)
A törvénycsomagot szombaton a képviselőház, kedden pedig a szenátus is megszavazta.
ápr. 24
19:53
Az EP jóváhagyta a Nyugat-Balkánra vonatkozó reform- és növekedési tervet (Demokrata)
Az eszköz célja a nyugat-balkáni országok belső reformjainak támogatása.
ápr. 24
20:09
Olaf Scholz szerint szükség van egy erős európai pillérre a NATO-n belül (Demokrata)
A német kancellár Rishi Sunak brit miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatót.
ápr. 24
20:12
Zéró tolerancia az Európai Parlementben: Az EP kötelező képzést ír elő a munkahelyi zaklatások megelőzésére (ATV)
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja közleményében azt írta: a delegáció álláspontja világos, elutasítja a "genderőrületet", így a baloldali frakciók újabb zsarolási kísérletét.
ápr. 24
20:14
Lemondott a lengyel kulturális miniszter, sokan követhetik a példáját (ATV)
Donald Tusk nem zárta ki, hogy az átalakítás "mélyrehatóbb lesz", és az EP-be megválasztott minisztereken kívül a kabinet más tagjaira is vonatkozik.
ápr. 24
20:21
Az EP jóváhagyta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát (Demokrata)
A felülvizsgálat célja az uniós gazdák adminisztratív terheinek csökkentése.
ápr. 24
20:23
A Hamász ismét bemutatott egy túszvideót (Demokrata)
A felvételen az október 7-én a Gázai övezet közelében megrendezett technopartiról sebesülten elhurcolt 23 éves Hirsh Goldberg-Polin látható.
ápr. 24
20:42
A Hamász újabb túszvideóval jelentkezett (ATV)
A videofelvételen az október 7-én a palesztin Gázai övezet közelében megrendezett technopartiról sebesülten elhurcolt 23 éves Hirsh Goldberg-Polin látható. Az áldozat amerikai-izraeli kettős állampolgár, hétéves kora óta élt Izraelben családjával.
ápr. 24
20:48
A Momentum befagyasztaná a Magyarországnak járó uniós pénzeket (HírTV)
Kora este, mandátumának utolsó előtti napján újabb, a magyar jogállamiságot elítélő állásfoglalásról szavaz az Európai Parlament.
ápr. 24
21:00
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök: a Nyugat megpróbálja belerángatni Fehéroroszországot a háborúba (ATV)
Lukasenka erről az összfehérorosz népgyűlés ülésén beszélt, amelynek résztvevői megválasztották őt a népgyűlés elnökévé. Ihar Karpienka, a központi választási bizottság elnöke elmondta, hogy Lukasenka volt az egyetlen jelölt erre a posztra.
ápr. 24
21:12
Stratégiai partnerségi és együttműködési megállapodást írt alá Kazahsztán és Nagy-Britannia (ATV)
Murat Nurtleu kazah külügyminiszter brit hivatali partnerével, David Cameronnal Asztanában tartott megbeszélést.
ápr. 24
21:33
Zsigmond Barna Pál: Áttörésre van szükség az európai parlamenti választásokon (Demokrata)
"A háborúpárti uniós vezetés helyére új politikusoknak kell kerülniük."

2024. április 25. csütörtök

ápr. 25
0:12
Ez meg mi? Putyin végre nem háborús mozgósításról döntött... de nem hiszi el, mibe szólt bele (Blikk)
Utasítást adott az árvízkárosultak kárpótlásának növelésére Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az orenburgi, a kurgani és a tyumenyi régiókban pusztító katasztrófa következményeinek felszámolásáról szerdán tartott tanácskozáson.
ápr. 25
0:12
Már több mint 3,5 millió euró adomány gyűlt össze az Ukrajnának szánt lőszerekre (Infostart)
A lőszert Ukrajnának kezdeményezés szervezői által indított lakossági gyűjtéshez nyolc nap alatt több mint 54 ezer adományozó csatlakozott. A szlovák kormány hivatalosan nem kommentálta a kezdeményezést.
ápr. 25
0:12
Harcoló erőkkel is jelen van Ukrajnában a Fradi várható főszponzora, a Gazprom (444.hu)
Három kisebb magánhadsereget finanszíroznak 2023 óta, Bahmutnál is harcoltak gazpromosok.
ápr. 25
0:15
A Kúria elutasította Karsai Dániel népszavazási kérdését az eutanáziáról (rtl.hu)
A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogi panaszt fog előterjeszteni a Kúria döntése ellen.
ápr. 25
0:15
Mérföldkőnek tekintik a bántalmazott nők megvédésében az új uniós jogszabályt (Telex)
A fideszes képviselők tartózkodtak a direktíva megszavazásakor, ami olyan jelenségeket is szabályoz, mint az áldozatvédelem vagy a kényszerházasság.
ápr. 25
0:16
Felfüggesztették a papot, aki Navalnij temetési szertartását vezette (Blikk)
Kedden jelent meg a moszkvai egyházmegye honlapján Kirill pátriárka rendelete, amely szerint felfüggesztették azt a papot, aki Navalnij gyászszertartását vezette.
ápr. 25
0:16
Botrány és kényszerleszállás egy budapesti légijáraton (Infostart)
Jelenetet rendezett a LOT Budapestről Szöulba tartó közvetlen járatán egy koreai nő, miután a kelleténél több alkoholt ivott.
ápr. 25
0:16
Kínai hitelből fejleszti a kormány a vasúti hálózatot (444.hu)
Egy övezet, egy út, sok adósság.
ápr. 25
0:19
Kényszerleszállást hajtott végre a Budapest-Szöul járat Kazahsztánban egy részegen tomboló nő miatt (rtl.hu)
Jelenetet rendezett a LOT Budapestről Szöulba tartó közvetlen járatán egy koreai nő, miután a kelleténél több alkoholt ivott. Rúgott, kapálózott, ordibált, végül egy kényszerleszállást követően a kazah rendőrök tartóztatták le.
ápr. 25
0:19
"Mondvacsinált okok"— reagált a kormány, miután az Európai Bizottság eljárást indított az autópálya-koncessziók miatt (Telex)
A testület szerint a magyar kormány 35 évre adott koncessziója indokolatlanul hosszú, ami sérti az uniós jogot.
ápr. 25
0:20
Joe Biden aláírta: az Egyesült Államok több mint 60 milliárd dollárt biztosít katonai támogatásként Ukrajnának (Blikk)
Joe Biden elnök aláírta azt a – 95 milliárd dollárról szóló – törvénycsomagot, amely a többi között Ukrajna és Izrael számára tartalmaz forrásokat.
ápr. 25
0:20
Beborította a szaharai por Athént és más görög városokat (Infostart)
A légkörben szálló finom por narancssárga derengésbe vonta az érintett területeket, a hatóságok szerint az egészségre is veszélyes lehet.
ápr. 25
0:20
Katarban tárgyalnak egymással az oroszok és az ukránok az elhurcolt gyerekekről (444.hu)
Az ukrán hatóságok szerint a háború kezdete óta több mint 19 ezer gyermeket vittek át Oroszországba.
ápr. 25
0:23
Lefokozta az egyház azt a papot, aki megemlékezést tartott Navalnij tiszteletére (rtl.hu)
A döntést maga Kirill pátriárka, Putyin szövetségese írta alá.
ápr. 25
0:23
A Varga Juditról készült felvétel miatt is kéri az EP, hogy újra blokkolják a már részben elérhetővé tett forrásokat (Telex)
Többek között a szuverenitási törvényt is elítéli az Európai Parlament, és ismét megkérdőjelezi, képes lesz-e a magyar kormány júliustól hitelesen vezetni az EU Tanácsát.
ápr. 25
0:24
Ez meg mi a pokol volt? A képviselő szabadon engedett egy galambot az Európai Parlamentben: videón, ahogy ott röpköd (Blikk)
Az Európai Parlament utolsó plenáris ülésén bűvészmutatványokat meghazudtoló jelenetnek lehettek tanúi a jelenlévők: egy szlovák EP-képviselő a táskájából elővett egy fehér galambot, amit aztán szabadon eresztett az ülésteremben a béke jelképeként.
ápr. 25
0:24
Egy évet kapott a TikTok kínai tulajdonosa Washingtontól (Infostart)
Az amerikai szenátus kedden elfogadta az a törvényt, amely rákényszeríti a TikTok videomegosztó alkalmazás jelenlegi kínai tulajdonosát, hogy egy éven belül váljon meg tőle.
ápr. 25
0:24
Halálra ítéltek egy iráni rappert, mert támogatta a rendszerellenes tiltakozásokat (444.hu)
A forradalmi bíróság szigorított a korábbi ítéletén.
ápr. 25
0:27
Fico beszántja a szlovák közmédiát és egy új, engedelmes intézményt hoz létre (rtl.hu)
A szlovák miniszterelnök szerint a mostani közmédia "nem eléggé objektív".
ápr. 25
0:27
Biden: Órákon belül elindul a segély Ukrajnába, az USA nem hajlik meg Putyin előtt (Telex)
Összefoglalónk az orosz-ukrán háború történéseiről.
ápr. 25
0:28
Kitört a tavaszi hókáosz Ausztriában (Infostart)
Nemrég még a hóhiány volt a gond a sípályákon, most viszont berobbant újra a tél.
ápr. 25
0:28
Varga Judit kijelentései miatt újra kellene értékelni az uniós pénzek kifizetését az Európai Parlament szerint (444.hu)
Nagy többséggel ítélték el a szuverenitási törvényt az európai képviselők, és azonnali intézkedést kérnek az Európai Bíróságtól.
ápr. 25
0:31
Összeverekedett két szélsőjobboldali képviselő a görög parlamentben (rtl.hu)
Az egyik kórházba, a másik fogdára került.
ápr. 25
0:31
Eleresztettek egy táskában becsempészett galambot az Európai Parlamentben (Telex)
Meg is tudja fogni az állatot? – kérdezték a szlovák EP-képviselőtől, aki a béke szimbólumának szánta a galambot. Nem mindenkinek tetszett az akció.
ápr. 25
0:32
Nemzetközi pártcsaládot talált a Jobbik és ezután beszólt a Fidesznek (Infostart)
A Jobbik – Konzervatívok az Európai Keresztény Politikai Mozgalom pártcsalád tagjaként folytatja a politizálást.
ápr. 25
0:32
"Felhasználásuk rendjét Putyin elnökkel konzultálva határozzuk meg" – mondta az országában lévő orosz atomfegyverekről a békepárti Belarusz békepárti elnöke (444.hu)
Lukasenko szerint a Nyugat háborúba akarja rángatni a "békés életet élő" népét.
ápr. 25
0:35
Az Európai Ügyészséghez csatlakozáshoz kötné az EU-s pénzeket az Európai Parlament (rtl.hu)
A Híradóval egyidőben szavazott az Európai Parlament arról az állásfoglalásról, ami felszólítaná az Európai Bizottságot, hogy mindaddig tartsa vissza az uniós pénzeket, amíg Magyarország nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Az állásfoglalást minden nagy pártcsalád támogatja, de nincs kötelező ereje. A Momentum szerint az uniós pénzeket közvetle
ápr. 25
0:35
Kártérítés járhat 2030 után, ha a túlzott légszennyezés árt az egészségünknek (Telex)
Az Európai Parlamentben a szavazó magyarok közül a kormánypártiak nemet, az ellenzékiek igent nyomtak a levegőminőségi szabályokat szigorító javaslatra.

Keresés