A rendőrségnek kellett beavatkoznia Izrael-ellenes tüntetőkkel szemben a Yale Egyetemen hétfőn, ahol több tucat aktivistát előállítottak, miközben a New York-i Columbia Egyetem online formátumban tart előadásokat a tiltakozások miatt, valamint antiszemita megnyilvánulásokat követően.
A TikToknak április 23-ig kell benyújtania a kockázatértékelési jelentését az Európai Bizottság részére, és május 3-ig az összes kért információt a brüsszeli testület rendelkezésére kell bocsátania.
Annie Jacobsen amerikai biztonságpolitikai szakértő könyvében arról ír, hogy egy nukleáris háború során a hadviselő felek mindössze 72 perc alatt a kőkorszakba bombáznák vissza a Földet.
A szövetség legalább 20 településen helyi önkormányzati képviselőjelölt-listát is állít, még ha egyes szórványtelepüléseken nehézséget is okoz a nagyszámú támogató aláírás összegyűjtése.
Ha a szövetségesek úgy döntenek, Lengyelország kész atomfegyvert fogadni a területén. Erről a lengyel elnök beszélt, miután Oroszország bejelentette, hogy megerősíti fegyverzetét Belaruszban és Kalinyingrádban is.
A dél-kínai Kuangtung tartományban napok óta tartó heves esőzések óriási áradásokat okoztak. Rengeteg járatot töröltek a Baiyun nemzetközi repülőtéren.
Fehéroroszországban a 2020-as, vitatott elnökválasztás óta aktivisták, újságírók, emberi jogi aktivisták és további állampolgárok százait ítélték súlyos börtönbüntetésre.
Egy negyven éves, valószínűleg brit turista komoly sérüléseket szenvedett Tenerifén, amikor rosszul mérte fel a távolságot ugrás előtt, és a víz helyett a sziklán landolt.
Több ezer európai repülőjárat gépe tapasztalta már a Balti-tenger fölött repülve, hogy hirtelen zavar keletkezik a GPS-jelükben. Ezért pedig Oroszország a felelős.
Mindenki ismeri azokat a világhírű épületeket amelyek New York városképét alkotják. Ott van például a Chrysler Building Art Deco ívelt koronája, az One World Trade Center körül csavargó egyenlőszárú háromszögek, az Empire State Building lépcsőzetes mészkő és gránit téglalapjai, valamint a Flatiron Building háromszög alakú prizmája. A jövőben zonban
A közelmúltban az emberekben szórványosan előforduló Creutzfeldt-Jakob-kór (CJD) megbetegedések kapcsán felmerült a kérdés, hogy a szarvasok által hordozott betegség átugorhatja-e a faji határt.
Annie Jacobsen amerikai biztonságpolitikai szakértő könyvében arról ír, hogy egy nukleáris háború során a hadviselő felek mindössze 72 perc alatt a kőkorszakba bombáznák vissza a Földet.
Az ország hatóságai vissza kívánják vonni a Richter tucatnyi gyógyszerének helyi forgalmazási engedélyét – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban.
A külügyminiszter szerint a fegyverszállítások stratégiája totális kudarcot vallott az utóbbi években. (Pedig a nyugati támogatás nélkül nem biztos, hogy Oroszország nem tudta volna elfoglalni még Kijevet is.)
Egy biztonsági kamera felvette, ahogy egy híd Kína Kuangtung tartományában szombaton a folyóba omlik. A több napon át tartó nagy esőzések és erős széllökések következtében a híd teljesen összeomlott. A déli tartományt csütörtök óta szokatlanul heves, tartós és kiterjedt esőzések sújtják, a régióban a szokásosnál korábban kezdődött az éves árvízszez
Az amerikai képviselőház hosszú viták után szombaton elfogadta az Ukrajnának, Izraelnek és Tajvannak szánt 95 milliárd dolláros segélycsomagról szóló törvényjavaslatot. A Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai műhelyének kutató tanára szerint a szállítási képesség okozhatja a legnagyobb problémát Ukrajnának.
A Kínában található Kuangtung tartományában közel 60 ezer lakost kellett evakuálni otthonából, miután a szélsőséges időjárási viszonyok miatt pusztító áradások miatt víz lepett el több várost az alacsonyan fekvő Gyöngy-folyó deltájánál.
Arj Barker amerikai komikus kiküldött egy édesanyát és hét hónapos kisbabáját a szombat este Melbourne-ben megrendezett fellépéséről. Az eset hatalmas felháborodást és vitát váltott ki.
Két férfi véletlenül gázolhatta el a kétéves kislányt, akinek a holttestét aztán eltüntették. Elfogták őket, de a holttestet hetek óta nem találják. Az eset hatalmas felháborodást keltett Szerbiában, de kritikusai szerint az elnök úgy beszél a halálbüntetésről, hogy ahhoz nemcsak alkotmányt kellene módosítani, de ki is kéne lépni nemzetközi szervez
A fiatal muszlimok radikalizálódásának veszélyére figyelmeztetett a brandenburgi alkotmányvédelmi hivatal. A hatóság szerint ennek eszköze, különösen a közel-keleti konfliktus óta, a TikTok közösségi platform. A hivatal hangsúlyozta, hogy mindenekelőtt a szalafista influenszerek használják a platform gyors ütemben növekvő "hatókörét".
Agglegény orvosként regisztrálta magát, miközben nőkkel keresett kapcsolatot a legnagyobb közösségi oldalakon Mattia Messina Denaro, a Cosa Nostra szicíliai maffiaszervezet volt vezetője.