2024. április 24. szerda

ápr. 24
19:44
Olaf Scholz: Szükség van egy erős európai pillérre a NATO-n belül (hirado.hu)
A német kancellár egyben megjegyezte, hogy Berlin és London Ukrajna legnagyobb támogatói Európában.
ápr. 24
19:45
Négy frontszakaszról számolt be előretörésről az orosz védelmi minisztérium (Demokrata)
"A harctéren a helyzet túlságosan is beszédes és egyértelmű" – fogalmazott Dmitrij Peszkov.
ápr. 24
19:51
Vérfoltok, összetört autók, sérültek – hajtóvadászatban fogták el a Buckingham-palota elszabadult lovait (SzMo)
Az elszabadult lovak a brit hadsereg egyik legrangosabb ezredéhez tartoznak, amiknek fontos szerepe van állami és közfeladatok ellátásában.
ápr. 24
19:51
Biden aláírta az Ukrajna hatvanmilliárd dolláros támogatásáról szóló törvényt (Demokrata)
A törvénycsomagot szombaton a képviselőház, kedden pedig a szenátus is megszavazta.
ápr. 24
19:53
Az EP jóváhagyta a Nyugat-Balkánra vonatkozó reform- és növekedési tervet (Demokrata)
Az eszköz célja a nyugat-balkáni országok belső reformjainak támogatása.
ápr. 24
20:00
Embercsempészbandát fogtak el Bosznia-Hercegovinában (hirado.hu)
A becslések szerint a gyanúsítottak ezzel legalább 3 millió eurós haszonra tettek szert.
ápr. 24
20:00
Idegen férfi holttestét kapta meg egy gyászoló család a nagyapjuké helyett (Ripost)
Nem tudták még eltemetni idős rokonukat a családtagjai.
ápr. 24
20:06
Az EP jóváhagyta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát (hirado.hu)
Végleges elfogadása esetén és a kihirdetését követően a rendelet azonnal hatályba lép.
ápr. 24
20:08
Dohában először tartottak orosz-ukrán személyes megbeszélést a gyermekek hazatéréséről (hirado.hu)
A felek megállapodtak abban, hogy 29 gyermek visszatérhet Ukrajnába, 19 pedig Oroszországba.
ápr. 24
20:09
Olaf Scholz szerint szükség van egy erős európai pillérre a NATO-n belül (Demokrata)
A német kancellár Rishi Sunak brit miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatót.
ápr. 24
20:12
Zéró tolerancia az Európai Parlementben: Az EP kötelező képzést ír elő a munkahelyi zaklatások megelőzésére (ATV)
A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja közleményében azt írta: a delegáció álláspontja világos, elutasítja a "genderőrületet", így a baloldali frakciók újabb zsarolási kísérletét.
ápr. 24
20:14
Lemondott a lengyel kulturális miniszter, sokan követhetik a példáját (ATV)
Donald Tusk nem zárta ki, hogy az átalakítás "mélyrehatóbb lesz", és az EP-be megválasztott minisztereken kívül a kabinet más tagjaira is vonatkozik.
ápr. 24
20:18
Fehérorosz elnök: A Nyugat megpróbálja belerángatni Fehéroroszországot a háborúba (hirado.hu)
Az elnök kitért arra, hogy az országa területén lévő orosz taktikai nukleáris fegyverek alkalmazásának mechanizmusa nem szerepel a fehérorosz katonai doktrínában.
ápr. 24
20:21
Az EP jóváhagyta az EU közös agrárpolitikájának felülvizsgálatát (Demokrata)
A felülvizsgálat célja az uniós gazdák adminisztratív terheinek csökkentése.
ápr. 24
20:23
A Hamász ismét bemutatott egy túszvideót (Demokrata)
A felvételen az október 7-én a Gázai övezet közelében megrendezett technopartiról sebesülten elhurcolt 23 éves Hirsh Goldberg-Polin látható.
ápr. 24
20:24
A Hamász ismét bemutatott egy túszvideót (hirado.hu)
Elrablása óta ez volt az első életjel Hirsh Goldberg-Polinról, akinek a kezét a videó tanúsága szerint amputálták, miután a terrortámadásban megsebesítették.
ápr. 24
20:42
A Hamász újabb túszvideóval jelentkezett (ATV)
A videofelvételen az október 7-én a palesztin Gázai övezet közelében megrendezett technopartiról sebesülten elhurcolt 23 éves Hirsh Goldberg-Polin látható. Az áldozat amerikai-izraeli kettős állampolgár, hétéves kora óta élt Izraelben családjával.
ápr. 24
20:48
A Momentum befagyasztaná a Magyarországnak járó uniós pénzeket (HírTV)
Kora este, mandátumának utolsó előtti napján újabb, a magyar jogállamiságot elítélő állásfoglalásról szavaz az Európai Parlament.
ápr. 24
21:00
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök: a Nyugat megpróbálja belerángatni Fehéroroszországot a háborúba (ATV)
Lukasenka erről az összfehérorosz népgyűlés ülésén beszélt, amelynek résztvevői megválasztották őt a népgyűlés elnökévé. Ihar Karpienka, a központi választási bizottság elnöke elmondta, hogy Lukasenka volt az egyetlen jelölt erre a posztra.
ápr. 24
21:12
Stratégiai partnerségi és együttműködési megállapodást írt alá Kazahsztán és Nagy-Britannia (ATV)
Murat Nurtleu kazah külügyminiszter brit hivatali partnerével, David Cameronnal Asztanában tartott megbeszélést.
ápr. 24
21:12
Az előző voksolásnál magasabb a részvételi arány az északmacedón elnökválasztáson (hirado.hu)
A 2019-es elnökválasztáson 17 óráig a szavazópolgárok 34,41 százaléka voksolt.
ápr. 24
21:18
"Szomorú és nehéz időszak ez" – Barátját ünnepelve halt meg a 7 éves, aranyszívű kisfiú (Ripost)
A szülők nehéz időszakot élnek át.
ápr. 24
21:24
Az EP jóváhagyta a Nyugat-Balkánra vonatkozó reform- és növekedési tervet (hirado.hu)
A források kifizetése az egyes kedvezményezett országok reformprogramjában felvázolt meghatározott reformok sikeres végrehajtásától függ – tették hozzá.
ápr. 24
21:30
Závogyán Magdolna: A kultúra és a tudomány számára nem léteznek országhatárok (hirado.hu)
A Nagyváradon született, szakmailag Budapesten kiteljesedett Weinstock Ernő (1893–1985) a két világháború közötti Magyarország egyik legjelentősebb képeslap kiadója volt.
ápr. 24
21:33
Zsigmond Barna Pál: Áttörésre van szükség az európai parlamenti választásokon (Demokrata)
"A háborúpárti uniós vezetés helyére új politikusoknak kell kerülniük."
ápr. 24
21:36
Ukrán határőrszolgálat: Felfújható matracon akart a Dnyeszteren Moldovába szökni egy katonaköteles férfi (hirado.hu)
A férfi ellen közigazgatási eljárás indult.
ápr. 24
22:00
Závogyán Magdolna: A kultúra és a tudomány számára nem léteznek országhatárok (hirado.hu)
A Nagyváradon született, szakmailag Budapesten kiteljesedett Weinstock Ernő (1893–1985) a két világháború közötti Magyarország egyik legjelentősebb képeslap kiadója volt.
ápr. 24
22:18
A spanyol miniszterelnök lemondását fontolgatja (hirado.hu)
A miniszterelnök kifejtette: sokszor feledésbe merül, hogy a politikusok mögött emberek állnak, felesége pedig tehetetlenül éli meg a mindennapos sárdobálást.
ápr. 24
22:18
"Bármikor bármi megtörténhet!" – Szó szerint leolvadt a bőr egy kislány arcáról (Ripost)
A gondtalan játék horrorisztikus véget ért.
ápr. 24
22:30
Elhunyt az évszázad rablásának kiagyalója: A sírba vitte magával a titkot, hogy hova tűntek a milliók (Ripost)
Sosem lettek meg az eltulajdonított milliók.
ápr. 24
22:36
Pakisztáni és román embercsempészek által működtetett bűnszövetkezetre csaptak le Romániában (hirado.hu)
Az Europol szerint a bűnbanda 509 munkavállalási engedélyt kért Romániától, és 102 migráns számára kapott engedélyt.
ápr. 24
22:42
Pénzhamisító bűnszervezetet számoltak fel Spanyolországban (hirado.hu)
A hatóságok szerdai közlése szerint a bűnözők két euró névértékű érmék hamisítására szakosodtak, amelyeket aztán Európa-szerte hoztak forgalomba.

2024. április 25. csütörtök

ápr. 25
0:12
Ez meg mi? Putyin végre nem háborús mozgósításról döntött... de nem hiszi el, mibe szólt bele (Blikk)
Utasítást adott az árvízkárosultak kárpótlásának növelésére Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az orenburgi, a kurgani és a tyumenyi régiókban pusztító katasztrófa következményeinek felszámolásáról szerdán tartott tanácskozáson.
ápr. 25
0:12
Már több mint 3,5 millió euró adomány gyűlt össze az Ukrajnának szánt lőszerekre (Infostart)
A lőszert Ukrajnának kezdeményezés szervezői által indított lakossági gyűjtéshez nyolc nap alatt több mint 54 ezer adományozó csatlakozott. A szlovák kormány hivatalosan nem kommentálta a kezdeményezést.
ápr. 25
0:12
Harcoló erőkkel is jelen van Ukrajnában a Fradi várható főszponzora, a Gazprom (444.hu)
Három kisebb magánhadsereget finanszíroznak 2023 óta, Bahmutnál is harcoltak gazpromosok.
ápr. 25
0:15
A Kúria elutasította Karsai Dániel népszavazási kérdését az eutanáziáról (rtl.hu)
A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Karsai Dániel alkotmányjogi panaszt fog előterjeszteni a Kúria döntése ellen.
ápr. 25
0:15
Mérföldkőnek tekintik a bántalmazott nők megvédésében az új uniós jogszabályt (Telex)
A fideszes képviselők tartózkodtak a direktíva megszavazásakor, ami olyan jelenségeket is szabályoz, mint az áldozatvédelem vagy a kényszerházasság.
ápr. 25
0:16
Felfüggesztették a papot, aki Navalnij temetési szertartását vezette (Blikk)
Kedden jelent meg a moszkvai egyházmegye honlapján Kirill pátriárka rendelete, amely szerint felfüggesztették azt a papot, aki Navalnij gyászszertartását vezette.
ápr. 25
0:16
Botrány és kényszerleszállás egy budapesti légijáraton (Infostart)
Jelenetet rendezett a LOT Budapestről Szöulba tartó közvetlen járatán egy koreai nő, miután a kelleténél több alkoholt ivott.
ápr. 25
0:16
Kínai hitelből fejleszti a kormány a vasúti hálózatot (444.hu)
Egy övezet, egy út, sok adósság.
ápr. 25
0:19
Kényszerleszállást hajtott végre a Budapest-Szöul járat Kazahsztánban egy részegen tomboló nő miatt (rtl.hu)
Jelenetet rendezett a LOT Budapestről Szöulba tartó közvetlen járatán egy koreai nő, miután a kelleténél több alkoholt ivott. Rúgott, kapálózott, ordibált, végül egy kényszerleszállást követően a kazah rendőrök tartóztatták le.
ápr. 25
0:19
"Mondvacsinált okok"— reagált a kormány, miután az Európai Bizottság eljárást indított az autópálya-koncessziók miatt (Telex)
A testület szerint a magyar kormány 35 évre adott koncessziója indokolatlanul hosszú, ami sérti az uniós jogot.
ápr. 25
0:20
Joe Biden aláírta: az Egyesült Államok több mint 60 milliárd dollárt biztosít katonai támogatásként Ukrajnának (Blikk)
Joe Biden elnök aláírta azt a – 95 milliárd dollárról szóló – törvénycsomagot, amely a többi között Ukrajna és Izrael számára tartalmaz forrásokat.
ápr. 25
0:20
Beborította a szaharai por Athént és más görög városokat (Infostart)
A légkörben szálló finom por narancssárga derengésbe vonta az érintett területeket, a hatóságok szerint az egészségre is veszélyes lehet.
ápr. 25
0:20
Katarban tárgyalnak egymással az oroszok és az ukránok az elhurcolt gyerekekről (444.hu)
Az ukrán hatóságok szerint a háború kezdete óta több mint 19 ezer gyermeket vittek át Oroszországba.
ápr. 25
0:23
Lefokozta az egyház azt a papot, aki megemlékezést tartott Navalnij tiszteletére (rtl.hu)
A döntést maga Kirill pátriárka, Putyin szövetségese írta alá.
ápr. 25
0:23
A Varga Juditról készült felvétel miatt is kéri az EP, hogy újra blokkolják a már részben elérhetővé tett forrásokat (Telex)
Többek között a szuverenitási törvényt is elítéli az Európai Parlament, és ismét megkérdőjelezi, képes lesz-e a magyar kormány júliustól hitelesen vezetni az EU Tanácsát.
ápr. 25
0:24
Ez meg mi a pokol volt? A képviselő szabadon engedett egy galambot az Európai Parlamentben: videón, ahogy ott röpköd (Blikk)
Az Európai Parlament utolsó plenáris ülésén bűvészmutatványokat meghazudtoló jelenetnek lehettek tanúi a jelenlévők: egy szlovák EP-képviselő a táskájából elővett egy fehér galambot, amit aztán szabadon eresztett az ülésteremben a béke jelképeként.
ápr. 25
0:24
Egy évet kapott a TikTok kínai tulajdonosa Washingtontól (Infostart)
Az amerikai szenátus kedden elfogadta az a törvényt, amely rákényszeríti a TikTok videomegosztó alkalmazás jelenlegi kínai tulajdonosát, hogy egy éven belül váljon meg tőle.
ápr. 25
0:24
Halálra ítéltek egy iráni rappert, mert támogatta a rendszerellenes tiltakozásokat (444.hu)
A forradalmi bíróság szigorított a korábbi ítéletén.

Keresés