Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke nyilatkozott a Handelsblattnak. Többek között azt mondta, hogy sikernek tartaná, ha a Nato túlélné Trump második elnöki ciklusát, és Európának mostantól a saját védelmét kell finanszíroznia.
Napokon belül megérkezik Ukrajnába az első lőszerszállítmány, amely Csehország lőszerbeszerzési kezdeményezésének köszönhetően gyűlt össze – jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő. A kezdeményezéshez eddig az Európai Unió és a NATO tagállamai közül 15-en csatlakoztak, és együttesen több mint 1,6 milliárd eurót adtak össze. A szlovák kormány nem ka
Még legalább hét hónapig fog tartani a Hamász palesztin terrorszervezet ellen indított háború a Gázai övezetben - jelentette ki szerdán Cahi Hanegbi, Izrael nemzetbiztonsági tanácsadója.
Kitört egy vulkán szerda déluitán Izland délnyugati részén, a szeizmikus aktivitást miatt kiürítették a közeli Grindavík kikötővárost, valamint - még a kitörés előtt - a turisták körében népszerű Kék Lagúna szabadtéri geotermikus fürdőt is, ahol délelőtt még nyolcszázan tartózkodtak.
Vlagyimir Putyin kinevezte az orosz államtanács élére volt testőrét, Alekszej Gyumint – írja a Sky News. Az orosz elit köreiben állítólag már elterjedt a pletyka: Gyumin lehet Putyin utódja.
Ukrajna második legnagyobb városa újra a front közelébe került, visszatértek a drónok, rakéták, siklóbombák. Ezt jelzi a bevásárlóközpont elleni bombatámadás is, amely legalább 18 emberrel végzett. Van, aki fél, hogy visszajönnek az oroszok, más szerint ugyanúgy fel akarják őrölni őket, mint két éve.
Kína egyebek mellett egy négylépcsős stratégia révén tervezi a Tajvan fölötti irányítás megszerzését, háború nélkül - írta közösen kiadott tanulmányában a nemzetközi politikai kutatásokkal is foglalkozó Amerikai Vállalkozási Intézet (AEI) és a washingtoni hadtudományi intézet (ISW).
Németország újabb fél évvel meghosszabbította az ellenőrzést a lengyel, a cseh és a svájci határon az illegális bevándorlás és az embercsempészet megfékezése végett.
Miközben továbbra is heves harcok folynak az orosz-ukrán frontvonalon, az Európai Unió védelmi miniszterei Brüsszelben találkoztak, hogy megvitassák az Ukrajna számára nyújtott uniós katonai támogatást.
Az Európai Bizottság a mesterséges intelligenciát (MI) felügyelő hivatalt hozott létre, amelynek feladata az MI alkalmazásának szabályozása lesz az új átfogó európai uniós rendelet keretében - jelentette be szerdán a brüsszeli testület.
A 2023 óta tartó lengyelországi fordulat után már nem áll fenn Lengyelországban a jogállamiság megsértése – mondta ki az Európai Bizottság politikai értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke.