Az ATV Start mai vendége Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő volt, aki beszámolt Izrael Rafah elleni támadásáról. A szakértő kiemelte, hogy a katonai műveletet már régen el kellett volna kezdeni, hiszen feltételezések szerint 9-10 zászlóajnyi terrorista tartózkodik a Gázai övezet déli részén található városban.
A magyar–kínai gazdasági együttműködés további fejlesztése lesz az egyik fő témája Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán kezdődő magyarországi látogatásának – közölte Vitályos Eszter kormányszóvivő.
Sok EU-s állampolgárral együtt élnek a sziget egy kevésbé lakott részén, többen barlangban laknak. A helyiek azonban egyáltalán nem örülnek a sziklák közt lakó idegeneknek.
"Az aszály nem ért véget" - jelentette ki Patrícia Plaja, hangsúlyozva, hogy az elmúlt időszak esőzései mégis lehetővé teszik a korlátozó intézkedések mérséklését, részleges feloldását.
Hszi Csin-ping és delegációjának érkezése kettévágja a fővárost. Szerdától péntekig tart majd a közlekedési káosz, hét kerületet is érintenek a korlátozások.
A magyar-kínai gazdasági együttműködés további fejlesztése lesz az egyik fő témája Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán kezdődő magyarországi látogatásának - közölte a kormányszóvivő kedden Budapesten az újságírókkal.
Nincs semmi nyitott politikai kérdés Magyarország és Üzbegisztán között, ezáltal minden feltétel adott a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez, emellett mindkét kormány elkötelezett – közölte Szijjártó Péter.
Állítólag több száz fős delegáció, magas rangú tisztviselők sora és egy különleges őrezred kíséri majd a Budapestre érkező kínai elnököt. Hszi Csin-ping autója is híres, a limuzint sokszor a kínai Rolls-Royce-ként emlegetik.
Az Európai Bizottság 125 millió eurós (mintegy 50 milliárd forint) humanitárius finanszírozást biztosít a térségben fokozódó feszültségek okozta válság miatt szenvedő jemeni lakosság legsürgetőbb szükségleteinek kielégítésére.
Az RMDSZ és a Kárpát-medencei magyar összefogás képviselői változást akarnak Brüsszelben, mert az Európai Uniónak nem az ideológiák, hanem az emberek szolgálatában kell állnia – mutatott rá Winkler Gyula.
Téved Emmanuel Macron, amikor azt gondolja, hogy elkerülhetetlen az összecsapás a Nyugat és Oroszország között – így látják az M1 Híradójának nyilatkozó szakértők. A francia elnök az utóbbi hetekben többször beszélt szárazföldi csapatok esetleges bevetéséről.
Rendeletet adott ki Oroszország nemzeti fejlesztési céljairól a 2030-ig terjedő időszakra, "a 2036-ig tartó perspektívában" Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására Budapestre érkezett, hogy szűk körű megbeszélésen vegyen részt és előadást tartson.
A jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és a valamivel radikálisabb nézeteket valló, szintén jobboldali Haza Mozgalom (DP) álláspontja közelednek egymáshoz, és már körvonalazódik a parlamenti többség a HDZ vezetésével.
Megszavazta az észt parlament kedden azt a törvénymódosítást, amely ősztől lehetővé teszi, hogy az ország állampolgárai mobiltelefonnal is szavazhatnak a választásokon.
A fehérorosz hadsereg bejelentette kedden, hogy gyakorlatot kezdett a harcászati atomtöltetek indítására alkalmas eszközök készültségi szintjének ellenőrzésére.
Franciaország azzal vádolta meg kedden Oroszországot, hogy hadgyakorlatokkal, kibertámadásokkal és hibrid kísérletekkel destabilizálni akarja az európai országokat.
Mi Hszi Csin-ping budapesti útjának a tétje és mennyit számít valójában Magyarország Kínának? Salát Gergely sinológust kérdeztük a kínai elnök látogatásáról.
Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója felszólította Iránt, hogy tegyen konkrét lépéseket atomprogramja ellenőrzésének javítása érdekében.