Az Egyesült Államok hanoi nagykövetsége hétfőn bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnök vietnami látogatásának tervét, kiemelve, hogy a külföldi út "legitimálná az Oroszország által elkövetett súlyos, a nemzetközi jogba ütköző jogsértéseket".
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint a szövetségnek láthatóbbá kell tennie nukleáris elrettentető arzenálját az ellenfelei részéről megnyilvánuló jelenlegi fenyegetések közepette.
Konzultációk zajlanak a szövetség tagjainak körében olyan rakéták készenlétbe állításáról, amelyek jelenleg tárolókban vannak - közölte a NATO a főtitkára.
Füttykoncerttel reagált a közönség Rod Stewart lipcsei fellépésén, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnökről készült fotók jelentek meg a kivetítőkön.
Amióta Oroszország több mint két évvel ezelőtt megkezdte ukrajnai invázióját, Sir Rod Stewart nyíltan bírálta Vlagyimir Putyint és a háborút. Az énekest azonban most a lipcsei koncertjén kifütyülték, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fotói voltak láthatók a kivetítőkön.
Orbán Viktor érkezik a második legnagyobb nemzeti felhatalmazással az Európai Uniós tagországok vezetőinek hétfői informális csúcstalálkozójára – közölte a Nézőpont Intézet.
Negyvenfokos hőmérsékletet jeleznek előre a meteorológusok a következő napokra Olaszországban. Az idei nyár első hőhullámát a mitológiai krétai királyról, Minószról nevezték el.
Az EU Tanácsának soros elnökeként júliustól nem a magyar kormánynak kell kezelnie a jogszabály elakadását, amit a magyar kormány utolsó előtti pillanatos döntése okozott.
A támogatások hiánya, az erőszakcselekmények folytatódása, valamint az a tény, hogy félmillió palesztin munkavállaló nem mehet Izraelbe dolgozni, az összeomlás szélére sodorta a Palesztin Hatóságot.
A Nézőpont megállapította, hogy a magyar miniszterelnök érkezik a második legnagyobb nemzeti felhatalmazással a tagországok vezetőinek informális csúcstalálkozójára.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint a szövetségnek láthatóbbá kell tennie nukleáris elrettentető arzenálját az ellenfelei részéről megnyilvánuló jelenlegi fenyegetések közepette.
A tárcavezető az izraeli kollégájával, Jiszráel Kaccal közös sajtótájékoztatóján súlyos aggodalmát fejezte ki a nemzetközi szervezetekben tapasztalható egyre erősebb Izrael-ellenesség miatt.
Az EP-választások eredménye miatt még valószínűbb, hogy hiába Orbán ellenkezése, Ursula von der Leyen folytathatja. A három másik posztnál viszont a magyar kormány kaphat egy kommunikációs ziccert, miközben Orbán egyik kritikusa lehet a külügyi főképviselő.
A helsinki vezetés úgy véli, Moszkva bosszúból, északnyugati szomszédja NATO-csatlakozása miatt használ fel eszközként harmadik országbeli migránsokat és biztatja fel őket arra, hogy Oroszországból próbáljanak meg átjutni Finnországba.
Magyarországon teljességgel elképzelhetetlenek a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban látott Izrael-ellenes, antiszemita jelenetek, hazánkban abszolút biztosított a zsidó közösség számára a békés együttélés lehetősége - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A NATO-főtitkár szerint a szövetségnek láthatóbbá kell tennie nukleáris elrettentető arzenálját, hogy megfelelően reagálhasson az ellenfelek fenyegetéseire.
Az Európai Bizottság hétfőn elindította a radikalizálódás megelőzésével foglalkozó új uniós tudásközpontot, amelynek célja, hogy európai uniós szinten fokozza a terrorizmus és a szélsőségesség elleni fellépést - közölte a brüsszeli testület.
A Kreml közölte, hogy Vlagyimir Putyin több mint két évtized után újra Észak-Koreába látogat. Az orosz elnök június 18-án és 19-én lesz majd a távol-keleti országban.
Az Európai Bizottság két pályázatot írt ki, amelyek keretében 9,5 millió eurót ítél oda uniós médiaorgánumoknak digitális formátumú hírek vagy innovatív formátumú hanganyagok gyártására és terjesztésére.
Az Európai Bizottság két pályázatot írt ki, amelyek keretében 9,5 millió eurót ítél oda uniós médiaorgánumoknak digitális formátumú hírek vagy innovatív formátumú hanganyagok gyártására és terjesztésére - közölte a brüsszeli testület hétfőn.
Karl Nehammer az Európai Bírósághoz fordul, miután az osztrák környezetvédelmi miniszter az akaratával szemben, "jogellenesen" hozzájárult az EU zöld megállapodásának egyik kulcsfontosságú elemének hatálybalépéséhez.