A rendőrségnek is közbe kellett lépnie, a környező utakat is lezárták a hömpölygő embertömeg miatt. Speciális oka van annak, hogy idén ennyire zsúfolt a vásár a sógoroknál.
Két magyar származású áldozata is van a sydney-i strandon elkövetett terrortámadásnak, amely egy hanukai ünnepséget vett célba. Az egyik áldozat barátnője túlélte a lövöldözést, és megrendülten mesélt arról, hogyan változott rémálommá egy békés esti pillanat.
Az Ukrajna támogatására szánt, befagyasztott orosz vagyonról szóló döntés jól demonstrálja azt, hogy Brüsszel már minden létező szabály áthágására készen áll, hogy háborúba vihesse egész Európát - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
Mintegy kétszáz orosz katonát kerítettek be az ukrán csapatok a Harkiv megyei Kupjanszkban, a város felszabadítása óvatosan zajlik annak érdekében, hogy elkerüljék a civil áldozatokat, és a katonai veszteségeket is a lehető legkisebbre csökkentsék - mondta el Viktor Trehubov, az ukrán egyesített erők szóvivője egy hétfői tévéműsorban.
Életének 96. évében elhunyt Méry Katalin, aki több mint két évtizeden keresztül szervezte Sárosfán – a volt miniszterelnök, Bittó István falujában – a helyi kulturális életet.
Két magyar származású áldozata is volt a Sydney-ben elkövetett, antiszemita indíttatású terrortámadásnak, akik hozzátartozóinak a kormány minden segítséget meg fog adni - erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Túlélte az ellenzéki törvényhozók által beterjesztett bizalmatlansági indítványt a hétfői parlamenti szavazáson Bukarestben az Ilie Bolojan liberális miniszterelnök vezette négypárti koalíciós kormány.
Az európai uniós tagállamok elleni hibrid tevékenységekre is kiterjesztette az EU a fehéroroszországi belső elnyomáshoz és a minszki vezetés által Oroszországnak, az Ukrajna elleni háborúhoz nyújtott támogatásához kapcsolódó korlátozó intézkedések hatályát - közölte az Európai Unió Tanácsa.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Berlinben tájékoztatta német hivatali kollégáját, Frank-Walter Steinmeiert arról, hogyan állnak a tárgyalások az amerikai kezdeményezésű béketervről. Erről Zelenszkij a Telegramon számolt be.
A brit külső hírszerzés (MI6) főnöke szerint a világot évtizedek óta nem fenyegették olyan veszélyek, mint jelenleg, és bár a konfliktus nem elkerülhetetlen, a szolgálat jelenleg "a béke és a háború mezsgyéjén működik".
A kijevi vezetés európai szövetségesei hétfőn Berlinben közzétett közös nyilatkozatukban egy multinacionális kontingens létrehozását javasolták Ukrajna számára egy esetleges békemegállapodás biztosítására.
Bár a belső égésű motorok tervezett uniós tilalmának törlése a hírek szerint eldőlt, Németországban távolról sincs konszenzus a döntést illetően. Tekintélyes gazdasági szakértők és a "bölcsek tanácsa" szerint a tilalom kontraproduktív.
Akár egy vicc is kezdődhetne így, Új-Zélandon azonban konkrétan megtörtént: egy fiatal, kalandvágyó fóka jelent meg egy kézműves sörözőben, az ott italozók legnagyobb meglepetésére.
Két magyar származású áldozata is van a vasárnapi ausztráliai terrortámadásnak. z Antifa mozgalom terrorszervezetté minősítését kezdeményezte a magyar kormány az Európai Unióban.
Az ukrajnai háború befejezéséhez vezető megoldás soha nem volt még ilyen közel – jelentette ki hétfőn a Fehér Házban az amerikai elnök, a Berlinben zajló ukrán–európai–amerikai egyeztetésekre reagálva.
A Napindítóban Stefán Csaba, a Magyar Külügyi Intézet vezető elemzője beszélt a témáról, így arról is, hogy a német kancellár Hitlerhez hasonlította Vlagyimir Putyint.
Minden eddiginél közelebb van az ukrajnai háború lezárásához vezető megoldás - mondta az amerikai elnök a Fehér Házban hétfőn, reagálva a Berlinben tartott ukrán-európai-amerikai tárgyalásokra.
Az elnök egy korábbi beszédének megszerkesztése miatt rágalmazással, valamint egy kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó jogszabály megsértésével vádolja a brit csatornát, mindkét pontban 5–5 milliárd dollárt követel.
Magyarok is felszólalnak a Beneš-dekrétumokat érintő törvény elleni megmozdulásokon Pozsonyban, ahol egymást követő napokon tüntetnek a Büntető Törvénykönyv múlt héten elfogadott módosítása ellen. A szlovákiai magyarokat leginkább az a passzus érinti, amely börtönnel bünteti a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését.
"A dolgok elég jól haladnak" - fogalmazott a Fehér Házban az amerikai elnök, aki szerint jelenleg azon dolgoznak, hogy a háború lezárását illetően "egy lapra hozzák" az ukrán és az orosz elnököt.
A témáról és több aktuális kül- és geopolitikai fejleményről Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója beszélt a Napindítóban.
Többen életüket vesztették, amikor egy kisrepülőgép Mexikó középső részén lezuhant – közölte helyi idő szerint hétfőn Mexikó állam polgári védelmi hatósága.
Az Iszlám Állam terrorszervezet által ihletett terrortámadás volt a sydney-i tömeggyilkosság, melynek során két merénylő 15 zsidó vallású embert lőtt agyon egy hanukaünnepség alkalmából - közölte Krissy Barrett ausztrál szövetségi rendőrkapitány.
A külgazdasági- és külügyminiszter az Igazság órája podcastban mondta el véleményét az orosz vagyon európaiak által való befagyasztásáról és elkobzásáról.
Nem tudni, milyen közel repült el egymáshoz a két gép, mert a katonai repülő helymeghatározója nem volt bekapcsolva, de a polgári gép pilótája nagyon felháborodott.
Az alapítványa szerint Narges Mohammadit kétszer is sürgősségire kellett szállítani, miután civil ruhás ügynökök gumibottal támadtak a fejére és a nyakára.
Legkevesebb 340 emberen hajtottak végre halálos ítéletet az idén Szaúd-Arábiában a francia hírügynökség hétfői összesítése szerint, amelyet az AFP azután készített, hogy a rijádi belügyminisztérium közölte: kivégeztek három embert egy szudáni férfi meggyilkolása miatt.
Az ukrán erők szerint sikerült olyan komoly károkat okozni a járműben, hogy az teljesen harcképtelenné vált, orosz oldalon viszont azt beszélik, hogy a kár elhanyagolható.