A tárcavezető az országjárása keretében tartott lakossági fórumon hangsúlyozta, hogy a brüsszeli vezetők a háború meghosszabbításán dolgoznak, sőt egy európai–orosz háborúra készülnek.
Brüsszel helyett inkább Washington felé fordulás, hűvösebb viszony Ukrajnával – ezekről beszélt az InfoRádióban a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, aki szerint elsősorban belpolitikai oka van annak, hogy Karol Nawrocki lengyel elnök lemondta szerdára tervezett találkozóját a magyar miniszterelnökkel.
Vlagyimir Putyin kedvező pozícióból fogadja Steve Witkoffot és Jared Kushnert, akiknek egy olyan módosított tervről kell egyeztetniük, amelynek csak az első verziója tetszett a Kremlnek. Putyin az európai és ukrán módosításokat már előre elutasította és figyelmeztette Európát, hogy ha országát támadás érné, készen áll a háborúra.
Dmitrij Peszkovnak, az orosz elnök sajtótitkárának előzetes tájékoztatása szerint az amerikai felet Steve Witkoff, az elnök különmegbízottja és Jared Kushner, Donald Trump veje képviseli. Peszkov az indiai médiának tartott moszkvai sajtótájékoztatóján azt mondta: a találkozó addig tart, ameddig szükséges.
Franciaország legnagyobb kikötővárosa, Marseille lassan teljesen különálló világgá kezd válni a virágzó kábítószer-kereskedelem miatt, és Franciaország más területein sem valami rózsás a helyzet, hiába hoztak idén tavasszal szigorú törvényeket. Csepeli Réka, az NKE Európa Stratégia Kutatóintézet kutatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy Emmanuel
A hírt egy morva–sziléziai temetkezési vállalat tette közzé, amely gyászjelentésében arról írt: egy 46 éves, Ukrajnában élő cseh férfi november 17-én halt meg a fronton. Néhány napon belül ez már a második hír egy cseh állampolgár ukrajnai fronton bekövetkezett haláláról. Közben a prágai kormány összegzést adott az ország Ukrajnának nyújtott támoga
Szerdán Esztergomba jön Karol Nawrocki lengyel elnök, akit megválasztásakor még egekbe magasztalt a magyar kormány, de ő most mégsem találkozik Budapesten a visegrádi együttműködés feltámasztásában bízó Orbánnal. Ez a moszkvai találkozó következménye, de egy lengyel belpolitikai fejlemény is lehet Nawrocki döntésének hátterében.
Jelenleg 136 olyan külföldi állampolgár van ukrán fogságban 37 országból, aki Oroszország oldalán részt vett a harcokban – közölte Bohdan Ohrimenko, a hadifoglyokkal foglalkozó ukrán koordinációs törzs titkárságának vezetője.
Mark Rutte szerint a Nato a békére törekszik, de fellép a hibrid támadások ellen. Bugnyár Zoltán tudósított a brüsszeli külügyminiszteri tanácskozásról.
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen "nem lesz kivel tárgyalnia" – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában újságírók kérdéseire válaszolva.
Az ukrajnai válság rendezésének kilátásairól és az ázsiai-csendes-óceáni térség helyzetéről tárgyalt Szergej Lavrov orosz és Vang Ji kínai külügyminiszter kedden Moszkvában.
Vészjósló kijelentést tett egy NATO-hivatalnok: a Szövetség – úgymond védelmi céllal – mérlegelheti, hogy megelőző csapást mérjen Oroszországra. Nem maradt el a moszkvai válaszüzenet.
Donald Trump egyik leglojálisabb harcostársa, Marjorie Taylor Green egy hete jelentette be, hogy lemond képviselői mandátumáról, miután összekülönbözött az elnökkel. Csizmazia Gábor, az NKE John Lukacs Intézet tudományos munkatársa az InfoRádióban azt mondta: az ügy megmutatja, milyen törékeny a republikánusok többsége, ami ráadásul a 2026-os félid
Első törökországi miséjét mutatta be szombaton a pápa Isztambulban és meglátogatta a Kék Mecsetet is. A katolikus egyházfő – aki vasárnaptól keddig Libanonban tartózkodott – ortodox vezetőkkel is találkozott.
Lettország azt fontolgatja, hogy felszedi az orosz határra vezető vasúti síneket. A baltikumi országban ezt biztonsági fenyegetésekkel indokolják. A kérdés szítja feszültséget Moszkva és NATO-tag szomszédai között.
Teljes a káosz, egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, nyilvánvalóan ellenérdekű felek az amerikai kormányon belül – erre világított rá az, ami a 28 pontos béketerv kiszivárgása óta történt. Mi folyik az amerikai külpolitikában, és miért nem tűnik egységesnek?
Tíz éven át vízhajtóval mérgezett nőket a francia kulturális minisztérium HR-igazgatója. Közel 250 áldozata lehetett. Christian Nègre feljegyzést vezetett a megalázó jelenetekről. A botrány hat éve robbant ki, ám a férfit a mai napig nem vonták felelősségre.
Az irányelv tervezetének kialkudott szövege összehangolja több bűncselekmény meghatározását és büntetését, valamint előírja korrupció elleni szervek vagy egységek létrehozását.
Az orosz elnök kedden a Kremlben fogadta Trump különmegbízottját és a vejét. Jurij Usakov csak néhány részletet osztott meg a sajtóval a találkozó után.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közzétette első iránymutatását a GLP-1 típusú terápiák elhízás kezelésében történő alkalmazásáról, feltételesen javasolva ezek hosszú távú használatát a világszerte több mint egymilliárd elhízott ember számára.
Ukrajnában elhitték az emberek, hogy megtalálták a csodafegyvert az orosz finomítók folyamatos támadásával, ami Nyugaton nagy lelki felüdülést eredményezett. Csakhogy azóta világossá vált, nincs is itt semmilyen csodafegyver – fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet Stratégiai Jövők Programj
A 28 pontos béketerv a realitást tükrözi, az egyre súlyosabb helyzetben lévő Ukrajna csak rossz és rosszabb forgatókönyvek közül választhat. Interjú korrupcióról, Zelenszkij jövőjéről és békekilátásokról Jarábik Balázs Ukrajna-szakértővel.
Az orosz vezető tanácsadója szerint a moszkvai találkozón "konkrét területi kérdéseket vitattak meg", "amelyek nélkül" az orosz fél "nem lát megoldást a válságra".
Ha Európa háborút kezdeményezne Oroszország ellen, akkor rövid időn belül olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának "nem lesz kivel tárgyalnia" – mondta kedden Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök újságírói kérdésekre reagálva.