Hajnalban egy metróállomásnál lövöldöztek, majd a metróalagútba menekültek. A helyi rendőrség szerint nem terrorizmus, hanem drogkereskedelem állhat a háttérben.
Ukrajna nem veszít, csak "a front rossz irányba halad" - így fogalmazta meg véleményét a harci cselekményekről a NATO-főtitkár. Mark Rutte hozzátette: fel kell készülnünk az Oroszország elleni háborúra, ha el akarjuk kerülni a háborút.
Erre azért van szükség, mert túl sok külföldi és másod-generációs olasz állampolgárral volt probléma az utóbbi időben, ami egy keresztény európai országban megengedhetetlen.
Grúz férfi okozott káoszt a római repülőtéren szerdán, aki néhány nappal ezelőtt érkezett az országba, a hírek szerint felgyújtotta az irányítótorony egy irodáját. Az eset miatt ideiglenesen leállították a légi forgalmat, a személyzetet pedig evakuálni kellett. Személyi sérülés nem történt, de az elektromos berendezések jelentős károkat szenvedtek.
Az amerikai posta közölte, hogy ideiglenesen felfüggeszti a Kínából és Hongkongból érkező nemzetközi csomagküldemények kézbesítését, miután Donald Trump elnök a héten bezárta a kis értékű csomagok vámmentes szállítására rendelkezésre álló kereskedelmi kiskaput is.
A hírszerző ügynökség összes dolgozójának felajánlották a felmondás lehetőségét. A cél az, hogy a CIA tevékenysége összhangban legyen a Trump-adminisztrációval.
Zelenszkij szerint választásokat csak azután tarthatnak, ha feloldották a hadiállapotot és nemzetközi garanciákat kapnak arra, hogy Oroszország részéről nem lesz újabb agresszió.
Izraelben érdeklődéssel és támogatóan fogadták szerdán az amerikai elnök gázai javaslatát a Gázai övezet amerikai birtokba vételére, felvirágoztatására, és a palesztinok Egyiptomba és Jordániába telepítésére.
Donald Trump elnök rendeletet írt alá kedden az Egyesült Államok részvételének megszüntetéséről az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, valamint tagságának megszüntetéséről az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetében (UNESCO).
Várhatóan szerdán írja alá Donald Trump amerikai elnök azt az elnöki rendeletet, amellyel megtiltaná a transznemű sportolók részvételét a lányok és nők sportversenyein. A transznemű sportolókról szóló jogszabály aláírására nem akármilyen napot választott.
Oroszország üdvözli Donald Trump amerikai elnök kijelentését, miszerint az egyik legnagyobb hiba Ukrajnának a NATO-ba való bevonása volt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Moszkvában az ukrajnai rendezéséről megtartott nagyköveti kerekasztal-beszélgetésen.
Magyarország erején felül veszi ki a részét a terrorizmus elleni globális küzdelemből, amely kulcskérdés abból a szempontból is, hogy minél hatékonyabb a fellépés, annál sikeresebb lehet az illegális migráció visszaszorítása is.
A chilei hegyi mentők egy magyar turista életét mentették meg, a férfit jelenleg is kórházban ápolják. Három magyar hegymászó a Ojos del Salado vulkánon túráztak, mikor egyik társuk eltűnt. A világ legmagasabb vulkánja nemcsak a méretével, hanem a zord időjárási körülményeivel is próbára teszi a kalandorokat. Az 50 éves magyar férfi számára azonban
Trump felszámolja az Egyesült Államok segélyügynökségét. Az ügynökség a költségvetése egy kis részét választási megfigyelő csoportok, korrupcióellenes szervezetek, független sajtóorgánumok és emberi jogi szervezetek támogatására fordította.
Nagyon szép munka, vagy mégsem! Egy agyvérzésgyanús esethez kihívott kolozsvári mentőorvos azt követelte egy magyar család tagjaitól, hogy az ő jelenlétében románul beszéljenek egymással. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője hatósági fellépést sürgetett diszkrimináció miatt – jelentette szerdán a Szabadság című kolozsvári lap.
Amúgy sincsenek jó helyzetben a leghíresebb német autógyártó cégek, mindenekelőtt a kereslet általános visszaesése, illetve az egyre erősebb kínai vetélytársak miatt. Donald Trump Európát, illetve Németországot fenyegető vámháborúja még inkább erősíti a német aggodalmakat.
A 2019-es lengyel igazságszolgáltatási reform miatt indított kötelezettségszegési eljárás nyomán kiszabott bírság címén Lengyelországnak összesen megközelítőleg 320 200 000 euró kényszerítő bírságot kell kifizetnie - közölte az Európai Unió luxembourgi székhelyű Bírósága. Varsó fellebbezni fog.
Javier Milei elnök utasítást adott Gerardo Werthein külügyminiszternek, hogy léptesse ki Argentínát a WHO-ból – mondta Manuel Adorni elnöki szóvivő. Milei elnök a lépést azzal indokolta, hogy "súlyos ellentétek" vannak hazája és a WHO között több egészségügyi kérdésben. Különös tekintettel a koronavírus-járvány kezelésére – tette hozzá a szóvivő, é