2025. február 6. csütörtök

febr. 6
18:30
Visszaverték az oroszok az ukránok ellentámadását a kurszki régióban (hirado.hu)
A moszkvai katonai tárca szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni.
febr. 6
18:32
Párizs leszállította az első francia Mirage 2000-es vadászrepülőket Ukrajnának (hirado.hu)
A francia nemzetgyűlés ősszel közzétett költségvetési jelentése szerint a francia légierő tulajdonában lévő 26 Mirage 2000-5-ösből hatot engednek át Ukrajnának.
febr. 6
18:36
Láncfűrésszel esett neki Elon Musk az amerikai államigazgatásnak, huszonéves zsenik segítenek neki (SzMo)
Musk a hétvégén például azt írta, betették a külföldi segélyezésért felelős hivatalt a faaprítóba. Csapatának tagjai a vezetéknevüket sem mondják meg az intézményekben, de mindenhez hozzáférnek. Aki tiltakozni próbál, azt félreállítják.
febr. 6
18:42
Európai pálfordulás – megkegyelmeznének a hibrideknek (Infostart)
Egy múlt héten kiadott dokumentum megalapozhatja a korábban hozott döntés enyhítését, ugyanis például a klímacélok eléréséhez "technológiasemleges" hozzáállást szorgalmaz.
febr. 6
19:00
Újraindulnak a koalíciós egyeztetések a Osztrák Szabadságpárt és Néppárt között (Demokrata)
Herbert Kickl, az FPÖ és Christian Stocker, az ÖVP vezetője jelentették be a tárgyalások folytatását, miután azok komoly viták miatt megszakadtak.
febr. 6
19:06
Borzalmas emberveszteséget jelentettek az ukránok (Infostart)
Csupán a Donyeck megyei Pokrovszk közelében januárban az oroszok több embert veszítettek, mint az egész második csecsen háborúban - jelentette ki Viktor Trehubov, a keleti országrészben harcoló ukrán erők Horticja hadseregcsoportjának szóvivője.
febr. 6
19:12
Rendkívüli bejelentés: Ferenc pápa beteg, napok óta nem gyógyul (Ripost)
A 88 éves egyházfő napok óta betegeskedik.
febr. 6
19:12
"Férfiak távoltartása a női sportoktól" – Donald Trump kizárta a transznemű sportolókat a nők közül (SzMo)
Az intézkedés célja a Fehér Ház szerint a "tisztességes verseny" biztosítása, ellenzői viszont diszkriminációnak tartják. A szabály akár a 2028-as Los Angeles-i olimpiát is érintheti.
febr. 6
19:18
Ferenc pápa napok óta betegeskedik, nem hagyja el a lakóhelyét sem (hirado.hu)
Olaszországban az egészségügyi hatóságok nyolcmillióra teszik az eddig regisztrált influenzás betegek számát.
febr. 6
19:18
Ferenc pápa hörghurut miatt betegeskedik (Demokrata)
A 88 éves katolikus egyházfő napok óta betegeskedik, mondta a Vatikán szóvivője.
febr. 6
19:30
Súlyos gyulladásos megbetegedés nehezíti meg Ferenc pápa életét (HírTV)
Ferenc pápa hörghurut miatt a vatikáni lakóhelyeként ismert Szent Márta-házban végzi tevékenységét a következő napokban - közölte a szentszéki sajtóközpont csütörtökön.
febr. 6
19:30
Rákosrendező helyett Grúziában lesz a következő mini-Dubaj, már alá is írták a szerződést (SzMo)
Az Eagle Hills Properties LLC Budapest helyett Grúziában valósít meg egy hatalmas beruházást. Az abu-dzabi székhelyű ingatlanfejlesztő vállalat 6 milliárd dolláros projektet indít Tbilisziben és a tengerparti Batumi és Gonio városokban.
febr. 6
19:54
Szijjártó Péter a magyarokra nézve fontos dolgot tudott meg Prágában (Infostart)
A cseh ANO párt soha nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt, ahogyan a jelenlegi cseh kormány teszi, a patrióta erők ugyanis egyetértenek a szuverenitás védelmének fontosságában - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Prágában.
febr. 6
19:54
Mindent hátrahagytak: eltűntek a betegek, nincs élet az omladozó klinikában (Ripost)
Ahogy az idők változnak, helyek és épületek jönnek-mennek...
febr. 6
20:06
A tömeges migráció bűn - áll a CPAC manifesztumában (Infostart)
A CPAC célja a Nyugat nagyságának helyreállítása, ugyanis a világrendszer-változás éveit éljük - írta Matt Schlapp, a CPAC Foundation elnöke és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója, a CPAC Hungary főszervezője a Mandineren csütörtökön megjelent közös "manifesztumában".
febr. 6
20:18
Francia fegyverlegendát kapott Ukrajna (Infostart)
A Párizs által Kijevnek átengedett első Mirage 2000-5 típusú vadászrepülőgépeket leszállították Ukrajnának, hogy segítsenek megvédeni a légteret Oroszországgal szemben - jelentette be Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter.
febr. 6
20:30
Donald Trump felszámolná a kormányon belüli keresztényellenességet (Demokrata)
Az amerikai elnök által létrehozott munkacsoport feladata az lesz, hogy gátat szabjon a keresztények hátrányos megkülönböztetésének.
febr. 6
20:36
Az ukrán elnök feltétellel kész Vlagyimir Putyinnal tárgyalni (Demokrata)
Volodimir Zelenszkij kész tárgyalni az orosz elnökkel, amint érthetővé válik, miként ér véget a háború Ukrajna számára.
febr. 6
20:42
Zelenszkij feltételhez köti a személyes találkozót Putyinnal (HírTV)
Volodimir Zelenszkij kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz államfővel, amint érthetővé válik, miként ér véget a háború Ukrajna számára - ezt maga az ukrán elnök mondta csütörtökön Kijevben újságíróknak.
febr. 6
20:42
Trump kizárja a transzneműeket a női sportokból (ATV)
Donald Trump amerikai elnök szerdán aláírta a "Férfiak távoltartása a női sportoktól" című rendeletet, amely kizárja a transzneműeket a női sportokból. A rendelet célja a nők és lányok sportolási lehetőségeinek védelme, biztosítva, hogy biztonságos és tisztességes körülmények között versenyezhessenek.
febr. 6
20:48
Volodimir Zelenszkij kész tárgyalni Vlagyimir Puytinnal (Infostart)
Volodimir Zelenszkij kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz államfővel, amint érthetővé válik, miként ér véget a háború Ukrajna számára - ezt maga az ukrán elnök mondta Kijevben újságíróknak.
febr. 6
21:00
Rendkívüli állapotot hirdettek Szantorinin: törölték a beltéri rendezvényeket és az iskolák is zárva tartanak (hirado.hu)
A megnövekedett szeizmikus tevékenység az Égei-tenger más szigeteit is érinti.
febr. 6
21:00
A kongói konfliktus az egész régióra átterjedhet (Demokrata)
Az ENSZ becslései szerint a keleti Goma városát elfoglaló tuszi milícia oldalán ruandai katonák ezrei harcolnak a kongói hadsereg ellen.
febr. 6
21:06
Fegyverrel hadonászva akart repülőt szerezni egy 15 éves fiú Amerikában (hirado.hu)
A felfegyverkezett fiúnak sikerült eljutnia egészen a kifutópályára nyíló ajtókig.
febr. 6
21:12
Eszkalálódik a kongói háború, erre figyelmeztette a nemzetközi közösséget az Ensz főtitkára (HírTV)
Corneille Nangaa, a Kongó-folyó Szövetség nevű lázadó szervezet vezetője időközben közölte, hogy a felkelők további városokat és településeket akarnak elfoglalni annak ellenére, hogy korábban ennek ellenkezőjét állították.
febr. 6
21:30
Mindent hátrahagytak: eltűntek a betegek, nincs élet az omladozó klinikán (Ripost)
Ahogy az idők változnak, helyek és épületek jönnek-mennek...
febr. 6
21:42
Ezért elemi érdek Ukrajna vezetésének Orbán Viktor ellehetetlenítése (HírTV)
A kormányfő elleni ukrán akció tényét a magyar titkosszolgálatok jelentése is megerősítette.
febr. 6
22:00
Meglépte, amit meg kellett lépjen a Bank of England (Infostart)
A várakozásoknak megfelelően negyed százalékponttal 4,50 százalékra csökkentette alapkamatát idei első kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa.
febr. 6
22:18
Újabb politikai kísérlet Ausztriában (Infostart)
Újraindulnak vezetői szinten a koalíciós egyeztetések az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP) között - közölte csütörtökön délután Herbert Kickl, az FPÖ és Christian Stocker, az ÖVP vezetője, miután a tárgyalások komoly viták miatt megszakadtak.

2025. február 7. péntek

febr. 7
0:18
Teljes pánik! Elájult repülés közben a Lufthansa pilótája (Blikk)
Nem mindennapi orvosi incidens okozott bonyodalmat a Lufthansa Miamiból Frankfurtba tartó járatán. Sajtóinformációk szerint a repülő pilótája elájult, így a legtapasztaltabb másodpilóta vette át az irányítást, majd tette le a gépet Németország helyett Kanadában. A légi forgalmi irányítás szerint a gép vészjelzést küldött, és leszállás előtt kiüríte
febr. 7
0:18
New York Times: Trump Gázával kapcsolatos bejelentése a Fehér Házat is meglepte (444.hu)
Semmilyen tervezés nem előzte meg az elnök keddi bejelentését.
febr. 7
0:18
Amerika után Izrael is kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából (Telex)
Az izraeli külügyminiszter szerint a tanács antiszemita retorikát alkalmaz, tagadja Izrael létjogosultságát és bátorítja a terrorizmust.
febr. 7
0:22
Nagy a baj? Lebetegedett Ferenc pápa, napok óta nem hagyta el a lakhelyét (Blikk)
Napok óta betegeskedik a pápa. Hörghurut miatt több napja nem is hagyta el a lakóhelyét. Pénteken és szombaton is a Szent-Márta-házban tart audienciát a katolikus egyház első embere.
febr. 7
0:22
A grúz kormány is gigaszerződést kötött a rákosrendezői Mini-Dubajt tervező Eagle Hillsszel (444.hu)
Budapesten nem jött össze, de az abu-dzabi székhelyű csoport nem áll le. 6 milliárd dolláros projektet tervez Grúziában, ahol az őszi választás óta politikai válság van, és nagy szükség van a beruházásokra.
febr. 7
0:22
6 milliárd dolláros szerződést kötött Grúzia a mini-Dubajt fejlesztő beruházóval (Telex)
Az Eagle Hills lakásokat, kiskereskedelmi létesítményeket, parkokat, iskolákat és kereskedelmi területeket fog építeni Grúziában.
febr. 7
0:26
Donald Trump elkezdte szétszedni a Cia-t is (Blikk)
A Trump-adminisztráció újabb radikális lépést tett a szövetségi kormányzat átalakítása érdekében: ezúttal a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) a soros. A háttérben Donald Trump azon terve áll, hogy csökkentse a kormányzati apparátus méretét, de a nemzetbiztonsággal kapcsolatos területekhez még nem nyúltak. Eddig. Az ügynökség nemcsak a meglévő alka
febr. 7
0:26
Szijjártó Prágában csak az ellenzék vezetőivel találkozott (444.hu)
Majd elmondta, hogy "Közép-Európában sokszor tapasztaltak külső beavatkozást a választásokba."
febr. 7
0:26
Új munkát talált David Pressman (Telex)
A volt amerikai nagykövet visszatér a Jenner&Block nevű nemzetközi ügyvédi irodához.
febr. 7
0:30
Nincs tovább: egy év börtön jár a karlendítésért (Blikk)
Módosítja a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó szabályozását Ausztrália. Az ország vasszigorral csap le többek között a karlendítésre is, amelyért egy év börtönbüntetés jár az új törvények értelmében. Az elmúlt hónapokban ugyanis több támadás is történt zsidó célpontok ellen az országban.
febr. 7
0:30
85 horvát iskola kapott bombafenyegetést (444.hu)
Külföldi szerverről.
febr. 7
0:30
Zelenszkij szerint Trumpnak még nincs terve arról, hogyan kéne lezárni a háborút (Telex)
Az ukrán elnök arról beszélt Kijevben, hogy készen áll a Putyinnal való tárgyalásokra, de csak akkor, ha egyetértenek a háború befejezésének módjáról.
febr. 7
0:34
Rendkívüli állapotot hirdettek Szantorinin a földrengéssorozat miatt (444.hu)
Január vége óta több mint hétezer rengést regisztráltak.
febr. 7
0:34
Megígérte, megszegte, visszakozott – a CDU vezetője néhány nap alatt a feje tetejére állította a német politikát (Telex)
A konzervatív CDU vezetője, a kancellárságra esélyes Friedrich Merz először elhatárolódott az AfD-től, majd együttműködött velük, majd megint elhatárolódott tőlük. Közben pedig kapott egy nagy pofont a parlamentben. Az események Orbán nemzetközi pozícióját is befolyásolhatják.
febr. 7
0:38
Az izraeli hadsereg már készíti is a tervet, hogy lehetővé tegyék a Gázából menni kívánó palesztinok távozását (444.hu)
A védelmi miniszter azután jelentette ezt be, hogy Donald Trump kedden bejelentette, hogy az USA átvenné a területet.
febr. 7
0:38
Szükségállapotot hirdettek ki Szantorinin a január vége óta tartó földrengéssorozat miatt (Telex)
A szigetet több mint 11 ezer ember hagyta el eddig.
febr. 7
0:42
Egy új ausztrál törvény értelmében minimum egy év börtönbüntetés jár a náci karlendítésért (444.hu)
Az ausztrálok nagyon szigorúan lépnek fel a gyűlölet-bűncselekmények és szimbólumok használata ellen.
febr. 7
0:42
Nagyon sokat javult az észak-koreai ballisztikus rakéták pontossága Ukrajna szerint (Telex)
Ukrán források szerint mostanra 50–100 méterre csapódnak be a rakéták a tervezett célponttól.
febr. 7
0:46
Elon Musk elszabadult (444.hu)
A világ leggazdagabb embere pár tucat, zömében huszonéves emberrel elkezdte megszállni az amerikai kormány hivatalait. A Pénzügyminisztérium fizetési rendszeréhez is napokon át hozzáférhettek, ami óriási kockázatokkal járhatott. Összeférhetetlenségi rekordokat, szinte biztos jogsértéseket és teljes káoszt hozott a DOGE első két hete.
febr. 7
0:46
Munkacsoportot hoz létre Donald Trump a "keresztényellenes előítéletek" felszámolására (Telex)
Az új munkacsoportnak az lesz a feladata, hogy "leállítsa a keresztényeket célzó diszkrimináció minden formáját" a szövetségi kormányzaton belül.
febr. 7
0:50
Csapattársai szerint megterhelte Jenni Hermosot, hogy akarata ellenére csókolta meg Rubiales a 2023-as világbajnokságon (444.hu)
A csapattársak meghallgatásával folytatódott a bírósági tárgyalás.

Keresés