Tavaly decemberben Ferenc pápa szenteste hivatalosan is kihirdette a 2025-ös szentévet a Szent Péter-bazilika Szent Kapujának ünnepélyes megnyitásával.
Óriási tömeg kísérte utolsó útjára Ferenc pápát. A rendőrség szerint mintegy 160 ezer ember gyűlt össze a Szent Péter téren, hogy lerója tiszteletét a Szentatya előtt.
Hét országot nyilvánítana biztonságossá az Európai Bizottság, még az uniós migrációs paktum érvénybe lépése előtt. A tervezet szerint Koszovóba, Bangladesbe, Kolumbiába, Egyiptomba, Indiába, Marokkóba és Tunéziába is három hónapon belül visszaküldhetnék a tagállamok a menedékkérőket.
A magyarok 84 százaléka jó véleménnyel van a héten elhunyt katolikus egyházfőről – derül ki a Nézőpont Intézet e heti közvélemény-kutatásából. A Ferenc pápával kapcsolatban kialakult rokonszenvet erősíthette a Szentatya humánus személyisége, magyarországi és székelyföldi látogatásai, valamint békepárti elkötelezettsége is.
Rövid megbeszélést tartott Donald Trump amerikai elnök Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel szombaton a Vatikánban, és megállapodtak abban, hogy újabb tárgyalást tartanak, küldöttségeik pedig dolgoznak a megszervezésén – mondta el újságíróknak Szerhij Nyikiforov, az ukrán elnök sajtótitkára.
Magyar-amerikai kétoldalú kérdéseket, így a kettős adóztatás ügyét és az energetikai együttműködést, valamint az ukrajnai konfliktus rendezése körüli amerikai erőfeszítéseket tekintette át Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Washingtonban Andrew Peekkel, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács (NSC) Európáért és
Nem felel meg a valóságnak az orosz katonai vezetés közlése, miszerint befejeződtek volna a harci cselekmények az oroszországi kurszki régióban - közölte az ukrán vezérkar szombaton a Facebookon.
A Ferenc pápa temetésére készült ültetési terv alapján még sokan úgy vélték, Donald Trump egy "harmadosztályú" helyet kap, ám végül az első sorban ült az amerikai elnök.
Az ukrán elnök a jelek szerint rávezette Trumpot, hogy Putyin csak az időt húzza és átveri. Jelent ez bármit is? Ezt az Úristen se tudja, bár egy híres bazilikában beszélgettek.
Emlékezetes megbeszélést folytatott Ferenc pápa temetése napján a Szent Péter bazilika előterében két egymással szembe tett széken ülve Trump és Zelenszkij.
Az orosz elnök az amerikai elnök különmegbízottjának tudomására hozta, hogy Moszkva kész előfeltételek nélkül megkezdeni a tárgyalásokat Kijevvel az ukrajnai rendezésről - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szombaton Moszkvában újságíróknak.
Szombat délelőtt tartották Ferenc pápa temetését, az egyházfőt a Santa Maria Maggioréban helyezték végső nyugalomra. Átalakított pápamobil, egyszerű koporsó, egyszavas sírfelirat -sokan érezték azt a Szent Péter téren, hogy a pápa egyszerűségről és szerénységről szóló üzenete főként a politikusoknak szólt. Helyszíni beszámolónk a Vatikánból.
Kétségét fejezte ki Donald Trump amerikai elnök szombaton afelől, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő valóban szeretné-e befejezni a háborút Ukrajnában, és Oroszország elleni újabb szankciókat helyezett kilátásba.
Putyin előfeltételek nélküli tárgyalásokat ajánlott Ukrajnának, miközben Moszkva újabb katonai sikereket jelentett be Kurszk térségében – az ukránok viszont tűzszünetet sürgetnek.