A világ vezetőinek vagyona gyakran milliárdokban mérhető: paloták, jachtok, privát szigetek jelzik hatalmukat. Trump, Putyin vagy Mohammed bin Salman fényűzése szinte határtalan. De nem minden elnök vágyott gazdagságra. José Mujica, Uruguay egykori államfője inkább egyszerű farmján élt, fizetése jelentős részét szétosztotta a rászorulók között. Fil
Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump a katari látogatása során bejelentette: amennyiben ma előrelépés történik az ukrajnai béketárgyalásokon, pénteken Isztambulba utazhat. Nemrég kiderült, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vesz részt személyesen az isztambuli tárgyaláson. Trump korábban sem zárta ki részvételét a tervezett béketárgyaláson.
Három ukrán állampolgárt tartóztattak le Németországban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy robbanó csomagokat akartak feladni Ukrajnába, állítólag orosz megbízásból.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megérkezett Ankarába, ahol rövidesen Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytat majd megbeszélést. Az isztambuli béketárgyalások során Zelenszkij igazságos megoldást remélem, bár – mint azt meg is jegyezte – az orosz delegáció nem a legmagasabb szintű képviselőit küldi. Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vesz részt a
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Katarban bejelentette, hogy az Egyesült Államok jelentős előrelépést tett egy nukleáris megállapodás megkötésében Iránnal.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Törökországba utazott, ahol Recep Tayyip Erdogannal, valamint a Kreml képviselőivel tervez megbeszéléseket folytatni. Az elnök úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna magas szintű tárgyalások céljából érkezett Ankarába, ám Moszkva által küldött delegáció összetételéből úgy tűnik, Oroszország csupán formálisan készült fel az
A CNN és az Axios újságírói több mint kétszáz bennfentes segítségével próbálják rekonstruálni, hogyan szigetelte el legszűkebb környezete saját kormányzatától is az exelnököt.
Putyinék szerint a Meduza megsértette a szigorú szabályokat, de konkrétumokat nem közöltek. A portált korábban már nemkívánatosnak nyilvánították, az oroszországi sajtószabadság korlátozásai miatt külföldre is költözött.
A keleti egyházakkal való kapcsolattartás jelentőségét bizonyítja, hogy XIV. Leó pápa az elsők között azok püspökeivel és híveivel találkozott, mondta a hajdúdorogi érsek.
A lap ellen már évek óta folyik hadjárat: 2023-ban "nemkívánatos szervezetnek" minősítették, ami alapján a portál legálisan nem működhet Oroszországban.
A frissen megválasztott egyházfő néhány napig még régi lakhelyén maradt, de már készül új otthonába. A pápai lakosztály nemcsak lakás, hanem hivatalos rezidencia is.
Levették Nicolas Sarkozy volt francia elnökről az elektromos nyomkövetőt, amelynek viselésére decemberben ítélte a francia Semmítőszék befolyással való üzérkedés és korrupció miatt - jelentette be a párizsi ügyészség csütörtökön.
A baj Granadából indult, de pillanatok alatt Badajoz és Sevilla is érintett lett. Több millió adatpont elemzése alapján térképezik fel a rendszerhiba pontos hátterét.
Egy felmérés arra mutat rá, hogy ugrásszerűen megnőtt a rablások, az utcai bűncselekmények száma az utóbbi 5 évben. Az egyik legveszélyesebb hely mára Milánó lett.
Másodjára sikerült csak megválasztani a kancellárt – szélsőbaloldali segítséggel. Ez még inkább balra tolja a német kormányt, Friedrich Merz pedig már most meggyengült.
Az Egyesült Államokban ugyanúgy elnyomják a másképp gondolkodókat, mint a Szovjetunióban – állítja a dokumentumfilm, amit Orbán Balázs mutatott be a kormányzati háttérintézménynél. Rod Dreher a progresszívekről fogalmazta meg ezt a kritikát, de mára már a megvalósult trumpizmussal sem elégedett. Ezt viszont nem hangoztatja a Danube Institute-ban.
Terroristák megöltek kétszáz katonát Burkina Fasóban a hadsereg egyik támaszpontja elleni támadásukban - jelentette csütörtökön a Site Intelligence Group amerikai hírszerző szervezet az al-Kaida terrorhálózathoz köthető Dzsamáa Nuszrat-ul-Iszlám va al-Muszlimín (Jnim) nevű szervezet közlésére hivatkozva.