Az Európai Unió jóváhagyta a tizenhetedik szankciócsomagot Oroszország ellen, és már dolgozik a következő, szigorúbb intézkedéseken az Egyesült Államokkal együttműködve.
Lemondott Gustavo Adrianzén perui miniszterelnök egy nappal azelőtt, hogy a limai parlament szerdán szavazott volna a kormánya ellen szóló bizalmatlansági indítványról, amelyet az egyre súlyosabb bűnözés és a közelmúltbeli bányászgyilkosságok miatt nyújtott be az ellenzék.
Több mint tíz hete nem érkezett segély a Gázai övezetbe, az ott élő 2,1 milliós lakosság egészét éhínség fenyegeti - figyelmeztetett helyi idő szerint kedden Tom Fletcher, az Ensz humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese.
Elhunyt 89 éves korában Uruguay egykori államfője, a szerénységéről ismert José Mujica, aki a latin-amerikai baloldal által mélyen tisztelt politikus volt - jelentette be helyi idő szerint kedden Yamandú Orsi uruguayi elnök.
A Fidesz frakcióvezetője a nemzetbiztonsági bizottság ülése után tartott közös sajtótájékoztatót a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (Knbsz) irányításáért felelős államtitkárral.
Több más országhoz hasonlóan Litvánia is beutazási tilalommal sújtotta Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét és további két magas rangú boszniai szerb tisztségviselőt - jelentette be szerdán a litván belügyminisztérium.
Magyarország támogatja az Európa Tanács főtitkára által kezdeményezett új demokratikus paktumot, amelynek azonban választ kell adnia a szuverén országok belügyeibe való beavatkozás jelentette veszélyekre – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Luxembourgban.
Magyarország támogatja az Európa Tanács főtitkára által kezdeményezett új demokratikus paktumot, amelynek azonban választ kell adnia a szuverén országok belügyeibe való beavatkozás jelentette veszélyekre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Luxembourgban.
A nagy hírügynökségek a jövő évi választásokkal hozták összefüggésbe a törvénytervezetet, amin Orbán Viktor és pártja soha nem látott kihívással néz szembe.
Május 12- 14-e között tartják a Vatikánban a keleti egyházak jubileumát, melyre több ezer zarándok érkezett a világból. Magyar hívők is részt vettek a szentévi programokon, valamint a Szentatyával való találkozón.
Andre Ventura, a portugál jobboldali Chega párt elnöke május 13-án este, egy kampányvacsora alkalmával tartott beszéde közben lett rosszul. Az eset komoly aggodalmat váltott ki a politikus egészségi állapotát illetően – különösen a május 18-i előrehozott parlamenti választások közeledtével.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal listázhatja, a kormány pedig jegyzékre teheti azokat az újságokat, civil szervezeteket, akiknek a tevékenysége a Fidesz szerint veszélyezteti Magyarország szuverenitását. Mit jelent ez a törvény, és mi lesz ennek a hatása?
Az Európai Unió Bírósága szerdán megsemmisítette az Európai Bizottság azon határozatát, amelyben a brüsszeli testület megtagadta a Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója közötti sms-váltások kiadását.
Már a szuverenitási törvény miatt is indult eljárás, de mostanában az uniós pénzeket érintő eszközök sem igazán mozgatják meg a kormányt. Orbánék az elmúlt bő másfél évben bizonyították, hogy százmilliárdok beáldozása sem drága, ha a céljaikról van szó.
Független szerkesztőségek rendkívüli élő műsorral reagálnak a Fidesz által benyújtott, nevében átláthatóságot szolgáló, valójában a kormánytól független sajtót és civil szervezeteket megbélyegző törvényjavaslatra. Adásunkban újságírókkal, elemzőkkel beszélünk arról, hogyha életbe lép a törvény, miért és hogyan lehetetlenülhetnek el a kormánnyal kri
Az Egyesült Államokban oda nem illő kommunikációs berendezéseket találtak kínai gyártmányú napelemek invertereiben, amivel akár le is lehet kapcsolni az áramtermelést.
A rossz döntések sorozata vezetett oda, hogy mára az Európai Unió elveszítette versenyképességét, biztonságát és világpolitikai súlyát – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
A Kreml egyelőre nem közölte, hogy kik alkotják az Isztambulban csütörtökön esedékes ukrajnai rendezési tárgyalásokra készülő orosz delegációt – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője szerdán újságíróknak.
Közel 80 ezer embernek kellett otthon maradnia a dél-spanyolországi Sevilla közelében fekvő Alcalá de Guadaíra településen, miután egy vegyi üzemben szerdán robbanás történt, és fennállt a veszélye, hogy mérgező gázok kerültek a levegőbe.
Szerdán reggel harmadik alkalommal indítottak ballisztikus rakétatámadást Jemenből Izrael felé a húszi lázadók egyetlen napon belül. Az izraeli légvédelem azonban sikeresen elhárította az újabb támadást.