Komoly esélyei voltak Erdő Péternek a pápaválasztó konklávén arra, hogy felülhessen Szent Péter trónjára. A konklávét alkotó főpapok egy része a magyar bíborost szerette volna a csaknem másfél milliárd fős katolikus egyház vezetőjének választani.
Egy firenzei taxisofőr nem mindennapi bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor autójával üldözőbe vette egy fiatal lány táskáját ellopó tolvajt. Az akció végén nemcsak a táska került vissza jogos tulajdonosához, de a járókelők tapsviharral ünnepelték a hőst. A festői Santa Trinita híd közelében történt az emlékezetes eset.
Közben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kemény kampányt folytat Simion ellen. A párt elnöke, Kelemen Hunor magyarellenesnek nevezte az AUR jelöltjét.
Donald Trump jelezte, hogy nem kizárt: személyesen jelen lesz a Törökországban csütörtökre tervezett első közvetlen orosz–ukrán tárgyaláson. Az amerikai elnök erről hétfőn beszélt újságíróknak, még közel-keleti útja előtt.
A találkozón számos amerikai cég képviselője is részt vett, többek között Elon Musk üzletember is, aki az Optimus névre hallgató humanoid robotot is bemutatta a két vezetőnek.
Az ENSZ Nemzetközi Polgári Repülési Szervezete (ICAO) hétfőn, helyi idő szerint, egyértelműen megállapította, hogy Oroszország a felelős a Malaysia Airlines MH17-es járatának 2014-es tragédiájáért, amely Ukrajna Donyeck térségében történt.
javaslat szerint minden olyan "kép, ábra, grafikus fájl, film, videófelvétel vagy más vizuális megjelenítés", amely "felkelti az érdeklődést a meztelenség, a szexualitás vagy a kiválasztás iránt", bűncselekménynek számítana. Többen is kritizálták a javaslatot.
Brazília egyik legkeresettebb bűnözőjével, a TH ragadványnéven ismert Thiago da Silva Folly drogbáróval végzett Rio de Janeiróban a rendőrség egy bevetés során - közölték kedden a latin-amerikai ország hatóságai.
Folytatja a felkészülést az orosz fél a csütörtökön Isztambulban esedékes ukrajnai rendezési tárgyalásokra - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.
Vajon hogyan lesz képes egymás szemébe nézni két olyan állami vezető, akik az elmúlt években és a jelen pillanatban is mindent megtesznek azért, hogy a másikat sikerüljön likvidálniuk? Csütörtökön Törökország fővárosában, Isztambulban igyekeznek tető alá hozni egy Vlagyimir Putyin–Volodimir Zelenszkij-találkozót a béketárgyalások tényleges megkezdé
Tavaly még hullagyalázónak, magyarellenesnek nevezte a Fidesz, most a "szuverenitás és a kereszténység" miatt a miniszterelnök megengedőbb lett a szélsőjobboldali román elnökjelölttel, miközben az erdélyi szövetségesük minden erejével ellene kampányol. Orbán Viktor mondatait a Fidesz igyekszik magyarázni, de nem ez lenne az első alkalom, hogy a kor
Az orosz delegáció május 15-én Isztambulban lesz, és ott várja majd az ukrán felet – ezt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, ám azt nem árulta el, milyen szintű orosz képviseletre lehet számítani, illetve hogy Putyin orosz elnök részt vesz-e a találkozón.
Súlyos örökséget, tetemes költségvetési hiányt vett át az előző, sőt a korábbi kormányoktól is a márciusban alakult új hárompárti osztrák koalíció. A Christian Stocker néppárti miniszterelnök vezette kormány szociáldemokrata pénzügyminisztere kemény megtakarítások árán a hiány hosszabb távú csökkentését ígérte.
A szaúdiaknál egy civil atomprogram, Katarban a szíriai szankciók feloldása, az Egyesült Arab Emírségekben 1400 milliárdos MI-befektetés várja Trump döntését. Az elnök mellett Musktól a Google-ön át a Boeingig a legnagyobb amerikai cégek képviselői is ott vannak.
"Az elnök (Trump) ultimátumot adott mindkét félnek (Ukrajnának és Oroszországnak), miszerint ha ezek a közvetlen tárgyalások nem történnek meg mielőbb, akkor szerinte az Egyesült Államoknak hátrébb kell lépnie ettől a konfliktustól, bármit is jelentsen ez."
A Financial Times szerint más intézkedésekkel pótolhatnák az EU gazdasági szankcióit, ha a magyar kormány vétózná a meghosszabbításukat, a hivatalos válasz szerint minden forgatókönyvön dolgoznak.
Natalija Kiszelova bolgár házelnök kedden visszaküldte Rumen Radev államfőnek azt a javaslatát, hogy népszavazáson kérdezzék meg az állampolgárokat, egyetértenek-e abban, hogy 2026-ban bevezessék az eurót.