Részlegesen lezárták és kiürítették hétfő este a londoni Heathrow repülőtér 4-es terminálját. A londoni tűzoltóság tájékoztatása szerint veszélyes anyaggal történhetett incidens, de további részletek egyelőre nem ismeretesek.
A Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozójával és a Kína katonai potenciálját demonstráló katonai parádéval párhuzamosan az orosz média elkezdte pedzegetni, miért fontos Moszkva, Peking és Észak-Korea közeledése: mert formálódik egy "ázsia NATO".
Az Index információi szerint Orbán Viktor egy mai keltezésű levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését, kiemelve, hogy az ország 2015 óta több mint egymillió illegális migráns belépését akadályozta meg, mégis napi egymillió eurós bírságot kap Brüsszeltől.
A múlt heti győzelem napi parádén számos olyan fegyvert is felvonultattak a kínaiak, amit eddig nem láthatott a világ. Ezek közül azonban a legnagyobb feltűnést kétségtelenül a DF-61-es földrészközi rakéták keltették.
Szeptember 12–16. között rendezi meg Oroszország és Fehéroroszország a Zapad 2025 hadgyakorlatot, amely a február 2022-es invázió óta az első ilyen nagyszabású közös művelet. A manőverek egy része Lengyelország és Litvánia közelében zajlik, ezért a térségben fokozott az éberség.
Jelentősen csökkent a menedékkérők száma az év első felében Európában. Egy friss felmérés szerint az EU tagállamaiban, valamint Norvégiában és Svájcban mintegy 400 ezer új menedékkérelmet számoltak össze. Németország a harmadik helyre csúszott vissza
Egy idős férfi négy napra a családi háza liftjében rekedt étel, ital és telefon nélkül. Végül a fia riasztotta a rendőrséget. Az idős férfira teljesen legyengülve találtak rá. Kétségbeesésében még a lift burkolatát is letépte, ám nem tudott kiszabadulni.
Az amerikai kongresszus birtokába került az az úgynevezett születésnapi könyv, amelyet Jeffrey Epstein állítólag az 50. születésnapjára kapott. A már korábban nagy port kavart meztelen nős kép, amit Trump Epsteinnek küldött, nyilvánosságra került, ám a Fehér Ház szerint hazugságról van szó. Közölték, hogy folytatják majd az agresszív pereskedést.
Az amerikai elnök egy bibliamúzeumban tartott ülésen élesen bírálta elődjét, Joe Bident és az általa vezetett adminisztrációt, amelynek általános gyakorlataként írta le a keresztényellenes lépéseket.
Az elemzői várakozásoknak megfelelően augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, júliushoz viszonyítva pedig stagnáltak.
Dmitro Kuleba volt ukrán külügyminiszter megerősítette, hogy Volodimir Zelenszkij rendelete miatt hagyta el Ukrajnát. A politikus szerint az elnök azért vette célba, mert bírálta a hatalomkoncentrációt és a korrupcióellenes szervek elhallgattatását – írta az origo.hu.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak.
A legendás színészt szeptemberben ünnepelték volna West Point akadémián, de a rendezvényt hirtelen lefújták. A döntés mögött politikai okokat sejtenek.
A Kreml szóvivője arra reagált, hogy az Európai Unió újabb szankciós csomagjával az orosz bankokat és az energiaszektort célozná meg, valamint Donald Trump is újabb intézkedések bevezetését lengette be.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a legfrissebb inflációs adatait. Eszerint a fogyasztói árak idén augusztusban 4,3 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos havi áraihoz képest. Júliushoz képest azonban átlagosan nem változtak az árak. A kormány eközben november 30-ig meghosszabbította az árrésstopot.
Mézes László Róbert az utóbbi időben tudósításokat írt a Magyar Hangnak Grúziából. Hétfőn este a kormánypárt, a Grúz Álom irodája előtti vonuláson vett részt, amikor civil ruhás erősemberek megtámadták.
Szlovákiában továbbra is történelmi ütemben nő a csempészett és hamisított cigaretták száma. A nyáron mért adatok szerint a termékek között az adózatlan cigaretták aránya elérte a 7,7 százalékot. Ez az állam számára évente mintegy 95 millió euró bevételkiesést jelent.
Az Index értesülése szerint Orbán Viktor miniszterelnök, hétfőn levélben fordult az Európai Unióhoz, és Magyarország határvédelmi kiadásainak megtérítését követeli.
A hivatalban levő kormányfő Munkáspártja szerezte meg a legtöbb szavazatot Norvégiában a hétfőn tartott parlamenti választáson. Lehet, hogy csak a kommunisták segítségével tudnak kormányozni.
Újabb fordulathoz érkezett a júliusi csókkamera-botrány, amikor a Coldplay koncertjén lebukott a csalfa vezérigazgató és szeretője. A nő, Kristin Cabot hétfőn adta be a válókeresetet, ám most megszólalt a hamarosan exférj is. Andrew Cabot kijelentette, hogy házasságuk már azelőtt véget ért, hogy megtörtént volna az ominózus jelenetsor.
Ismét a címlapokra került Nagy-Britanniában Boris Johnson. A volt miniszterelnökről kiszivárgott több mint 1800 dokumentum azt sugallja, hogy kapcsolati tőkéjét valódi és komoly vagyonra váltotta.