Döbbenten videózták le a szemtanúk, ahogy Romániában, a Transzfogarasi úton egy anyamedve váratlanul rátámad egy kocsisorban araszoló járműre. Az állat ráharapott a menekülő autó hátsó lökhárítójának egy részére, ami aztán leszakadt. A népszerű hegyi úton évek óta áldatlan állapotok uralkodnak, ami korábban már tragédiához is vezetett.
A norvég kormány be fogja tiltani az eszközök arcfelismerő funkciójának használatát közterületeken annak érdekében, hogy ne lehessen embereket a tudtuk nélkül megfigyelni.
Mintegy 12 milliárd euró értékben vásárolna és fejlesztene nagy hatótávolságú rakétarendszert Németország. Ez a lépés jelentősen megerősítené az európai elrettentő erőket, ugyanakkor még csak egy terv – mondta el az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
Első körben két hajó megvásárlásáról állapodott meg a két ország. A fregattok képesek lesznek tengeralattjáró-elhárításra, légvédelemre és tengeri, illetve szárazföldi célpontok megsemmisítésére is. Görögország jelentős mértékben tervezi modernizálni haderejét a következő években.
Három magyar állampolgár, köztük egy anya és lánya is eltűnt a Nepálban pusztító villámárvíz után, amelyet a Bhotekoshi folyó hirtelen áradása okozott. Ők ketten egy zarándokcsoport tagjaként érkeztek az országba.
Ismét le kellett állítani a legnagyobb francia atomerőmű, a Gravelines-ban működő létesítmény reaktorblokkjait medúzák miatt – közölte csütörtökön az EDF üzemeltető vállalat szóvivője.
Donald Trump rendeletére válaszul a kanadai miniszterelnök és több amerikai kormányzó is elutasította a névváltoztatást. A lépés a két ország között kiéleződött vámháború legújabb fejezete.
Ma, augusztus 28-án 53 éve, hogy véget ért az a hatnapos stockholmi túszdráma, amely után megszületett a 'Stockholm-szindróma' fogalma. Csakhogy ma már korántsem egyértelmű, hogy amit akkor felfedezni véltek, valóban szindróma volt-e.
Aknamentesítették a Hormuzi-szoros nemzetközileg elismert tranzitútvonalait - jelentette be az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) vezetője csütörtökön.
V. Harald Európa legidősebb uralkodója volt. Utódja Haakon herceg lett, akinek trónra lépése azonban a norvég monarchia súlyos bizalmi válságának közepette történik.
Nyolcvankilenc évesen pénteken meghalt V. Harald norvég király – jelentette be a norvég királyi palota. A közlemény szerint Európa legidősebb, már egy ideje súlyosan beteg uralkodója péntek reggel fél 7-kor hunyt el a nemzeti kórházban (Rikshospitalet). Utódja azonnali hatállyal fia lett VIII. Haakon néven.
A 89 éves uralkodó egy ritka vérbetegség miatt került kórházba, ahol péntek hajnalban elhunyt . A családja még elbúcsúzhatott tőle, miközben Oslo utcáin egyre többen gyűltek össze, hogy virágokkal emlékezzenek az ország szeretett uralkodójára.
Az amerikai elnök és az orosz külügyminiszter is kommentálta a CIA igazgatójának moszkvai útját. Mindketten azt mondták, hogy ez csak egy átlagos találkozó volt.
Péntek hajnalban, 89 éves korában elhunyt V. Harald norvég uralkodó az Oslói Egyetemi Kórházban. A 35 évig uralkodó király állapota csütörtökön fordult válságosra, a családja az ágyánál virrasztott.
A lap információja szerint John Ratcliffe nem azért ment Moszkvába, hogy figyelmeztesse Putyint egy NATO-tagállamok elleni támadás következményeire, hanem az orosz-ukrán háború lezárására ösztönözné a Kremlt.
Összehangolt orosz dezinformációs művelet próbálta megfeszíteni a viszonyt Csehország és Lengyelország között – közölte a cseh külügyminisztérium, miközben határozottan cáfolta azokat a közösségi oldalon terjedő álhíreket, amelyek szerint Varsó cseh területek elfoglalására készülne. Prága és Varsó közösen lépett fel egy nagyszabású dezinformációs k