A Rasuwa körzetben átszakadt a szerdai gleccseromlás után kialakult természetes gát, ami újabb árhullámmal fenyeget. A veszély miatt a nepáli és a kínai mentőcsapatokat is visszavonták a területről.
Az eperjesi (Presov) járási bíróság egy ukrán és egy lett állampolgárt helyezett vizsgálati fogságba csütörtökön annak a kelet-szlovákiai dróngyártó üzem ellen tervezett gyújtogatási kísérletnek az ügyében, amelynek meghiúsításáról a hét elején számoltak be a szlovák hatóságok.
89 éves korában meghalt V. Harald norvég király. Az uralkodó egy ritka vérbetegség miatt került kórházba, ahol péntek hajnalban békésen távozott az életből. Halálával egy több mint három évtizedes korszak ért véget Norvégiában. A király halálhíre után Oslo utcáin is érezhetővé vált a gyász, a palota előtt egyre több ember jelent meg, virágokkal és
Szolidaritási akciót szervez a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a nepáli villámárvíz által okozott pusztítás károsultjainak megsegítésére. A szervezet Nemzetközi Programok Igazgatóságának igazgatója szerint egy ekkora volumenű természeti katasztrófa kármentési szakasza akár hetekig is eltarthat.
34 éves korában elhunyt Oyo Nyimba Kabamba Iguru Rukidi IV, a Tooro Királyság uralkodója. A király halálát csütörtök este jelentették be és különösen megrázó annak fényében, hogy néhány órával korábban még csak annyit közöltek, a király kritikus állapotban van. A lakosságot ekkor még arra kérték, hogy imádkozzanak érte, valamint ne terjesszenek ell
Elhunyt 34 éves korában Oyo Nyimba ugandai király, aki 1995-ben, a trónra lépésekor a világ legfiatalabb uralkodója volt – közölte a halálhírét csütörtökön királyságának miniszterelnöke az X közösségi platformon.
Uniós körútja során szeptember 2-án, szerdán találkozik Magyar Péter miniszterelnökkel António Costa, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Budapesten.
John Ratcliffe előtt utoljára 2021-ben, még az ukrajnai háború előtt járt CIA-főnök Moszkvában. Az akkori vizit nem vezetett semmire, a mostaniról Trump sejtelmesen, Putyin semennyire nem beszélt.
Költségvetési egyensúlyt és a régiók védelmét sürgeti Prága az új uniós keretről szóló tárgyalásokon. Andrej Babiš cseh miniszterelnök az Európai Tanács elnökével, António Costával egyeztetett a cseh fővárosban. A két politikus csütörtöki megbeszélésén a 2028 és 2034 közötti időszakra szóló uniós büdzsé állt a középpontban.
Tarasz Viszockij ukrán agrárminiszter bejelentette, hogy az orosz támadások szinte teljesen megsemmisítették az ország modern áruraktárait. A miniszter szerint éhínségtől nem kell tartani, de a boltok választéka szűkülhet, és az ellátás drágábbá válhat.
Csehországban vita alakult ki arról, hogyan lehetne visszaszorítani a lakosság magas alkoholfogyasztását. Adam Vojtěch egészségügyi miniszter több intézkedést is fontolgat, köztük az alkohol esti értékesítésének korlátozását, ám ezt a kormánykoalíció több pártja elutasítja. Becslések szerint Csehországban 1,3–1,6 millió felnőtt alkoholfogyasztása t
Újabb fordulatot vett a Holdért folyó kínai–amerikai verseny. Kína az utolsó pillanatban elhalasztotta Chang'e 7 nevű holdmisszióját, amelynek célja a Hold déli pólusán található vízjég felkutatása és ez esetleg a NASA malmára hajthatja a vizet.
A szülők nem adatták be a kötelező oltást a gyereknek, most az összes orvost beperlik, aki kezelte a lányukat. Ellenük gondatlanságból elkövetett emberölés miatt folyik nyomozás.
Szombaton döntenek az izlandiak, hogy újrakezdjék-e a 2013-ban megszakadt tárgyalásokat az EU-csatlakozásról. Az igeneket Trump is erősíti, a nemmel szavazók a szuverenitást féltik. Az eredményben csak az a biztos, hogy szoros lesz.
Izlandon szombaton arról szavaznak, újra megkezdjék-e a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val. Az egyszer már befagyasztott tárgyalások ellenzői szerint csorbát szenvedne a sziget szuverenitása, idegen halászhajók grasszálhatnának a vizeiken. A támogatók az orosz–amerikai prés elől menekülnének az EU-ba.
Újabb próbatétel elé állítja a schengeni rendszert Németország döntése, miszerint 2027 márciusáig meghosszabbítaná belső határainak ellenőrzését – hívja fel a figyelmet a Migrációkutató Intézet.
Az altright egykor jóval befolyásosabb alakja érvényes vízum nélkül volt az USA-ban, deportálni fogják. Egy másik szélsőjobbos provokatőr nyomta fel állítólag Milót, aki 2018-ban Schmidt Máriáék budapesti rendezvényén dicsérte Orbán Viktort.
Az Egyesült Államok 17 venezuelai olajmező felett szerzett ellenőrzést egy friss megállapodás értelmében. A Donald Trump által bejelentett egyezmény 65 milliárd hordónyi készletre terjed ki.
Tavaly még azonnali deportálást lehetővé tévő ICA-ellenőrzőpontokat követelt Milo Yiannopoulos, aki brit állampolgárként sértette meg a tartózkodási rendelkezéseket.
Nincs, aki ne emlékezne, hol tartózkodott, amikor a New York-i World Trade Center ikertornyai leomlottak egy merénylet következtében. Mintegy 3000 áldozat volt a tragédia következtében, a nemzetközileg is nagy figyelemre számot tartó ügy a mai napig nem zárult le. A pert előkészítő amerikai hadbíró megsemmisítette Kálid Sejk Mohamed korábbi vallomá
Donald Trump olyan megállapodásról adott hírt, amely szerint több mint 65 milliárd hordónyi igazolt venezuelai kőolajkészlet felett rendelkezhet Amerika. A becslések szerint ez az egyötöde a teljes dél-amerikai ország olajkészletének.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte: utasítást adott a hadseregnek, hogy növelje napi ezerre az Oroszország ellen indított nagy hatótávolságú drónok számát.
Az oroszok szétlövik az ukrán kiskereskedelmi infrastruktúrát és megbénítják a tengeri forgalmat, Pandora szelencéje ki van nyitva, újabb korrupciós botrányok robbannak, a belpolitikai turbulencia a túlmozgásos Fedorov exminiszter jóvoltából fokozódik. Mit tehet ilyenkor az elnök és a csapata?